Férfi kosár Ek: javított a Körmend, menetel az Alba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.21. 19:49
null
A szlovén Gasper Potocnik győzelemre vezette a Körmendet első nemzetközi meccsén (Fotó: Szabó Miklós)
Második mérkőzését megnyerte a Körmend a férfi kosárlabda Európa-kupa második csoportkörében. A fehérorosz Cmoki Minszk ellen remek első félidejének köszönhetően diadalmaskodott 16 ponttal. Az Alba Fehérvár rémes kezdés után összeszedte magát a Pardubice ellen, és 17 pontos hátrányból legyőzte cseh riválisát.

A szlovén Gasper Potocnik irányításával első Ek-meccsét játszó Körmend az első félidőben gálázott, 20 perc alatt 50 pontot dobva 24 pontos előnyt szerzett a nagyszünetig. A fordulás után a Minszk közelebb lopózott, a negyedik negyed negyedik percében 72–63-nál kilencpontosra faragta előnyét.

Ekkor azonban összekapta magát a vasi együttes, és gondoskodott róla, hogy a vége ne legyen izgalmas. A 2. csoportkörben az első meccsét elvesztő Körmend a Minszkhez hasonlóan egy-egy győzelemmel és vereséggel áll.

A második kört győzelemmel kezdő Fehérvár ellen ijesztően jól kezdett a Pardubice, remekül dobtak a csehek, miközben Dzunics Braniszlav csapatának szinte semmi sem jött össze. Az első negyed hajrájában 10–27 is volt az állás, de aztán összeszedték magukat a fehérváriak, a nagyszünetre már le s dolgozta hátrányát (44–44).

A második félidő sokáig szoros volt, de a végén az Alba ellépett ellenfelétől, és második győzelmét is megszerezte.

FÉRFI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
2. CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
N-CSOPORT

EGIS KÖRMEND–BC CMOKI–MINSZK 90–74 (22–14, 28–12, 19–23, 21–25)
Körmend, 1800 néző. V.: Davydov (orosz), Kokainis (lett), Zashchuk (ukrán)
KÖRMEND: PETTY 12/6, SMITH 17/3, Ferencz 5/3, ALLEN 17/6, Horti 2. Csere: LOVERIDGE 16/12, Saddler 8, CSORVÁSI 13, Németh. Edző: Gasper Potocnik
MINSZK: JOYCE 18/12, Kudrautsau 4, Gagics 7, MILOSEVICS 12, Kisielius 8/6. Csere: Lashkevich 4, Trastsinetski, Gray 10/6, Ulyanko, Semianiuk, MESHCHARAKOU 11/3. Edző: Igor Griszczuk
Az eredmény alakulása: 3. p.: 6–3. 7. p.: 17–10. 12. p.: 28–14. 16. p.: 40–24. 23. p.: 52–31. 28. p.: 66–46. 34. p.: 69–54. 38. p.: 87–69
Kipontozódott: Petty (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Gasper Potocnik:
– Elégedett vagyok a csapat mai teljesítményével, hiszen egy jó erőkből álló együttest sikerült legyőznünk. Az első félidőben jól védekeztünk és a támadásban is eredményesek voltunk. A második játékrészben többet hibáztunk, de a legfontosabb, hogy megnyertük a mérkőzést. Köszönöm szurkolóink támogatását, a segítségük nélkül nehezebb dolgunk lett volna.
Igor Griszczuk: – Gratulálok a Körmendnek, mi nagyon fáradtan érkeztünk. Átaludtuk az első félidőt, nagy hátrányba kerültünk, ahonnét már nem tudtunk felállni.

A csoport másik meccsén: Bnei Herlija (izraeli)–Nanterre (francia) 55–73

Az állás: 1. Nanterre 4 pont, 2. Körmend 3 (167–161), 3. Minszk 3 (163–166), 4. Bnei Herzlija 2

O-CSOPORT
ALBA FEHÉRVÁR–BK PARDUBICE (cseh) 84–78 (12–27, 32–17, 22–19, 18–15)
Székesfehérvár, 1800 néző. V: Grigoras (román), Tomov (bolgár), Zenis (szlovák)
FEHÉRVÁR: B. Taylor 12/3, EDWARDS 14/3, SHEPARD 12, LÓRÁNT 18/6, Keller Á. 6. Csere: FARR 16, Tóth P., Markovics 2, Burgess 4. Edző: Dzunics Branislav
PARDUBICE: Kotas, AUTREY 15/6, NECAS 14/3, Wall 6/3, Svrdlik 12. Csere: BURNETT 16, Pulpan 10/6, Kohout, Skranc 5. Edző: Levell Sanders
Az eredmény alakulása. 3. perc: 5–11. 5. p.: 5–14. 8. p: 10–21. 12. p.: 19–27. 15. p.: 27–31. 18. p.: 38–36. 22. p.: 48–48. 25. p.: 53–54. 28. p.: 61–59. 32. p.: 69–63. 35. p.: 72–73. 38. p.: 76–73
MESTERMÉRLEG
Dzunics Branislav:
– Nehezen indult a mérkőzés, az első negyedben – akárcsak a Körmend ellen – karácsonyt varázsoltunk ellenfelünknek, majd a folytatásban már rengeteg energiát mozgósítottunk, és vissza tudtunk jönni a meccsbe.
Levell Sanders: – Rendkívül nehéz összecsapás volt, a különbséget a lepattanók arányában látom, ebben sokkal jobbnak bizonyult nálunk a Fehérvár. Sajnos elvesztettük a második félidőre azt a tüzet, amellyel elkezdtük a mérkőzést.

A csoport másik meccsén: Cluj Napoca (román)–Pau-Lacq-Orthez (francia) 79–69

Az állás: 1. Alba Fehérvár 4 pont, 2. Pau-Lacq-Orthez 3 (170–145), 3. Cluj 3 (162–161), 4. Pardubice 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik