Férfi kosár EuroChallenge: Olaj-továbbjutás vereséggel

Vágólapra másolva!
2013.12.10. 19:56
null
Vojvoda Dávidéknak nem volt jó estéjük <br />(Fotó: Szabó Miklós – archív)
A Szolnoki Olaj és az Atomerőmű egyaránt hazai vereséggel tudta le a férfi kosárlabda EuroChallenge-sorozat keddi játéknapját. Veresége ellenére az Olaj továbbjutott, az Atom kiesett, akárcsak az idegenben vereséget szenvedő Körmend. A nap negyedik magyar érdekeltségű mérkőzése is vereséget hozott: a Jászberény Szlovéniában kapott ki.

Bár kötelező győzelemre készült a Szolnok, a második negyedbeli 12–2-es marosvásárhelyi roham, valamint a vendégcsapat szívós játéka új helyzetet teremtett. Az Olajnak üldöznie kellett az eredményt, ám egy pontnál közelebb egyszer sem sikerült kerülnie ellenfeléhez, és a végjátékban már arra kellett ügyelnie, hogy a vereség kisebb legyen 13 pontosnál (annyival nyert a magyar csapat Erdélyben) – ezt a célt sikerült elérni, a továbbjutás biztossá vált. A H-csoport első helyének megszerzéséhez legalább kilencpontos győzelem kell a jövő héten hazai pályán a Cmoki Minszk ellen.

Az Atomerőmű is csak győzelemmel maradhatott versenyben a B-csoportban, csakhogy kedd este a török ellenfél is biztossá akarta tenni a továbbjutását. A Gaziantep már az első negyedben magához ragadta a kezdeményezést, végig vezetett, a második félidőben többnyire tíz pontnál nagyobb előnnyel, és nem volt kérdéses, hogy megnyeri a mérkőzést.

A D-csoportban a Körmend jól kezdett, 8–3-ra vezetett, csakhogy a következő 14 pontot a házigazdák szerezték, és innentől állandósult a meggyesi csapat jobbára tíz pont feletti fórja. Az utolsó negyedet Muhammad El-Amin vezérletével 12–0-s rohammal nyitotta a Körmend, de a hazaiaknak még az egyenlítés előtt sikerült túllendülniük a holtponton, és ha nehezen is, de megnyerték a meccset, amivel megpecsételődött a vasiak sorsa a csoportban.

Az F-csoportban már korábban biztossá vált, hogy a Jászberény nem juthat tovább, Földi Sándor tanítványai már csak a szép búcsúra összpontosíthatnak. Ahhoz képest, hogy a két csapat salgótarjáni meccsét simán nyerte a Krka, a keddi találkozó harmadik negyedének végjátékában mért mínusz ötös állás (45–50) kifejezetten szoros volt. A végére aztán felpörögtek a hazaiak, növelték a különbséget, és magabiztosan nyertek.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROCHALLENGE
5. FORDULÓ
B-CSOPORT
ATOMERŐMŰ SE–ROYAL HALI GAZIANTEP (török) 61–74 (13–17, 16–19, 15–21, 17–17)
Paks, 600
néző. V: Madinger (német), Rohacky (osztrák), Szundics (montenegrói)
ATOMERŐMŰ: Vaughn 8/3, McGruder 12/3, Körtélyesi 4, EILINGSFELD 9/6, JONES 13. Csere: Medve, KOVÁCS Á. 9/3, Baki G., Tóth Á. 6, Kerpel-Fronius. Edző: Dzunics Braniszlav
GAZIANTEP: Bremer 9/3, ERDOGAN 12, WHITE 19/12, Sztevics 4, BOROVNJAK 12. Csere: Akpinar 5/3, LORBEK 10/3, Göktas 3/3, Ogut. Edző: Jurij Zdovc
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–6. 8. p.: 9–15. 14. p.: 20–23. 17. p.: 22–27. 24. p.: 32–45. 28. p.: 41–52. 33. p.: 44–60. 37. p.: 54–63
Kipontozódott: Vaughn (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav:
– A játék minden elemében felülmúltak bennünket a törökök, pontosabban, precízebben kosaraztak. Megérdemelten győztek.
Jurij Zdovc: – Jó meccset játszottunk, mindkét csapat erőteljesen kosárlabdázott, amiből nekünk sikerült felülkerekednünk.

A másik mérkőzésen
Krasznije Krilja (orosz)–CSM Oradea (román) 84–75

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. ROYAL HALI GAZIANTEP 5 4 1 385–350 9
2. KRASZNIJE KRILJA SZAMARA 5 3 2 414–372 8
3. CSM ORADEA 5 2 3 390–394 7
4. ATOMERŐMŰ SE 5 1 4 332–405 6

 

D-CSOPORT
GAZ METAN MEDIAS (román)–INKOGNITO FASHION KÖRMEND BC 77–72 (22–12, 24–22, 18–13, 13–25)
Medgyes, 500 néző. V: Csekov (bolgár), Lukes (cseh), Szcerba (lengyel)
GAZ METAN MEDIAS: Mandache 8, Shiloh 18, Ciarasz 13/3, Bogavac 9/3, Marojevics 10. Csere: Kemp 7/3, Dumitrescu 3/3, Koch 4, Dumitru 5/3. Edző: Marcel Dan Tenter
KÖRMEND: Moore 11/3, El-Amin 20/12, Ferencz 5/3, Török 6/3, Rakocsevics 19. Csere: Grebenár, Fodor G. 2, Sömenek 2, Kutasi 4, Sonyák 3/3, Kusnyer. Edző: Hencsey Tamás
Az eredmény alakulása. 2. perc: 0–6. 7. p.: 17–8. 12. p.: 28–18. 17. p.: 41–25. 20. p.: 46–34. 32. p.: 50–39. 30. p.: 64–47. 35. p.: 64–59. 40. p.: 72–68

A másik mérkőzésen
BC Kijev (ukrán)–Triumf Ljuberci (orosz) 54–52

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. TRIUMF LJUBERCI 5 4 1 400–337 9
2. GAZ METAN MEDIAS 5 4 1 396–367 9
3. INKOGNITO FASHION KÖRMEND BC 5 1 4 387–419 6
4. BC KIJEV 5 1 4 354–414 6

 

F-CSOPORT
KRKA NOVO MESTO (szlovén)–FORTRESS JÁSZBERÉNY 76–61 (21–13, 21–18, 17–17, 17–13)
Novo Mesto, 1000
néző. V: Krause (német), Denkovski (macedón), Milicevic (bosnyák)
NOVO MESTO: Rojc 8/3, Lapornik 3, Muric 5/3, Buljan 10/3, Bolcina 10. Csere: Kastrati 6, Pavic 12, Zatezic, Hukic 11/9, Klobucar 11/3. Edző: Alekszandar Dzikics
JÁSZBERÉNY: Savic 9/6, Mladenovics 9/9, Markovics 9, Dramicsanyin 20/6, Lazar 6. Csere: Horti 8, Szögi. Edző: Földi Sándor
Az eredmény alakulása. 3. perc: 8–2. 8. p.: 14–11. 14. p.: 34–20. 19. p.: 40–31. 25. p.: 46–40. 30. p.: 56–45. 33. p.: 63–48. 37. p.: 74–61

A másik mérkőzésen
Tofas Bursa (török)–Ural Jekatyerinburg (orosz) 77–82

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. URAL JEKATYERINBURG 5 4 1 398–380 9
2. TOFAS SC BURSA 5 3 2 390–354 8
3. KRKA NOVO MESTO 5 3 2 354–337 8
4. FORTRESS JÁSZBERÉNY 5 0 5 313–384 5

 

H-CSOPORT
SZOLNOKI OLAJ KK–TIRGU MURES BC 68–76 (17–15, 17–27, 19–20, 15–14)
Szolnok, 1000
néző: V: Krug (orosz), Jovanic (bosnyák), Hilke (finn)
OLAJ KK: Warren 7/3, Rakics 5/3, Holiday 14/6, Ivosev, Lóránt 4. Csere: VOJVODA 12/6, KELLER Á. 14, Simon B. 4, Oliver 8. Vezetőedző: Nedeljko Asceric
MURES: MARTINICS 16/6, Jelenics 8/3, Brown 9/3, Ivanovics 4, MLADENOVICS 26. Csere: Lupusavei 6/6, JUCAN 3, Paltinisanu 4. Edző: Szrecsko Szekulovics
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–7, 8. p.: 15–15, 14. p.: 23–25, 18. p.: 29–36, 24. p.: 43–46, 28. p.: 47–52, 34. p.: 57–68, 38. p.: 63–64
MESTERMÉRLEG
Nedeljko Asceric: – Jól játszott a BC Mures, teljesen megérdemelten győzött. Most nem szeretném kritizálni játékosaimat, de az az igazság, ha már nem hagytam őket elszállni a Partizan-meccs után, akkor a vereség után sem szeretném bántani őket. Nem történt tragédia, megyünk tovább.
Szrecsko Szekulovics: – Én mindig szívesen jövök Szolnokra, hiszen egykori magyar csapataimmal is mindig jó hangulatú mérkőzéseket vívtunk. Gondoltuk, hogy a házigazdák egy kicsit fáradtak lesznek a Partizan-meccs után, és ezt sikerült kihasználnunk. Olykor jól játszottunk, és azt gondolom, hogy megérdemelt győzelmet arattunk.

A másik mérkőzésen
Cmoki Minszk (fehérorosz)–Rilszki Szportiszt Szamokov (bolgár) 94–75

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. CMOKI MINSZK 5 4 1 411–381 9
2. SZOLNOKI OLAJ KK 5 3 2 372–366 8
3. BC MURES 5 2 3 381–386 7
4. RILSZKI SZPORTISZT SZAMOKOV 5 1 4 360–391 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik