Férfi kosár NB I: az Olajé az 5. meccs, Szolnok–Alba a döntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.29. 22:12
null
A Körmend sokáig tartotta magát, de a hajrában már az Olaj volt a jobb (Fotó: Földi Imre)
A Szolnoki Olaj jutott be az Alba Fehérvár után másodikként a férfi kosárlabda NB I 2015–16-os szezonjának döntőjébe, miután 77–69-re felülmúlta az elődöntő 5. mérkőzésén a Körmendet.

A negyedik meccsen alaposan kirántotta a Szolnok alól a szőnyeget a Körmend, így egyenlített – maradt viszont a kérdés, meg tudja-e nyerni az ötödik mérkőzést az Olaj otthonában a vasi csapat? Az irányítóhiánnyal küszködő és magasabb szerkezetben kezdő Szolnok 15–8-cal nyitott.

A Körmend zárkózással válaszolt, előbb megközelítette a Szolnokot, majd egy 11–0-s rohammal átvette a vezetést és egy negyed után 23–21-gyel vezetett. Sztojan Ivkovics ezt követően sem szemlélhette elégedetten a mérkőzést, majd 32–37-nél „az asztalra csapott”, időkérése után egyenlített is a Szolnok, így 37–37-re álltak nagyszünetben a csapatok.

Sok pontot a folytatás sem hozott, a Körmend jól nyitott (37–42), majd elvesztette a kezdeményezést (46–45). Petty és McKinney-Jones pontjai tartották a vendégeket, a záró negyed előtt 53–53 volt az állás.

Ekkor vesztette el a talajt a lába alól a Körmend: Keller és Vojvoda megszórta a vendégeket, akiknek teljesen megbénult a támadójátéka – 65–55-nél tízpontosra nőtt a hazai előny. Irdatlan rohanás és kapkodás lett az úr a pályán, a Körmend érthető módon siettette az akciókat, de sokkal nem tudott közelebb kerülni – 1:45-tel a vége előtt 70–63 volt az Olajnak.

A 25 ponttal a mérkőzés legeredményesebbjének bizonyuló Vojvoda kulcsfontosságú kosarakkal tartotta távol a Körmendet, amelynek csoda kellett volna a fordításhoz – nem is jött össze, a Szolnoki Olaj 77–69-re nyert, így készülhet az Alba Fehérvár elleni döntőre, mely június elsején, szerdán kezdődik.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
ELŐDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
SZOLNOKI OLAJ KK–EGIS KÖRMEND 77–69 (21–23, 16–14, 16–16, 24–16)
Szolnok, 1300
néző. Vezette: Földházi, Benczur, Győrffy
SZOLNOK: VOJVODA 25/9, KOVÁCS P. 3/3, Vrbanc 3/3, Milosevics 14/3, KELLER 12. Csere: Boriszov 6/6, Jones 9/3, Wittmann 5/3, Gregory
KÖRMEND: PETTY 24/12, Channels 6, MCKINNEY 20/3, Dickerson 6, Duinker 8. Csere: Ferencz 5/3, Tóth N., Lakosa
Az eredmény alakulása. 2. perc: 7–2. 5. p.: 10–8. 6. p.: 17–10. 9. p.: 19–23. 14. p.: 29–25. 15. p.: 29–29. 18.p.: 32–37. 20. p.: 37–37. 23. p.: 37–42. 24. p.: 43–42. 28. p.: 51–47. 30. p.: 53–53. 36. p.: 65–55. 38. p.: 68–63. 39. p.: 73–63.
Kipontozódott: Channels (39. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–2 a Szolnok javára
A döntőben: Szolnoki Olaj–Alba Fehérvár
MESTERMÉRLEG
Sztojan Ivkovics:
– Öt nagyon jó meccset vívtunk a Körmenddel, igazi harc, vérbeli férfias küzdelem volt. Kétségeim voltak, hogy a csapat háta mögött lévő nyolc hónap fáradalmaival ki fogunk-e bírni még egy ilyen harcot, de a fiúk megadták a választ. Kovács Péter például több időt töltött a lelátó első sorában, a nézők között, annyit repkedett ide-oda a pályán és azon kívül. De inkább nem is emelnék ki senkit, mindenki csúszott-mászott, küzdött. Az elmúlt időszakban sokan bírálták a játékosainkat, az átigazolásokat – most azt kérdezem, mi lesz velünk, ha jók leszünk? Akik támogattak minket, azok erőt adtak ahhoz, hogy egymásért harcoljunk.
Teo Cizmic: – Nagyon kemény párharc volt, de élveztem mind az öt felvonását. Összességében, aki szereti a kosárlabdát, az szereti az ehhez hasonló meccseket, amelyek a játék minden szépségét és nehézségét felvonultatták. A Szolnok kihasználta a pályaelőnyét, jobbnak bizonyult és sok sikert kívánok neki a döntőben. A végjátékban az döntött, hogy a Szolnok magas szerkezetre váltott, három magas játékosa szedte a lepattanókat, a palánk alatt betalált és a külső posztokról is eredményes volt.

DÖNTŐ
(A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.)
SZOLNOKI OLAJ–ALBA FEHÉRVÁR
június 1., szerda: Szolnok–Alba Fehérvár
június 4., szombat: Alba Fehérvár–Szolnok
június7., kedd: Szolnok–Alba Fehérvár
június 10., péntek (ha szükséges): Alba Fehérvár–Szolnok
június 12., vasárnap (ha szükséges): Szolnok–Alba Fehérvár

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik