Férfi kosár NB I: 14-0-val kezdődött az Atom-csapás

Vágólapra másolva!
2012.12.08. 19:37
Az Atomerőmű hazai pályán 93–63-ra legyőzte a Körmendet a férfi kosárlabda NB I 11. fordulójának szombati játéknapján, és megerősítette pozícióját a tabella harmadik helyén.

Az első negyed hajrájában a Körmend három triplával átvette a vezetést, sőt még a 13. percben is jobban állt (24–28). Ekkor azonban Körtélyesi Gergely zsákolásával 14–0-s hazai sorozat indult – Körtélyesi kilenc ponttal fűtötte a rohamot –, és az első félidő végén már tíz pont fölött volt a különbség (48–34).

A második húsz percben aztán nemhogy csökkent volna a differencia, de inkább egyenletesen nőtt – a végül öt játékost is a tízpontos határig, illetve fölé küldő Atomerőmű kerek harminccal nyert.

A paksiak a legutóbbi hét bajnokijukból hatot megnyertek, egyedül az Alba Fehérvártól a hét közepén elszenvedett vereség szakította meg a sorozatot.

A másik mérkőzésen a Sopron idegenben 75–73-ra legyőzte a ZTE-t. A középmezőnyben állomásozó két csapat meccsét a zalaiak kezdték jobban, a szünetben tíz pont közelében volt az előnyük (36–27).

A harmadik negyedben hétpontos hazai vezetésnél a Sopron 11–0-t szaladt, de a ZTE utánanyúlt, sőt újra fordított – és a csata az utolsó pillanatokban a büntetővonalon dőlt el a vendégek javára.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
11. FORDULÓ
ATOMERŐMŰ SE–LAMI-VÉD KÖRMEND 93–63 (22–23, 26–11, 23–13, 22–16)
Paks, 1000 néző. V: Földházi T., Gorka Sz., Surányi G.
PAKS: L. WILLIAMS 14/6, N. Williams 2, Vojvoda 10/6, Kámán 5/3, Tóth Á 11/3. Cs: Eilingsfeld 6, IDLET 18, KÖRTÉLYESI 16/3, Kovács 5, Kerpel Fronius 2, Czinger 4, Illés. Edző: Enrique García Gutiérrez
KÖRMEND: Ruják 9/3, Simpson 4/3, Ferencz 8/6, BULJAN 22/6, Shaw 10/3. Cs Fodor 2, Farkas, Sonyák 3/3, Kutasi, Sömenek 5/3, Csapai. Edző: Hencsey Tamás
Az eredmény alakulása: 5.p.: 7–10. 8.p.: 18–17. 12.p.: 24–26. 16.p.: 35–28. 18.p.: 42–33. 23.p.: 48–38. 27.p.: 61–44. 29.p.: 66–47. 32.p.: 76–49. 36.p.: 85–56. 39.p.: 89–63
Kipontozódott: Farkas (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Enrique García Gutiérrez: – Kicsit lazábban kezdtük a mérkőzést, mint ahogy terveztük. A javulás akkor kezdődött, amikor Eilingsfeld János feljött, a támadásainkat többé-kevésbé jól megoldottuk. Jól fel tudtunk készülni az ellenfélből.
Hencsey Tamás: – Gratulálok a Paksnak a győzelemhez, megérdemelten nyert. Csak az első negyedben tudtuk azt produkálni, amit megbeszéltünk. A Paks nagyon sok támadólepattanót szedett, és ezekből könnyű kosarakat szerzett. Ez volt nagy különbségű győzelmük kulcsa.

ZALAKERÁMIA ZTE KK–SOPRONI KC 73–75 (21–14, 15–13, 17–24, 20–24)
Zalaegerszeg, 1500 néző. V: Kapitány, Bognár, Gelencsér
ZALAEGERSZEG: COPELAND 29/6, Gáspár 10/3, Hudson 12/6, Koma, Simovics 15. Cs: Baki, Puszta 4, Borszéki 3/3. Edző: Völgyi Péter
SOPRON: Wise 3, THOMAS 20/6, Valovics 4, TÓTH G. 25/6, Vesztergom 4. Cs: TAKÁCS N. 14/9, Gombás 5/3. Edző: Meszlényi Róbert
Az eredmény alakulása. 4. perc: 13–9. 16. p.: 29–18. 24. p.: 49–42. 36. p.: 61–62
Kipontozódott: Simovics (36. p.), Gáspár (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter: – Két szoros meccset nyertünk szerencsével, ezúttal azonban ez nem sikerült.
Meszlényi Róbert: – A második félidőben nagyon jól küzdöttek a magyar játékosaink, és a szerencsével sem álltunk hadilábon.
AZ ÁLLÁS
1. Alba Fehérvár 11 9 2 964–785 0.909
2. Kaposvári KK 11 9 2 968–868 0.909
3. Atomerőmű SE 12 9 3 1039–963 0.875
4. Falco-Szova KC Szombathely 10 7 3 891–838 0.850
5. Sopron KC 11 7 4 919–869 0.818
6. Zalakerámia ZTE KK 11 5 6 901–973 0.727
7. Pécsi VSK-PANNONPOWER 10 4 6 741–772 0.700
8. TOP COP Security Jászberény 11 4 7 900–948 0.682
9. Körmend 11 4 7 921–974 0.682
10. Naturtex-SZTE-Szedeák 10 3 7 810–879 0.650
11. Nyíregyházi KK 10 3 7 771–803 0.650
12. Factum Sport Debrecen 10 10 672–825 0.500

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik