Férfi kosár: kikaptak Hangáék, a Baskonia a döntős

Vágólapra másolva!
2018.06.10. 21:13
A Barcelona férfi kosárlabdacsapata Hanga Ádámmal a soraiban hosszabbításban 88–82-re kikapott hazai pályán a Baskoniától, így a baszk csapat jutott a spanyol bajnokság döntőjébe, amelyben a Real Madrid lesz az ellenfele.

Vasárnap este rendezték az FC Barcelona Lassa–Kirolbet Baskonia spanyol bajnoki elődöntő negyedik mérkőzését, amelyet 2–1-es előnnyel várhatott a vendég vitoriai gárda.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

Jobban kezdett a Baskonia, és bár nem tudott meglépni a Barcától, már az első negyedben is végig jobban állt. A második felvonásban végig 6–8 pont volt a különbség, majd a nagyszünetre 10 pontra nőtt (34–44). A fordulás után 39–50-nél kialakult a legnagyobb differencia, de egy 10–0-val minimálisra csökkentette lemaradását a vendéglátó. Hatpontos hátrányban várta az utolsó 10 percet Szvetiszlav Pesics együttese, de a záró felvonásban újfent 11 pontra nőtt a különbség. 59–70 után még visszajött 5 pontra a Barca, majd a végjátékban Claver két büntető és egy szerzett labda után egyenlített is egy duplával 20 másodperccel a vége előtt, így 0–0 után először nem vezetett a Baskonia. A hátralévő időben nem esett kosár, 76–76 után jöhetett a hosszabbítás.

A ráadás elején jobban kezdett a Barca, egy-három pontos előnyben játszott, aztán Huertas két büntetőjével és Voigtmann kosarával a 44. perc közepén újfent a Baskonia vezetett (82–83). Több kihagyott helyzet után két újabb vendég büntetőt következett, majd Hanga kétszer is pontatlanul célzott a vonalról, amikor már csak fél perc volt hátra (82–85). A folytatásban már csak a Baskonia dobott be kosarakat, büntetőkkel növelték előnyüket a vitoriaiak, akik 88–82-re nyertek végül, így 3–1-es összesítéssel a párharcot is bezsebelték, kiejtették a Barcát.

Hanga Ádám kezdőként 34 és fél percet töltött a parketten, ami alatt 12 pontot (4/8 dupla, 0/2 tripla, 4/6 büntető), 2 gólpasszt, 3 pattanót, 2 szerzett és 1 eladott labdát, valamint 4 beütött és 4 kiharcolt faultot jegyzett, így 10 VAL-lal végzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik