Férfi kosár Euroliga: a Real Madrid kiütötte a Barcelonát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.17. 00:05
A férfi kosárlabda Euroliga milánói négyes döntőjében a Real Madrid megsemmisítő, 100–62-es győzelmet aratott a Barcelona felett, így – akárcsak tavaly – ezúttal is bejutott a fináléba, ahol a CSZKA Moszkvát kiejtő Maccabi Tel-Aviv lesz az ellenfele.

A Real Madrid a múlt hétvégén elaltatta a Barcelonát, amely a spanyol bajnokság mögöttünk hagyott fordulójában hazai közönség előtt 86–75-re legyőzte a fővárosiakat. Most eljött a visszavágás ideje.

A katalánok az első negyedben még pariban voltak a blancókkal (20–20), akik azonban a folytatásban felmosták a padlót ellenfelükkel. A Real Madrid előnye csak nőtt és nőtt, a Barcelona a játék minden elemében, különösen védekezésben csődöt mondott. A tavalyi döntős fővárosiak a harmadik és a negyedik negyedben szinte példátlan, 26–1-es (!) futást produkáltak, majd a final four történetének legnagyobb különbségű (38 pontos) elődöntős győzelmét aratták.

A Barcelona–CSZKA Moszkva bronzmeccsre vasárnap 17, míg a Real Madrid–Maccabi Tel-Aviv döntőre 20 órától kerül sor.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
FINAL FOUR (MILÁNÓ)
ELŐDÖNTŐ
Barcelona–Real Madrid 62–100
(20–20, 17–25, 11–28, 14–27)
KORÁBBAN
CSZKA Moszkva–Maccabi Tel-Aviv 67–68 (19–16, 19–14, 17–15, 12–23)

A 3. HELYÉRT
Május 18., vasárnap
17.00:
Barcelona–CSZKA Moszkva
A DÖNTŐBEN
Május 18., vasárnap
20.00:
Real Madrid–Maccabi Tel-Aviv

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik