FAZEKAS ZOLTÁN 2020.05.05 10:44 Frissítve: 2020.05.05 11:05

Férfi kosár NB I: az első három hely valamelyikére hajt a DEAC

A koronavírus-járvány miatti leállás eddigi nyertese a férfi kosárlabda NB I-ben egyértelműen a Debrecen, amely nemcsak megtartotta kiválóságait, a magyar centerrel tovább erősödött.

Kovács Adrián szerint minden megvan, hogy a következő idényben még előrébb lépjenek (Fotó: Matey István/Hajdú-Bihari Napló)

 

Márciusban, amikor a koronavírus-járvány miatt előbb felfüggesztette, majd befejezettnek nyilvánította az idényt a honi szövetség, a DEAC 13 győzelemmel és 8 vereséggel a férfibajnokság 4. helyén, azaz a középszakaszban felsőházat érő pozícióban állt. Ez azért számított kisebb meglepetésnek, mert a hajdúságiak jobban teljesítettek, mint a náluk papíron erősebb játékoskeretű Pécs, Alba vagy Szolnok. A kényszerszünetben aztán a debreceniek az egész mezőnyt megelőzték abban a tekintetben, hogy néhány hét múlva bejelentették, nemcsak megtartják legjobbjaikat, de Molnár Márton személyében korábbi válogatott centert igazoltak.

„CSAK RAJTUNK MÚLIK”
„Csapatépítés szempontjából jól állunk – véli Tóth Ádám, a DEAC centere –, együtt maradt a gárda gerince, ami megkönnyíti az edző és a játékosok dolgát is. Két meghatározó légiósunkat is maradásra bírták, míg Molnár Marci remek idény után érkezik, nekem is nagy segítség lesz, mert nem kell harmincöt percet játszanom, együtt megoldjuk a centerposztot. Odaérhetünk a dobogóra, csak rajtunk múlik. Reméljük, az idénykezdetre a járvány is engedi, hogy a sporteseményeket nézők előtt rendezzék meg. Minden magyarnak azt kívánom, maradjon egészséges, s vigyázzon magára!” 

„Abszolút tudatosan építkezünk, hosszú távon gondolkodunk, s ehhez elengedhetetlen, hogy az előző idény gerincét megpróbáljuk egyben tartani – mondta érdeklődésünkre Kovács Adrián, a DEAC mindössze 26 éves edzője, aki április végén újabb egy évre egyezett meg a klubbal. – A stílus, a játékrendszer és az edzői filozófia is akkor ér valamit, ha a mag hosszabb ideig együtt dolgozhat. Ennek megteremtéséért a vezetőség sokat tett.”

A DEAC az elmúlt hetekben sorra jelentette be a maradó játékosokat (ők az amerikai Stefan Moody, a szerb Djordje Drenovac és Polyák László), valamint Molnár érkezését. Emellett élő szerződése van Tóth Ádámnak, Bognár Kristófnak, Somogyi Ádámnak és Tóth Bencének is, azaz a keret kétharmada összeállt.

„Molnár Márton céltudatos választás volt, szépen fejlődik, s Tóth Ádámmal jól kiegészítik egymást – folytatta Kovács Adrián. – Alapvetően az ötös poszton számítunk rá, de később lehet, hogy magasbedobóként is játszatjuk. Moody győztes mentalitású, nagy tudású hátvéd, aki csapatcentrikusan gondolkodik, kulcsfigura lett nálunk, és mivel ő is szeretett volna mielőbb biztonságban lenni, gyorsan megegyeztünk vele. Drenovacot is meg akartuk tartani, mert ugyan rövid ideig volt velünk, szerethető ember és hasznos játékos, ahogyan Polyák is. Folyamatosan kapjuk és nézzük a lehetséges légiósokról szóló videókat, de nem kapkodunk, egyelőre csak egy külön mappába tesszük azokat a neveket, akik érdekelnek – a piac gyorsan változik. Igazodunk a kínálathoz, ám nyugodtak lehetünk, mert megtettük az első lépéseket, a gerinc megvan. Minden adva van, hogy a következő idényben megint előrelépjünk, s megcélozzuk az első három hely valamelyikét.”

2020.05.23 20:31:28

Kosárlabda S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Továbbra is csodaszámba megy, ha női edző kerül női együtteshez, a férfiszakág csapatai pedig a »teve a tű fokán« kategóriába tartoznak a női szakvezetők számára.

2020.05.02 09:59:31

Kosárlabda GYŐRI FERENC

A magyar válogatott kosárlabdázója nem lepődött meg Vojvoda Dávid hazatérésén.

2020.04.27 13:48:18

Kosárlabda THURY GÁBOR

Atlantában nem engedhették meg maguknak, hogy ne a legjobbakkal álljanak ki.

2020.04.14 16:20:10

Kosárlabda L. PAP ISTVÁN

A háborúban álló Jugoszláviából érkező mester először 1995-ben a BSE ellen vezette a dobogó tetejére a PVSK-t.

2020.03.26 22:22:58

Kosárlabda S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Nem véletlenül volt »Mr. Kosárlabda« a beceneve Boriszlav Sztankovicsnak, a nemzetközi szövetség nemrég elhunyt tiszteletbeli főtitkárának.