Férfi kosár NB I: agydaganatot diagnosztizáltak a Jászberény játékosánál

Vágólapra másolva!
2019.10.23. 07:55
null
Novák Áronra (kékben) műtét vár (Fotó: jkse.hu)
A férfi kosárlabda NB I-ben szerepelő Jászberény KSE hivatalos honlapján tudatta kedden este, hogy a klub U20-as csapatában szereplő fiatal játékosánál, Novák Áronnál jóindulatú agydaganatos megbetegedést diagnosztizáltak. A jkse.hu-n megjelentek szerint a játékos az egyik mérkőzésen beütötte a fejét, majd később látás- és egyensúlyzavarok alakultak ki nála, ami miatt immár alaposabban megvizsgálták, s ekkor derült ki a baj.

A klub hivatalos közleményét változtatás nélkül közöljük.

„Az élet szép, de kegyetlen is tud lenni. Kegyetlen például, amikor egy fiatal sportoló életébe úgy avatkozik be, hogy annak egészségét támadja meg. Hiszem, hogy a közösség ereje ekkor is segít.

U20-as csapatunk fiatal tehetsége, Novák Áron egyik pillanatban még vidáman kosárlabdázott, most pedig műtét előtt áll. A közelmúltban egy mérkőzésen beütötte a fejét, de a vizsgálatok szerencsére semmi problémát nem jeleztek. Azután egyik pillanatról a másikra látótér kiesés és egyensúlyzavar jelentkezett nála. Ismét gyanakodtak az esésre – ám az ok nem ez volt –, ennél sokkal rosszabb derült ki a vizsgálatok során. Áronnál agyhártya jóindulatú daganatot diagnosztizáltak. Jelenleg a szolnoki kórház lakója, de hamarosan Budapestre, az Amerikai úti klinikára szállítják, ahol az operációt elvégzik majd.

Novák Áron fiatal, 18 éves ifjú sportolónk, aki igazi sportcsaládból származik, s talán ebből is adódik, hogy óriási akaraterővel rendelkezik. Erre most szükséged lesz Áron, mert a társaid, a jászberényi kosaras társadalom vár vissza a pályára. Biztosak vagyunk benne, hogy ezt a mérkőzést csak Te nyerheted! Klubunk segítségére bármiképp számíthatsz!

Erősítsen, hogy sokan szorítunk érted és neked sikerülni fog!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik