Férfi kosár NB I: a Szolnoki Olaj lelépte a Vasast

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.10. 19:56
null
A Szolnok más súlycsoportot képviselt, mint a Vasas (Fotó: Mészáros János, archív)
A Szolnoki Olaj kiütötte az újonc Vasast a férfi kosárlabda NB I alapszakaszában, a Falco simán győzött a Kaposvár, a Sopron a Kecskemét ellen. A PVSK és az Alba Fehérvár idegenben nyert.

A bajnoki címvédő Szolnoki Olaj leiskolázta az újonc Vasast, a két csapat nem volt egy súlycsoportban. Az Olaj 24–14-es negyeddel nyitott, a nagyszünetben már 23 pont volt az előnye, amely csak nőtt és nőtt. A végére az egyetlen kérdés az maradt, hogy megszerzi-e a Szolnok 100. pontját (megszerezte), és a Vasas belül marad-e a 40 pontos különbségen (ha eggyel is, de belül maradt – 107–68-ra győzött az Olaj).

Jól megszórta ellenfelét a Falco is, mely pazarul nyitott (30–16, 29–15 az első két negyed) a Kaposvár ellen, és 107 pontig meg sem állt – a vendégek megnyerték ugyan a harmadik negyedet, de ez édeskeveset számított. A Medford, Govens duó pontjaira (mindketten 25-ig jutottak, Govens ráadásul dupla duplát ért el) alapozó Falco győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben.

A hazai pályán igen erős Sopron újabb áldozata a Kecskemét volt: a nyugatiak 11 pontos előnyt kovácsoltak az első negyedben, és bár a KTE a harmadik játékrészben közelebb tudott kerülni, nem tudta igazán izgalmassá tenni a hajrát. A záró negyedben a KTE támadójátéka teljesen megbénult, a vendégek csak 4 pontot szereztek, a Sopron 15-öt, így a vége 71–55.

Szegeden szoros meccset vívott a Szedeák és az Alba, a fehérváriak viszont jó első negyedük után végig irányítani tudtak, és az izgalmas végjátékban is meg tudtak őrizni öt pontot előnyükből. A Jászberény 82–80-ra még vezetett a PVSK ellen, de a hajrá a pécsieké volt, akik 87–83-ra nyertek.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, ALAPSZAKASZ
SZOLNOKI OLAJ KK–VASAS BUDAPEST
107–68 (24–14, 24–11, 29–17, 30–26)
Szolnok, 1000
néző.Vezette:Frányó, Boros T., Kulcsár T.
SZOLNOK:WITTMANN13/9,VOJVODA14/6,BARNIES21/6,Boriszov7/3,Wright9. Csere:TÓTH Á.10,Pavlicsevics11/9,Eilingsfeld9/3,Popovics3,Rudner4,Hajdú4,Csák B.2. Edző:Sztojan Ivkovics
VASAS:Moravcsik1,Horváth Á.7,THOMPSON23/3,Garamvölgyi, PACHER21/3. Csere: Andrássy2, Katona R.3/3,Faragó5/3,Peringer2,Boros M., Kozma N.4/3. Edző:Sárosi Bulcsú
Az eredmény alakulása. 4. perc:10–4.8. p.:19–8.15. p.:38–21.18. p.:44–23.23. p.:62–29. 28. p.:70–38.34. p.:88–45.38. p.:99–58
MESTERMÉRLEG
Sztojan Ivkovics:
A vendégek soraiból hiányzott az irányító, ez rányomta bélyegét a játékukra. De annak örülök, hogy fiatalokból és ügyes kosarasokból álló játékosok is vannak a Vasasban, és továbbra is lehet fővárosi kosárlabdáról beszélni. Mi meccsről meccsre előrelépünk, nagyon sok találkozó van mögöttünk, de még ki kell bírnunk, hiszen négy meccs van hátra ebből a naptári évből.
Sárosi Bulcsú: –Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy a Szolnok jobb csapat nálunk, amelyik megtisztelt bennünket azzal, hogy komolyan vette a mérkőzést. Annak külön örülök, hogy fiataljaink jól szálltak be a meccsbe.

JP AUTO-JKSEPVSK-PANNONPOWER 83–87 (27–21, 18–22, 18–26, 20–18)
Jászberény, 500
néző.Vezette:Benczur, Minár, Fodor A.
JÁSZBERÉNY:B. WILLIAMS18,Arrington11,PROTICS17/9,Cseh10/9,Sztamenkovics7/3. Csere: Brbaklics5/3, Bazsó, Czirbus, BOJICS15. Edző:Stevan Tot
PÉCS:Nelson12/3,Supola11/6,C. SMITH14/3,BUDIMIR18,SEJFIC22. Csere: Halász5, Bíró2, Harazin3. Edző:Csirke Ferenc
Az eredmény alakulása. 3. perc:7–9.7. p.:19–17.13. p.:29–28.17. p.:39–36.23. p.:52–52.27. p.:60–60.33. p.:69–70.37. p.:77–80
Kipontozódott:Protics (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Stevan Tot:– Nagyobb koncentrációra lett volna szükségünk, hogy megnyerjük a találkozót. Sejficre készültünk, de nem bírtunk vele a palánk alatt. Nem voltam elégedett a védekezéssel, és támadásban is sok hibát követtünk el. Így, az ünnepek előtt is nagyobb odafigyeléssel kellett volna kosárlabdáznia néhány játékosomnak.
Csirke Ferenc:– Tulajdonképpen egylabdás mérkőzés volt, amelyet a második félidőben azért tudtunk megfordítani, mert játékosaim a szünetben megértették, hogy sokkal jobban kell összpontosítaniuk, mint azt tették az első félidőben. Jászberényben nagyon nehéz nyerni, ezért jár a gratuláció csapatomnak.

FALCO KC SZOMBATHELYKAPOSVÁRI KK 107–80 (30–16, 29–15, 27–31, 21–18)
Szombathely, 1500
néző.Vezette:Cifra, Török, Gyuris
FALCO:MEDFORD25/15,GOVENS25/15,Váradi9/9,PUSZTAHVAR14/12,ZSIGERANOVICS13. Csere: TURNER12,Kovács P.3,Tóth N.6,Simon K., Hódi, Kozma. Edző:Szrecsko Szekulovics
KAPOSVÁR:WISSEH14/6,Baki, Cooke15/9,DUREN25/12,Simms13. Csere:Fodor M.6,Grebenár, Papp P.5/3,Bogdán, Kocsis2. Edző:Fekete Ádám
Az eredmény alakulása. 3. perc:6–6.8. p.:21–13.13. p.:38–19.18. p.:53–28.23. p.:65–39.26. p.:73–52.34. p.:100–69.38. p.:103–74
MESTERMÉRLEG
Szrecsko Szekulovics:
A ZTE elleni vereség után keményen dolgoztunk, örülök, hogy a sok munkának meg lett az eredménye. Domináltunk a meccsen, végig koncentráltunk, jól működött a védekezésünk és a támadásunk is. Ivan Zsigeranovics érkezésével a rotációs lehetőségünk is nőtt.
Fekete Ádám: –A Falco jól játszott, megérdemelten nyert. Rosszul kezdtünk, és a folytatásban is a házigazda irányított. Küzdöttünk becsülettel, de ezúttal csak ennyire futotta. Sok a sérültünk, vannak nehézségeink.

SOPRON KCKTE DUNA ASZFALT 71–55 (25–14, 18–18, 13–19, 15–4)
Sopron, 1200
néző.Vezette:Kapitány, Farkas G., Vida B.
SOPRON:THREATT14/3,MILLS15,Ruják, DUFAULT17/3,SPICA17. Csere:Tóth G., Élő, Lewis5/3,Dénes3/3. Edző:Sabáli Balázs
KECSKEMÉT:DJUKANOVICS15/6,Pongó, Martin5/3, Djeraszimovics2, IVOSEV11/3, KARAHODZICS10. Csere:Hegedűs G., Mészáros M.2,Molnár4,Pongó Máté6/6. Edző:Forray Gábor
Az eredmény alakulása. 4. perc:12–2.7. p.:16–8.9. p.:23–14.12. p.:28–18.15. p.:38–23.18. p.:40–29.23. p.:49–34.25. p.:49–39.28. p.:54–48.32. p.:56–51.36. p.:60–53.38. p.:62–53
Kipontozódott:Djukanovics (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Sabáli Balázs:– Úgy érzem, megérdemelten nyertünk. Jó rajtot vettünk, és ez jó hangulatot teremtett számunkra. A harmadik negyedben minden helyzetet kihagytunk, támadójátékunk visszaesett. A záró szakaszban öt percig nem esett kosár, de a hajrában sikerült felülkerekednünk ellenfelünkön.
Forray Gábor:– A különbség nem reális, ennél jobbak voltunk, és mondhatom, saját magunkat vertük meg. A harminchetedik percig nyílt volt a találkozó, ezután többször hibáztunk, és ennek vereség lett a vége.

NATURTEX SZTE-SZEDEÁKALBA-FEHÉRVÁR 84–89 (12–20, 24–22, 28–27, 20–20)
Szeged, 1500
néző.Vezette:Földházi, Hegedűs T., Balogh G.
SZEGED:BOLTICS15,LILOV20/6,CSIRICS17/6,Juhos6,SZULOVICS12. Csere: Révész8, Wirth6/6, Vágvölgyi. Edző:Nikola Lazics
FEHÉRVÁR:Taylor8/3,Edwards11/3,SHEPARD17,LÓRÁNT13/6,Keller Á. Csere:FARR16/6,Tóth P.6/6,MARKOVICS16/6,Filipovics2,Keller I. Edző:Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 7. perc:2–0.6. p.:6–11.8. p.:10–18.13. p.:19–22.15. p.:23–32.17. p.:29–34.22. p.:44–46.27. p.:54–60.32. p.:66–73.37. p.:75–84
Kipontozódott:Boltics (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Nikola Lazics: –Végig nagy szívvel játszottunk, fontos volt, hogy a lepattanózásban sem maradtunk alul, így végig lépést tudtunk tartani a listavezetővel. Döntőnek bizonyult viszont, hogy amikor felzárkóztunk, buta hibákat követtünk el. Összességében elégedett vagyok csapatommal, és köszönjük közönségünknek a lelkes biztatást.
Dzunics Braniszlav: –Nehezen nyertünk, noha szinte végig mi kontrolláltuk a mérkőzést. Sok energiát tettünk ebbe a negyven percbe, aminek meg is lett az eredménye. Értékes győzelmet arattunk a jól játszó Szeged otthonában.

 

AZ ÁLLÁS
1. Alba Fehérvár 10 9 1 825–712 0.950
2. Szolnoki Olaj KK 9 6 3 790–714 0.833
3. Egis Körmend 9 6 3 732–678 0.833
4. PVSK-PannonPower 9 6 3 745–699 0.833
5. Zalakerámia ZTE KK 9 6 3 753–732 0.833
6. Kaposvári KK 10 6 4 796–820 0.800
7. Falco KC Szombathely 10 5 5 861–821 0.750
8. Sopron KC 10 5 5 778–750 0.750
9. Naturtex-SZTE-Szedeák 8 4 4 631–637 0.750
10. JP Auto - Jászberény KSE 10 4 6 765–785 0.700
11. KTE-Duna Aszfalt 8 3 5 567–589 0.688
12. Atomerőmű SE 9 3 6 724–784 0.667
13. MAFC 9 1 8 658–775 0.556
14. Vasas Budapest 10 1 9 794–923 0.550
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik