Férfi kosár NB I: az Olaj visszavágott a Kaposvárnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.16. 19:59
A Szolnok hazai pályán 85–60-ra nyert a Kaposvár ellen a férfi kosárlabda NB I szerdai játéknapján, a középszakasz felsőházában. Az alsóházban a vasi derbin a Falco pontgazdag mérkőzésen múlta felül a Körmendet, míg a sereghajtó Nyíregyháza a Zalaegerszeget verte meg.

Volt miért visszavágniuk a szolnokiaknak, hiszen múlt szerdán 97–76-os vereségbe szaladtak bele Kaposváron. Ezúttal már ott pattogtatott közöttük az eltiltását letöltő Sztrahinja Milosevics és az azóta felépült Radenko Pilcsevics is, ám így is a vendégek kezdtek jobban, Hrvoje Puljko sikeres büntetőivel 17–11-re vezettek a 7. percben. Előnyük azonban gyorsan elolvadt, az Olaj még az első negyedben fordított, Justin Holiday vezérletével pedig a nagyszünetre hétpontos fórt szerzett (44–37).

A harmadik negyedben akár le is dolgozhatta volna a hátrányát a Kaposvár – ha nem kapott volna kosarat, ugyanis mindössze hét pontra volt képes... Ezzel el is dőlt a mérkőzés, hiszen 23 pontra nőtt a felek közötti különbség. A vége 85–60 lett a Szolnoknak, amely az Atomerőműhöz hasonlóan 16 ponttal áll.

A harmadik negyedben akár le is dolgozhatta volna a hátrányát a Kaposvár – ha nem kapott volna kosarat, ugyanis mindössze hét pontra volt képes... Ezzel el is dőlt a mérkőzés, hiszen 23 pontra nőtt a felek közötti különbség. A vége 85–60 lett a Szolnoknak, amely az Atomerőműhöz hasonlóan 16 ponttal áll.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, KÖZÉPSZAKASZ
FELSŐHÁZ
SZOLNOKI OLAJ KK–KAPOSVÁRI KK 85–60 (21–19, 23–18, 23–7, 18–16)
Szolnok, 1250
néző. V: Benczur, Pozsonyi, Sallai
SZOLNOK: Pilcsevics 6/3, Rakics 2, HOLIDAY 17/9, Milosevics 9, BÁDER 12. Csere: LÓRÁNT 10, Vojvoda 8, KELLER Á. 12, Simon B. 4, Ivosev 5/3, Berkics M. Edző: Dragan Alekszics
KAPOSVÁR: Hinnant 3, FODOR M. 10/6, Puljko 12/6, HENDLEIN 16/6, Davis 4/3. Csere: Horváth M. 1, Benke 2, Kovács S. 2, Jancsikin 4, Drahos 6, Papp P. Edző: Fekete Ádám.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 6–6. 8. p.: 17–17. 14. p.: 31–27. 18. p.: 39–34. 24. p.: 58–38. 28. p.: 63–44. 34. p.: 79–48. 38. p.: 83–52
Kipontozódott: Rakics (36.), Pilcsevics (40.)
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics:
– Az első félidőben kiválóan játszott a Kaposvár, amely bizonyította, hogy nem véletlenül tartozik az élvonalhoz. A fordulás után nagyobb sebességre kapcsoltunk, jól használtuk ki ellenfelünk hibáit, és magabiztos győzelmet arattunk.
Fekete Ádám: – Az első játékrészben még lépést tudtunk tartani a szolnoki csapattal, a nagyszünet után azonban az eladott labdáink miatt komoly hátrányba kerültünk, és fejben föl is adtuk a mérkőzést. Úgy érzem, hogy a csapat már a pénteki, Kecskemét elleni rangadóra is gondolt, a szolnoki csapatnak pedig nagyon sok sikert kívánok az EuroChallenge-kupa négyes döntőjében.

A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA
1. Szolnoki Olaj 7 6 1 528–459 16
2. Atomerőmű SE 7 6 1 553–499 16
3. KTE-Duna Aszfalt 8 3 5 521–557 13
4. Sopron KC 8 3 5 584–608 12
5. Kaposvári KK 8 3 5 622–655 12
6. Alba Fehérvár 8 2 6 601–631 12

 

Kálmán László immár edzőként irányítja a szombathelyieket (Fotó: Czerkl Gábor)
Kálmán László immár edzőként irányítja a szombathelyieket (Fotó: Czerkl Gábor)

A Falco kispadján a vasi derbin debütált vezetőedzőként Kálmán László. A szombathelyi klub legendája győzelemnek örülhetett, hiszen bár 97 pontot kaptak, csapata még ennél is többet, szám szerint 101-et szerzett.

ALSÓHÁZ
FALCO TREND OPTIKA KC SZOMBATHELY–EGIS KÖRMEND 101–97 (27–19, 25–38, 31–17, 18–23)
Szombathely, 3300
néző. V: Hegedűs, Frányó, Németh Cs.
FALCO: Simon L. 4, TIMBERLAKE 23/3, PERL 16, ZAGORAC 25/15, Szabó M. 13. Csere: VÁRADI B. 12/6, J. Mitchell 5, Will 3/3, Harazin, Simon K., Bognár K. Edző: Kálmán László
KÖRMEND: WISSEH 27/6, El-Amin 21/6, Ferencz 11/9, Török 1, RAKOCSEVICS 21. Csere: Farkas 6/6, Grebenár 3, Sonyák 5/3, Kutasi, Fodor G. 2, Sömenek, Kusnyer. Edző: Aaron Mitchell
Az eredmény alakulása. 3. perc: 8–2. 7. p.: 18–10. 13. p.: 33–22. 17. p.: 42–42. 26. p.: 71–69. 33. p.: 83–79. 36. p.: 93–84
Kipontozódott: El-Amin (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Kálmán László:
– Ezt a győzelmet elsősorban az akaratnak köszönhetjük, valamint annak, hogy a mai mérkőzésen csapatként játszottunk. Remélem, hogy ilyen lesz a folytatás is, én mindenesetre nagyon jól éreztem magam a kispadon.
Aaron Mitchell: – Gratulálok a Falcónak a győzelméhez, óriásit küzdött mindkét csapat ezen a végletekig kiélezett találkozón. Sajnos a végjátékban mi hibáztunk többet.

MARSO-NYÍREGYHÁZA KK–ZALAKERÁMIA-ZTE KK 92–75 (30–24, 22–13, 19–19, 21–19)
Nyíregyháza, 300
néző. V: Ádám J., Gál J., Rácz Zs.
NYÍREGYHÁZA: WALKER 21/6, Polyák 2, Kósa T. 5/3, DOYNE 25/12, POSCIC 20. Csere: Mohácsi 8/6, Jakab P. 1, Cseh 5/3, Molnár M. 3/3, Czura 2. Edző: Sitku Ernő
ZTE: Boston 13/6, Plumb 6/3, Kovács Á. 8, Safford 14/6, LEKLI 21. Csere: Velkey 8/6, Koma, Kámán 5/3. Edző: Raúl Jiménez
Az eredmény alakulása. 4. perc: 16–7. 8. p.: 25–13. 15. p.: 37–26. 18. p.: 45–32. 24. p.: 56–46. 28. p.: 71–51. 31. p.: 72–59. 38. p.: 87–63
MESTERMÉRLEG
Sitku Ernő:
– Legfőképpen annak örülök, hogy a csapat megmutatta, van tartása, és akar még valamit ebben a bajnokságban. Lám, tudunk koncentrálni és keményen kosárlabdázni.
Raúl Jiménez: – Csapatom játékát látva, szégyenemben legszívesebben bebújnék az asztal alá. Messze nem azt játszottuk, amit megbeszéltünk.

AZ ALSÓHÁZ ÁLLÁSA
7. Pécsi VSK-PANNONPOWER 32 18 14 2522–2454 0.781
8. BC Körmend 33 18 15 2726–2701 0.773
9. Naturtex-SZTE-Szedeák 32 15 17 2569–2634 0.734
10. FORTRESS Jászberény 33 12 21 2582–2749 0.682
11. Zalakerámia-ZTE KK 33 12 21 2586–2729 0.682
12. Falco KC Szombathely 32 11 21 2559–2686 0.672
13. Marso Nyíregyházi KK 33 8 25 2575–2837 0.621
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik