Férfi kosár NB I: a szünet után hengerelt az Atom Fehérváron

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.14. 20:38
Az Atomerőmű idegenben 94–87-re legyőzte a címvédő Alba Fehérvárt a férfi kosárlabda NB I középszakaszának hétfői játéknapján, a felsőház 9. fordulójának záró mérkőzésén, és továbbra is őrzi az esélyt, hogy az első helyen jusson be a negyeddöntőbe.

A vendég paksiak kezdtek jobban, de az Alba az első negyed végén átvette a vezetést, és sokáig őrizte az előnyét, amely tíz pont fölé is felkúszott (54–42, 58–45).

A harmadik negyed derekán, 60–50-es hazai vezetésnél azonban a paksiak 14–1-es részhajrát vágtak ki – Medve Máté és Kovács Ákos egy-egy triplája után Tóth Ádám és Eilingsfeld János 4-4 pontja következett –, majd a negyedik játékrész elején Deonta Vaughn két hárompontosára alapozva száguldottak egy 12–0-t, amivel nemcsak fordítottak, de el is húztak (68–79), és megnyerték a mérkőzést.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, KÖZÉPSZAKASZ, 9. FORDULÓ
ALBA FEHÉRVÁR–ATOMERŐMŰ SE 87–94 (28–26, 26–16, 14–25, 19–27)
Székesfehérvár, 1800
néző. Vezette: Földházi, Ádám, Boros
ALBA FEHÉRVÁR: Hobbs 4, SUPOLA 17/9, Olah, Tóth N. 6, BARONE 24/3. Cs: Tóth P. 7/3, Somogyi 15, Humphrey 9/9, Szanati 1, Juhos 4. Edző: Carlos Frade
ATOMERŐMŰ: VAUGHN 11/9, Robinson 10, Körtélyesi 5, Szabó Zs. 14/12, J. Jones 14. Cs: TÓTH Á. 11, EILINGSFELD 15, Medve 5/3, Baki, Kovács Á. 9/6. Edző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 3. p.: 7–9. 6. p.: 18–17. 9. p: 25–22. 12. p.: 35–30. 15. p.: 41–39. 18. p.: 52–42. 22. p.: 58–45. 25. p.: 60–50. 28. p.: 61–64. 32. p.: 68–76. 36. p: 74–89. 38. p.: 83–91
MESTERMÉRLEG
Carlos Frade:
– Nagyon jó mérkőzést játszottunk, a Paks mind támadásban, mind védekezésben rendkívül energikus volt. Az első félidőben támadásban talán most játszottunk a legjobban, de közben többet hibáztunk a kelleténél. Ez elsősorban a védekezésben, a védőlepattanók megszerzésében csúcsosodott ki, ebben sokkal hatékonyabb volt az ellenfelünk. Nem véletlen, hiszen a Paks a legjobb támadó lepattanózó csapat a bajnokságban. Igazság szerint egy az egy ellen is jobbnak bizonyultak.
Dzunics Braniszlav: – Végig kiélezett mérkőzés volt, felszabadult, sok futásból álló, közönségszórakoztató kosárlabdát játszott mindkét csapat. Elsősorban a jó külső dobásainknak köszönhetően tudtunk nyerni, leginkább a második félidei dobóteljesítményünkkel voltam elégedett. Az első játékrészben nem járattuk megfelelően a labdát, nem voltak igazán kidolgozott helyzeteink, de a szünet után, és főleg a végjátékban hibára tudtuk kényszeríteni az Albát.

A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA
1. Atomerőmű SE 7 6 1 553–499 0.941 16
2. Szolnoki Olaj 6 5 1 443–399 0.933 14
3. KTE-Duna Aszfalt 8 3 5 521–557 0.684 13
4. Sopron KC 8 3 5 584–608 0.632 12
5. Alba Fehérvár 8 2 6 601–631 0.632 12
6. Kaposvári KK 7 3 4 562–570 0.647 11

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik