Férfi kosár NB I: fölényes vendégsiker a nap rangadóján

Vágólapra másolva!
2012.12.01. 21:03
null
Marko Spica (balra) volt a Kaposvár egyik nyerőembere <br />(Fotó: Pluzsik Tamás)
A Kaposvár idegenben 88–69-re legyőzte a Sopront a férfi kosárlabda NB I 10. fordulójának szombat esti rangadóján, így továbbra is tartja a lépést a szintén nyerő Fehérvár, Atomerőmű duóval a tabella elején.

A Kaposvár 5–0-val indított, tartotta is előnyét, azonban az első negyed végén két triplával (Gombás, Vesztergom) a Sopron fordított. A második tíz percben fej fej mellett haladtak a csapatok, aztán a finis egy 11–3-as roham révén a Kaposváré lett, így a látogatók lehettek nyugodtabbak a nagyszünetben.

A második félidő elején a vendégek ütötték a forró vasat, és Kyle Swanston triplájával először tíz pont fölé pumpálták a különbséget (37–49). A soproniak állva maradtak, hátrányuk a 33. percben már húsz pont fölött volt (45–66), amiben kulcsszerepe volt a végül 26 pontig jutó kaposvári Marko Spicának.

A végjátékban a vendégek a tartalékjaikkal is képesek voltak egy híján húsz ponton tartani a különbséget.

Az Alba Fehérvár sorozatban negyedszer játszott otthon, és ahogyan három korábbi vendégét, a Nyíregyházát is vereséggel küldte haza.

Érvényesítette a papírformát az Atomerőmű is, amely a Pécs legyőzésével ötmérkőzésesre nyújtotta győzelmi szériáját.

A Körmend nemcsak érvényt szerzett a klasszikus papírformának a forduló előtt vele holtversenyben álló Szeged ellen, hanem ebben a bajnoki idényben először átlépte a százpontos határt is.

Zalaegerszegen a második félidőben szinte végig vezetett a Jászberény, a ZTE azonban kiharcolta a hosszabbítást, sőt annak fordulatos öt perce végén Gáspár Dávid közeli dobásával a győzelmet is megszerezte.

A fordulójának nyitó mérkőzésén a Szombathely 81–73-ra győzött a sereghajtó Debrecen vendégeként. A legutóbbi három vendégeskedés (Pécs, Körmend, Kaposvár) vereséget hozott a szombathelyieknek, a nyeretlen Debrecen otthonában azonban végig ellenőrzés alatt tartották az eseményeket.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
10. FORDULÓ
SOPRON KC–KAPOSVÁRI KK 69–88 (19–16, 11–21, 15–22, 24–29)
Sopron, 1800 néző. Vezette: Földházi, Hegedűs, Makovsky
SOPRON: Thomas 14/3, Molnár A. 1, Wise 16, Tóth G. 5, Barovic 16. Csere: VESZTERGOM 8/3 Gombás 6/6, Takács 3/3. Edző: Meszlényi Róbert
KAPOSVÁR: DUNN 17, Drahos, SWANSTON 22/12, HENDLEIN 11/3, SPICA 26. Csere: Dávid G. 5/3, Kiss K., Szőke 5, Fonai 2, Benke, Kovács S., Papp P. Edző: Fekete Ádám
Az eredmény alakulása. 5. perc: 4–10. 8. p.: 13–14. 10. p.: 19–16. 13. p.: 19–20. 16. p.:26–24. 19. p.: 27–33. 25. p.: 37–49. 28. p.: 42–52. 32. p.: 45–66. 36. p.: 53–76
Kipontozódott: Kiss K. (33. p.), Drahos (40. p.)
Mezőnybeli dobószázalék: 36 (21/59), ill. 56 (35/63)
Büntetők dobószázaléka: 76 (22/29), ill. 80 (12/15)
Lepattanók: 31, ill. 37. Legtöbb lepattanó: Wise 7, ill. Swanston, Spica 7-7
Legtöbb gólpassz: Thomas 5, ill. Drahos 4
MESTERMÉRLEG
Meszlényi Róbert: – Gyenge formát mutattunk, sehonnan sem találtunk be, és ez morálisan is szétzilált bennünket. Hazai közönség előtt győzelemre készültünk, de sajnos elbuktuk a meccset. Így is előre kell néznünk, mert nehéz sorozat előtt állunk.
Fekete Ádám: – Gratulálok a csapatomnak, jól játszottunk. Most mindenki láthatja, nem azért győzünk idegenben, mert az ellenfél rossz napot fogott ki, hanem, mert mi játszunk jól. Védekezésben és támadásban is felülmúltuk ellenfelünket.

LAMI-VÉD KÖRMEND–NATURTEX-SZTE-SZEDEÁK
104–79 (28–13, 26–15, 32–22, 18–29)
Körmend, 1700 néző. V: Kapitány, Szabó, Gelencsér
KÖRMEND: Ruják 12/6, Simpson 2, Ferencz 10/6, BULJAN 25/9, SHAW 24/3. Cs: Fodor G. 2, FARKAS 13, SONYÁK 12/6, Kutasi, Kocsis 2, Csapai 2, Sömenek. Edző: Hencsey Tamás
SZEGED: Fekete 4, Gurley 8/3, Kiss Zs., CSORVÁSI M. 29, DUKICS 22/3. Cs: Tanács 5/3, Vida 9, Jakab, Csorvási L., Wirth, Varga 2. Edző: Molnár József
Az eredmény alakulása. 5. p.: 16-5. 9. p.: 26-9. 14. p.: 37-15. 17. p.: 48-18. 25. p.: 68-35. 27. p.: 72-43. 32. p.: 86-59. 38. p.: 100-75
Kipontozódott: Csapai (40. p)
MESTERMÉRLEG
Hencsey Tamás: – Őszintén szólva meglepett, hogy ilyen sima lett a meccs. A jó védekezéssel már az első félidőben eldöntöttük a találkozó sorsát, és a nagy különbség a második játékrészben is megmaradt.
Molnár József: – Megadtuk a Körmendnek azt az esélyt, hogy játszhassa azt, amiben nagyon jó. Sajnálom, hogy így alakult. A körmendiek jól játszottak, jó értelemben véve maximálisan kihasználták a hazai pálya előnyét. Mi eddig ismeretlen ok miatt nem tudunk idegenben jól teljesíteni.
ATOMERŐMŰ SE–PVSK-PANNONPOWER
86–60 (17–22, 24–12, 29–8, 16–18)
Paks, 1000 néző. V: Benczur, Bognár, Pozsonyi
PAKS: L. Williams 7/3, N. WILLIAMS 16/6, Vojvoda 8/3, Kámán 6/3, TÓTH Á. 12. Cs: KOVÁCS ÁKOS 13/3, Idlet 12, Körtélyesi 7/3, Eilingfeld 3, Kerpel-Fronius 2, Czinger. Edző: Gutiérrez Garcia Enrique
PVSK: Loesing 9/3, LEGION 16/6, KOVÁCS P. 8, Tóth N. 9, Hendley 4. Cs: Nagy K. 9/3, Halász 2, Bíró 3/3, Bödör, Csabay. Edző: Csirke Ferenc
Az eredmény alakulása. 4. p.: 8–10. 8. p.: 15–15. 12. p.: 21–24. 15. p.: 29–28. 18. p.: 35–30. 23. p.: 45–34. 25. p.: 57–39. 28. p.: 66–42. 33. p.: 79–47. 35. p.: 81–49
MESTERMÉRLEG
Gutiérrez Garcia Enrique: – Nehezen indulunk, ami célpont lehet az ellenfeleinknek. Úgy látszik, idejében kapcsoltunk, a holtpont után nagyon jól játszottunk.
Csirke Ferenc: – Szeretnék elnézést kérni a második félidőért a Paksra látogató szurkolóinktól. Úgy érzem, a játékosaim a fordulás után nem hitték el, hogy nyerhetünk.

ALBA FEHÉRVÁR–NYÍREGYHÁZI KK 81–53 (21–18, 18–15, 21–12, 21–8)

Székesfehérvár, 1700 néző. V: Török R. Fodor A. Horváth A.
FEHÉRVÁR: Moore 10/6, WOOD 17/6, Hollis 4, LEKLI 13, KELLER Á. 9. Cs: Keller V. 2, Juhos, SUPOLA 11/3, Bódi 10/6, Medve 5/3. Edző: Dzunics Braniszlav
NYÍREGYHÁZA: Polyák 9, MOHÁCSI 21/6, Berkis 7/3, Boldizsár, DAVIS 14. Cs: Kaluha 2, Siska, Varga M. Edző: Ferenczi Tamás
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–5. 7. p.: 11–13. 12. p.: 23–22. 16. p.: 35–26. 22. p.: 41–33. 26. p.: 53–41. 32. p.: 60–45. 36. p.: 72–49
Kipontozódott: Boldizsár (32. p)
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav: – A második félidőben jó ritmussal játszottunk, védekezésben és támadásban is felülmúltuk ellenfelünket.
Ferenczi Tamás: – Sajnos a második félidőben nem tudtuk megismételni azt a játékot, amit az első játékrészben produkáltunk.

FACTUM SPORT DEBRECEN–SZOVA TREND OPTIKA KC SZOMBATHELY
73–81 (16–25, 10–13, 18–19, 29–24)
Debrecen, 300 néző. V: Győrffy, Gál J, Balog Gy.
DEBRECEN: Mladenovics, Helmeczi 5, SMITH 16, KOVÁCS I. 10/6, Cseh Gy. 2. Cs: STAFFORD 22/9, VAS V. 18/3, Izzo, Pék, Varga Á. Edző: Jason Okrzesik
SZOMBATHELY: Kálmán 8, LEVY 12, WILL 10/3, IVOSEV 27/9, FEY 9. Cs: Szanati 2, Jancikin 8/3, Harazin 5, Simon L. Edző: Bencze Tamás
Az eredmény alakulása. 4. perc: 8–7. 8. p.: 13–17. 13. p.: 16–27. 17. p.: 24–30. 18. p.: 26–36. 22. p.: 28–43. 29. p.: 41–54. 33. p.: 47–63. 36. p.: 59–68
Kipontozódott: Helmeczi (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Jason Okrzesik: – Kicsit csalódott vagyok, mert győzni szerettünk volna, s erre volt is lehetőségünk, de akadt két rossz periódusunk, s ekkor ellépett az ellenfél. Ezzel együtt haladunk az új úton, amelyet elterveztünk.
Bencze Tamás: – Célunkat elértünk, győztünk, igaz, a vártnál nehezebben. Nagyobb is lehetett volna a különbség, ha nem hibázunk, a nagyszünet után pedig tartotta velünk a lépést a szimpatikusan harcoló Debrecen.

ZALAKERÁMIA-ZTE KK–TOP COP SECURITY JÁSZBERÉNY
91–89 (22–24, 14–18, 20–18, 19–15, 16–14) – hosszabbítás után
Zalaegerszeg, 1500 néző. V: Pálla, Jakab, Tőzsér
ZTE KK: COPELAND 24/24, GÁSPÁR 21/3, Hudson 3, Baki 3/3, SIMOVICS 13. Cs: KOMA 16, PUSZTA 11/3, Borszéki. Edző: Völgyi Péter
JÁSZBERÉNY: RAKITS 23/12, László 8, Soós 4, Markovics 4, DRAMICSANYIN 28/18. Cs: HORTI 8, Szabó P. 4, Török 10/3. Edző: Földi Sándor
Az eredmény alakulása. 4. perc: 12–9. 12. p.: 24–25. 16. p.: 28–31. 24. p.: 44–51. 36. p.: 69–69
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter: – Ilyen meccsre számítottam. Amit legutóbb Kaposváron hiányoltam, azt most bemutatták a játékosok, a szívünkkel nyertük meg a meccset.
Földi Sándor: – Dühös vagyok, és csalódott, csak magunkat okolhatjuk a vereségért. Nagy meccset játszottunk, egyik csapat sem érdemelt vereséget.
AZ ÁLLÁS
1. Atomerőmű SE 10 8 2 864–809 0.900
2. Alba Fehérvár 10 8 2 873–703 0.900
3. Kaposvári KK 10 8 2 872–784 0.900
4. Szova KC Szombathely 10 7 3 891–838 0.850
5. Sopron KC 10 6 4 844–796 0.800
6. Zalakerámia ZTE KK 10 5 5 828–898 0.750
7. TOP COP Security Jászberény 10 4 6 816–852 0.700
8. Pécsi VSK-PANNONPOWER 10 4 6 741–772 0.700
9. Körmend 10 4 6 858–881 0.700
10. Naturtex-SZTE-Szedeák 10 3 7 810–879 0.650
11. Nyíregyházi KK 10 3 7 771–803 0.650
12. Factum Sport Debrecen 10 10 672–825 0.500
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik