Férfi kosár NB I: az Atomerőmű a hajrában bukott el az Olaj ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.08. 18:53
null
Hiába az Atomerőmű játékosainak létszámfölénye, a végén Báder Mártonék örülhettek (Fotó: Mirkó István)
A férfi kosárlabda NB I elődöntőjének első mérkőzésén az esélyesebbnek vélt Szolnoki Olaj az utolsó negyedben mutatott lehengerlő játékának köszönhetően 84–72-es győzelmet aratott az Atomerőmű ellen, így 1–0-ra vezet az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban.

SZOLNOK–ATOMERŐMŰ

A találkozót a Szolnok kezdte jobban, amely már a 6. percben kilenc ponttal vezetett, ám a folytatásban „észhez tért” az Atomerőmű, és két perccel később már nála volt az előny. Más kérdés, hogy a játékrész vége a szolnoki együttes számára alakult jobban, amelynek köszönhetően ötpontos előnyre tett szert.

A második negyedben jóformán felváltva estek a pontok, állandósult az első játékrészben kialakult különbség, de a hajrá ismét az Olajnak sikerült jobban, amely – azok után, hogy a paksi csapat egy pontra felzárkózott – 7–1-es periódust produkálva hét ponttal elhúzott a nagyszünetre (46–39).

A harmadik negyed már az Atomerőmű számára alakult sokkal jobban. Schmidt Béla legénysége előbb kilencpontos hátrányba került, majd 9–24-es szériát produkálva hatpontos előnyre tett szert az utolsó játékrész előtt (57–63).

A mérkőzés hajrájában azonban teljesen megváltozott a játék képe. A Szolnok a negyedik negyed közepéhez érve ledolgozta hátrányát (69–69), majd az utolsó öt percben 15–3-as „futást” bemutatva faképnél hagyta az Atomerőműt, és 84–72-re megnyerte a mérkőzést, így 1–0-ra vezet az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban.

ALBA FEHÉRVÁR–KAPOSVÁR

A Fehérvár szenzációsan kezdte a találkozót, hiszen a 10. percben már 25–7-re vezetett, így a találkozó megnyeréséhez ezek után bőven belefért két gyengébb negyed is.

A második játékrészben mindössze kettővel esett több pont, mint amennyit az első negyedben az Alba Fehérvár szerzett. A hazaiak azonban ebben a tíz percben is jobbnak bizonyultak egy ponttal riválisuknál, így a nagyszünetben 39–26 állt az eredményjelzőn.

A harmadik negyedben a Kaposvár ráijesztett a székesfehérvári együttesre, hiszen a találkozó 29. percében két pontra megközelítette, ám utolérni már nem tudta, ez pedig a hajrában megbosszulta magát.

Az utolsó játékrészben ugyanis az Alba Fehérvár ismét magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, és fokozatosan növelte előnyét, amely a hajrában tizenöt pontnál csúcsosodott ki. A végső dudaszó pillanatában tizenkét ponttal állt jobban a kaposváriaknál Dzunics Braniszlav együttese, amely így megnyerte a párharc első meccsét, és megtartotta pályaelőnyét.

A három győzelemig tartó viadal második mérkőzését szombaton Kaposváron rendezik.

KOSÁRLABDA NB I
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
EK
SZOLNOKI OLAJ KK–ATOMERŐMŰ SE 84–72 (28–23, 18–16, 11–24, 27–9)

Szolnok, 1100 néző. Vezette: Cziffra, Győrffy, Frányó
SZOLNOK: Florence 11, Horváth Á. 12/3, SEHOVICS 17, BELL 16/3, BÁDER 12. Csere: GAY 9/3, Szabó M. 2, Simon B., Fodor M. 5/3, Markovics, Németh I.
PAKS: L. WILLIAMS 11/3, VOJVODA 22/9, LEVY 14, Körtélyesi 3, Tóth Á. 10. Csere: Kámán 2, Idlet 2, Kovács Á. 5/3, Eilingsfeld 3/3, Kerpel-Fronius
Az eredmény alakulása. 2. perc: 7–2. 5. p.: 16–7. 8. p.: 20–21. 10. p.: 28–23. 12. p.: 34–26. 18. p.: 39–38. 20. p.: 46–38. 24. p.: 48–46. 26. p.: 50–50. 29. p.: 52–60. 36. p.: 69–69. 40. p.: 84–72.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Szolnok javára
MESTERMÉRLEG
Nedeljko Asceric (a Szolnok edzője): – Ez egy tipikus playoff mérkőzés volt. Mivel három találkozó után befejeztük a Szombathely elleni negyeddöntőt, kicsit hiányzott a játékunkból a meccsritmus, éppen ezért hullámzó volt. A legnehezebb időszakokban azonban hideg fejjel és koncentráltan játszottunk.
Schmidt Béla (a Paks edzője): – Nagyon jó mérkőzést játszottunk, 36 percig bírtunk lépést tartani és néha vezetni a sokat rotáló Szolnok ellen, a végén azonban az energiánk és a koncentrációnk is elfogyott. Szombaton nyernünk kell, hogy kiegyenlítsük hátrányunkat.

ALBA FEHÉRVÁR–KAPOSVÁRI KK 68–56 (25–13, 14–13, 12–19, 17–11)
Székesfehérvár, 1200 néző.Vezette:Földházi, Pálla, Hegedüs
FEHÉRVÁR:Moore, WOOD 20/6, HOLLIS 16/6, Szabó Zs. 4, KELLER Á. 14.Csere:JONES 10, Juhos 3/3, Supola 1, Bódi
KAPOSVÁR:DUNN 22/6, Drahos 2, Swanston 11/6, Hendlein 8, Spica 8.Csere:Kiss K., Dávid 5, Szőke, Fekete N.
Az eredmény alakulása. 3. p.:5–0.4. p.:9–4.7. p.:20–6.9. p:25–7.13. p.:30–15.15. p.:33–17.18. p.:33–23.19. p.:34–25.21. p.:41–26.24. p.:41–37.27. p.:45–37.28. p.:45–42.29. p:47–45.30. p.:51–45.35. p.:60–47.38. p.:64–50
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása:1–0 a Fehérvár javára
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav (a Fehérvár vezetőedzője):– Megérdemelten nyertünk, végig vezettünk. Volt egy rövidzárlatunk a harmadik negyedben, amikor sok könnyű kosarat dobott a Kaposvár, de aztán észbe kaptunk. Mindkét csapat idegesebben játszott a szokásosnál, sok eladott labda volt és sok rontott dobás. Tartom, hogy nagyon kicsi a különbség a csapatok tudásszintje között, apróságok döntenek majd a továbbjutásról.
Fekete Ádám (a Kaposvár edzője):– Nagyon rossz védekezéssel kezdtünk, tíz perc kellett, hogy magunkhoz térjünk a sikeres negyeddöntő utáni ünneplésből. Sok hibával tarkított mérkőzés volt, rengeteg labdát eladtunk, így pedig nem lehet nyerni. A pozitívum az, hogy tíz percnyi jó játékunk ideje alatt szoros volt az állás. Szombaton hazai pályán nyerni akarunk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik