Férfi kosár Ek: helytállt a Szolnok Rigában, de kikapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.22. 20:08
null
Vojvoda Dávidék az első és a negyedik negyedben nem tudták tartani a lépést a Rigával, ezért kaptak ki (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Bár az utolsó negyedig tartotta a lépést Euroliga-selejtezős ellenfelével, és tisztesen helytállt Rigában a Szolnok, nem tudta megszerezni második győzelmét a férfi kosárlabda Európa-kupában.

Az Európa-kupa nyitó fordulójában az orosz Zenitet bravúrosan legyőző Szolnok ezúttal Lettországba utazott, és a VEF Riga vendégeként az első negyedben inkább az MTZ Szkopjétől elszenvedett 74–58-as Adria-liga-vereség során nyújtott játékát idézte fel. Az első tíz percben csak négy szolnoki kosár született, a lettek hét ponttal elhúztak.

A második játékrészben összeszedte magát az Olaj, 18–9-ről 20–18-ra zárkózott fel Lóránt Péter ziccerével, majd a csendes kezdés után belelendült a sérülésből felépülő szerb Sztefan Szinovec is.

„Idegenben borzasztó nehéz nyerni ebben a sorozatban, de megpróbáljuk. A Riga az Euroliga selejtezőjéből esett ki, szóval erős együttes, de úgy érzem, felkészültünk" – mondta a meccs előtt Szinovec a Nemzeti Sportnak.

A játék lüktető volt, alig, hogy felzárkózott a Szolnok, a Riga ismét megrázta magát, és elment 31–20-ra. A szünetig 11 pontig jutó Lóránt Péter vezérletével visszakapaszkodott hat pontra a Szolnok, miután megnyerte egy ponttal a második tíz percet, de a fordulás után megint beragadt a rajtnál, és négy és fél perc elteltével meg is duplázta előnyét a Riga.

Az Olaj azonban nem adta fel, Szinovec a kezébe vette az irányítást, az utolsó két percben dobott két triplával az utolsó negyedre 58–54-re felhozta a Tisza-partiakat. A záró 10 perc első két és fél percében nem született kosár, de a jeget a Riga törte meg, és 65–56-ra elhúzott. Öt perc maradt, még egy nagy roham kellett a Szolnoktól.

Csakhogy a végére elfogyott a tudomány, az Olaj csupán hét pontot szerzett az utolsó tíz percben. A Riga megszerezte a győzelmet, így egyedüli hazai csapatként nyert a D-csoportban a 2. fordulóban.

A hat csapatból egyedül az orosz Himki Moszkva áll két győzelemmel.

FÉRFI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
D-CSOPORT, 2. FORDULÓ
VEF RIGA (lett)–SZOLNOKI OLAJ KK 71–61
(16–9, 26–27, 16–18, 13–7)
Riga, 1200 néző. V: Jasevicius (litván), Halliko (észt), Milojevic (macedón)
RIGA: Timma 7/3, Fall 11, Robinson 19/15, Dillard 10/6, Pasecniks. Csere: Mejeris 4, Jankovics 6, Strelnieks, Berzins 10/6, Zakis 4. Vezetőedző: Nikolajs Mazurs
SZOLNOK: Lóránt 14/3, Vojvoda 7/3, Jones 8, Báder 3, Milosevics 8. Csere: Szivovec 13/6, Keller 2, Wittmann 3/3, Brkics 3/3. Vezetőedző: Dragan Alekszics
Kipontozódott: Timma

További mérkőzések
Zenit (orosz)–Besiktas (török) 86–90
Olimpija Ljubljana (szlovén)–Himki Moszkva (orosz) 85–88

Az állás: 1. Himki 2 győzelem (+32-es pontkülönbség), 2. Besiktas 1 (+2), 3. Ljubljana 1 (–1), 4. Szolnok 1 (–8), 5. Riga 1 (–19), 6. Zenit 0 (–6)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik