Férfi kosár Euroliga: Szpanulisz kapta az MVP-címet

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.05.10. 13:53
A férfi kosárlabda Euroligában már jó ideje szokás, hogy az egyéni elismeréseket az év edzője, illetve az év csapatvezetője címek kivételével mind kiosztják a Final Four előtti napokban. Ezúttal is így tettek, lássuk a díjazottakat!

A fiatalok (Rising Star, azaz U22) között kétszeres címvédőként „indult harcba" a Real Madrid még mindig nem egészen 22 éves üdvöskéje, Nikola Mirotic, aki ugyan nem nyújtott idén sem rossz teljesítményt (11.7 pont, 5.5 lepattanó, 56.5-ös kétpontos mutató), de a szakértők talán a tavalyi Final Fourban nyújtott extráját is elismervén az idén a fontos meccseken általában kiugró produkciót hozó Kosztasz Papanikolaut (9 pont, 4.5 lepattanó, 52.7 százalékos triplázás) látták a legjobbnak.fiatalok (Rising Star, azaz U22) között kétszeres címvédőként „indult harcba" a Real Madrid még mindig nem egészen 22 éves üdvöskéje, Nikola Mirotic, aki ugyan nem nyújtott idén sem rossz teljesítményt (11.7 pont, 5.5 lepattanó, 56.5-ös kétpontos mutató), de a szakértők talán a tavalyi Final Fourban nyújtott extráját is elismervén az idén a fontos meccseken általában kiugró produkciót hozó Kosztasz Papanikolaut (9 pont, 4.5 lepattanó, 52.7 százalékos triplázás) látták a legjobbnak.

A legjobb pontátlag birtokosát is díjazzák, méghozzá az Alphonso Ford trófeával, amit tavaly után ebben az évadban is egy MontePaschi Siena-játékos, jelesül meccsenként a 18.83 pontot szóró Bobby Brown lett. Az amerikai kisember két gyengébb teljesítmény után már az alapszakasz-csoportkörben robbantott, s begyűjtött két forduló MVP-je címet is, valamint a Fenerbahcénak szórt 41 egységével beállította a sorozat egy mérkőzésre szóló egyéni pontrekordját is, ráadásul éppen a címvédő Bo McCalebbel szemben, akivel kapcsolatban sokáig úgy tartották, nem fogja majd őt tudni pótolni Brown – a kritikusoknak nem lett igazuk. A második helyen a Bamberg szlovén veteránja, Bostjan Nachbar (16.09 pont) végzett, ő szintén a Top 16-ban vérzett el saját csapatával.

A legjobb védőnek járó trófea nem meglepő módon Stephane Lasme, a Panathinaikosz „gaboni viperája" birtokába került, akit a görög óriásklub az alapszakasz előtt last minute-tel igazolt, s kezdetben úgy tűnt, nem is biztosan lesz meghatározó tagja a Panának, ám a harmadik-negyedik játékhéten letette a névjegyét két nagyon meggyőző produkcióval. 1.76-os blokkátlaga (ami a második legjobb Shawn James után) és 6.14-es lepattanó átlaga mellett az a látványos és eredményes munka is sokat nyomott nála a latba, melyet a legfontosabb mérkőzések kulcspillanataiban tudott bemutatni. Mögötte klubtársa, Dimitrisz Diamantidisz és a már említett Shawn James végeztek, egymással holtversenyben.

Az MVP-cím amolyan karrier-érdemként a címvédő Olympiakosz ászának, a korábbi kétszeres Final Four MVP (2010, 2013) Vasszilisz Szpanulisznak lett odaítélve, egyáltalán nem érdemtelenül. 14.7-es pontátlaga a negyedik legjobb volt a mezőnyben, 5.59-es gólpasszátlaga pedig a harmadik, s mindenkit vert meccsenkénti 5.41-es kiharcolt faultjával. Novemberben már a hónap legértékesebb játékosának is megszavazták, s nem utolsó sorban a legjobb négy közé vezette az Olympiakoszt, ami nem volt kis dolog Dusan Ivkovics távozása után.

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda Euroliga: olasz spanyol, szerb és görög győzelem

Kosárlabda
2026.01.30. 23:03

Nyert a Hapoel vendégeként a Bayern München a férfi kosárlabda Euroligában – videó

Kosárlabda
2026.01.29. 23:57

Párizsban szakadt meg a Real Madrid győzelmi sorozata a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.27. 23:28

Nagy szériában a Real Madrid, futball után a kosár Euroligában is leiskolázta a Monacót

Kosárlabda
2026.01.22. 23:22

Öt ponttal nyert a címvédő Fenerbahce a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.21. 23:49

Férfi kosár Euroliga: sorozatban ötödször nyert a Real Madrid, megerősítette első helyét a Hapoel

Kosárlabda
2026.01.21. 00:14

Egyoldalú volt a clásico, a Real simán megverte a Barcát az Euroligában

Kosárlabda
2026.01.16. 23:45

Euroliga: nyert Milánóban, és feljött playint jelentő helyre a Crvena zvezda

Kosárlabda
2026.01.15. 23:12
Ezek is érdekelhetik