Férfi kosár: Hangáék szoros meccsen kikaptak a döntőben

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2020.06.30. 22:17
null
Hangáék szoros vereséget szenvedtek a bajnoki döntőben (Fotó: Getty Images)
A Hanga Ádámot is soraiban tudó Barcelona férfi kosárlabdacsapata a végletekig kiélezett spanyol bajnoki döntőben 69–67-es vereséget szenvedett a Baskoniától. A magyar légiós 16 percet töltött a parketten, 3 pontot dobott, szedett 3 lepattanót, valamint kiosztott egy gólpasszt, és szerzett két labdát.

 

A 31 éves magyar légiós – akit az edzők és szakírók szavazatai alapján beválasztották az idény második legjobb ötösébe, és hosszabb interjút is adott a Nemzeti Sportnak – három pontot és három lepattanót gyűjtött előző csapata ellen.

Az Európa legerősebb bajnokságának tartott ACB Liga a koronavírus-járvány miatt egy 12 csapatos, zárt kapus tornával fejeződött be Valenciában. A finálé résztvevői kilenc napja egyszer már összecsaptak a csoportkörben, akkor a Barca 81–75-re nyert, és Hanga csapata legjobbjaként 15 ponttal és 7 lepattanóval rukkolt elő a vitóriai gárda ellen, amelytől 2017-ben igazolt a Barcelonához. A 2019/20-as szezonban a Barcelona és a Baskonia negyedszer találkozott, előzőleg a bajnokságban mindkét alkalommal a katalánok nyertek, az Euroligában viszont a baszkok bizonyultak jobbnak.

A keddi csata fordulatosan indult, a katalánok 9–15-ös hátrányból 22 pontot dobtak, amelyre csak nyolc érkezett a túloldalon. A 39–33-mal záruló félidőben Hanga bő tíz percet töltött a pályán, ezalatt dobott egy triplát, emellett szedett két lepattanót. Térfélcsere után fej fej mellett haladtak a csapatok, a budapesti kosaras öt percet kapott a harmadik negyedben, és főként védekezésben jeleskedett. Az 51–51-ről induló záró szakaszban a 35. percben kipontozódott a Barcánál az idény legjobbjává választott spanyol Nikola Mirotic, de a csapat tíz másodperccel a vége előtt egyenlített (67–67). A Baskonia 3 másodpercnél dobott egy duplát, amelyre a katalánoknak már nem volt válaszuk.

A spanyol liga legrégebbi, 1926-ban alapított klubjaként ismert gránátvörös-kékek legutóbb 2014-ben ünnepelhettek bajnoki címet – a 18-adikat –, azóta háromszor kikaptak a döntőben a Real Madridtól, ezúttal pedig a Baskoniától. Hanga előzőleg kétszer (2018, 2019) elhódította a Király-kupát a Barcával.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
14 órája

„Aprópénzért” lett a Barcelona játékosa Karim Adeyemi

Spanyol labdarúgás
22 órája

A Barcánál kiderítették, hogy Frenkie de Jong sérülése súlyosabb, mint azt a hollandok gondolták

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 19:59

Az FC Barcelona bejelentette Karim Adeyemi érkezését

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 14:24

Sergio Busquets edzőként térhet vissza Barcelonába

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 13:38

A vb-döntőre készülő Julián Álvarez a jelek szerint nem igazol Barcelonába

Foci vb 2026
2026.07.17. 18:44

FC Barcelona: rekordadósságra csúcsidény?

Minden más foci
2026.07.17. 18:16

Yamal uralja a Mbappé elleni párharcokat

Foci vb 2026
2026.07.15. 13:29