Férfi kosár: Hangáék készülhetnek az elődöntőre

FAZEKAS ZOLTÁN jelenti VitoriábólFAZEKAS ZOLTÁN jelenti Vitoriából
Vágólapra másolva!
2017.02.16. 21:04
null
Hanga Ádámék telt ház előtt fogadták a Tenerifét (Fotó: twitter.com/Baskonia)
Hanga Ádám, noha faultproblémái miatt a megszokottnál kevesebbet játszott, Shane Larkinnal vállvetve győzelemre vezette a Baskonia kosárlabdacsapatát a Tenerife ellen a vitoriai rendezésű spanyol Király-kupa nyolcas döntőjének negyeddöntőjében.

 

Most jó magyarnak lenni – a frázis elcsépelt, az érzés viszont egyáltalán nem közhelyes és semmiképpen sem hétköznapi. Legalábbis Vitoriában nem, ahol egy magyar kosárlabdázó lassan ikonikus tagja lesz a Saski Baskonia együttesének. A 27 éves válogatott hátvéd 2013-ban szerződött a baszk gárdához, s egy röpke avellinói kitérő után folyamatosan javuló játékával szépen lassan alap-, majd kulcsember lett, s tavaly nyáron csapatkapitánnyá nevezték ki. A nyáron lejáró szerződésű játékos a spanyol liga egyik sztárjává nőtte ki magát (az előző héten például az Obradoiro elleni győzelmen jegyzett 34-es értékindexével ő lett az egész spanyol bajnoki forduló legértékesebb játékosa, s a csütörtöktől Vitoriában megrendezésre kerülő Spanyol Kupa plakátján ő vezeti fel a másik hét résztvevő klub klasszisait.

HANGA ÁDÁM: VOLT BENNÜNK FESZÜLTSÉG
„Így kell kezdeni egy nyolcas döntőt! Azt nem mondanám, hogy izgultam, de azért volt bennem és a csapatban feszültség. A Tenerife jól játszott, tipikus kupameccset vívtunk" – mondta Hanga Ádám a Nemzeti Sportnak.
A magyar játékos szokatlanul sokat ült a padon.
„Hamar megkaptam a második személyi hibámat, utána pedig a második negyedben egyáltalán nem kerültem vissza a pályára. Az az igazság, hogy iszonyatosan nagy energiával kezdtem a mérkőzést, nagyon felpörögtem. Sok idő telt el addig, amikor a harmadik negyed közepén újra beálltam, kicsit besavasodtam. De nem volt gond, mert jól ment a játék a többieknek" – mondta Hanga, aki annak örült, hogy a nyolcas döntő első mérkőzését kipipálta a csapata.
„Az ilyen jellegű tornákon az első találkozó a legnehezebb. Megtettük az első lépést, ez a lényeg. A Real Madrid–Andorra párharc továbbjutója jön? Egyáltalán nem érdekel, ki nyer. Úgyis a jobb formában lévő gárda jut tovább, mert ez már csak ilyen" – mondta Hanga határozottan.

„Hová valósi? Szóval magyar, ismeri Ádámot?” – a Városháza-téren található turisztikai információs irodában dolgozó elbűvölő idős hölgy szavai ezek, akinek huncut mosolyra szaladt a szája, amikor elárultuk neki, személyesen is ismerjük a Baskonia csékáját. A városban tombol a kupaláz, a bronzszoborra is Baskonia-mezt húztak, a villamosokat a kupa plakátja díszíti, s szinte valamennyi tapas bár kirakatában megtalálható a klub zászlója, sálja, kabalafigurája. Aztán nem sokkal később az ajándékboltban már elég csak annyit mondani, magyar, s kapásból jön a válasz: Ádám Hanga is magyar ám!

Ahogy egész Vitoria, a hátvéd is türelmetlenül várta, hogy elkezdődjön a nyolcas döntő, amely felvezetésének a Noticias de Alava Diario megyei napilap kilenc (!!!) oldalt szentelt. Ami persze egymásra szépen felépülő cikksorozat esetében úgy még inkább érthető, ha az első oldalon a sportág feltalálójánál, James Naismith-nél kezdik a beharangozót...

A Baskoniára nehéz csata várt, novemberben a Tenerife ugyanis 73–72-re nyerni tudott a kupa otthonául szolgáló Fernando Buesa Arénában. Jóval a feldobás előtt, délután négy órakor a belvárosi San Francisco téren hangoltak a szurkolók: a csak pénteken pályára lépő Málaga tábora volt a leghangosabb, a Tenerife szimpatizánsai a legszínesebbek – a drukkerek a hajukat és az arcukat is sárga-kékre mázolták –, míg a legtöbben természetesen a Baskonia szurkolói voltak.

Az első kosarat ki más, mint Hanga Ádám szerzet triplából, de másodikra már nem ment be a magyar hármasa. Aztán lefutásból ziccert dobott, majd az 5. percben az oldalvonalhoz sétált, hogy Sito Alonso edzővel megbeszélje, mi a teendő – ekkor ugyanis vezetett a Tenerife. Egy gigablokk kiosztását követően újabb triplát szerzett, már nyolc a Baskoniának, időt is kért az ellenfél. Sajnos Hanga a második személyi hibája után leült, de a cseresor is jól muzsikált, főleg az amerikai Shane Larkin, aki végül 26 ponttal és nyolc gólpasszal csapata legjobbja lett.

A második félidőt is a magyar nélkül kezdte 11 pontos előnyről a vitoriai együttes, amelybe Hanga a 24. percben állt vissza, s rögtön remek gólpasszt adott a francia Kim Tillie-nek, aki gyönyörű triplát dobott a 16 ezer, nagyrészt Baskonia drukker legnagyobb örömére. Az már inkább haragot váltott ki a publikumból, amikor Hangára ráfújtak egy véleményes személyi hibát, a negyediket, így a 33. percben muszáj volt lecserélni a csapatkapitányt. Aki szűk három perccel a vége előtt, tízpontos hazai vezetésnél újra visszatért, s aki végül mindössze húsz percet volt parketten, a végén egy labdaszerzéssel és három jó büntetővel bizony sokat tett a hajrában is azért, hogy elődöntőbe jusson csapata.

FÉRFI KOSÁRLABDA, SPANYOL KIRÁLY-KUPA, NYOLCAS DÖNTŐ
PROGRAM
NEGYEDDÖNTŐ
CSÜTÖRTÖK
Saski Baskonia–Iberostar Tenerife 90–81 (22–15, 23–19, 16–21, 29–26)
Legjobb dobók:
Larkin 26/6, Hanga 16/6, ill. Grigonisz 23/9, Bogrisz 18
Real Madrid–Andorra 99–93 (15–23, 18–20, 23–16, 30–24, 13–7) – h. u.
PÉNTEK
19.00: Valencia–Gran Canaria (3.)
21.00: Barcelona–Málaga (4.)
ELŐDÖNTŐ
SZOMBAT
18.30: Saski Baskonia–Real Madrid
21.00: A 3. párharc győztese–a 4. párharc győztese
DÖNTŐ
VASÁRNAP
18.30: Az elődöntő győztesei

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik