Férfi kosár Ek: az Olajnak nem volt esélye Szaratovban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.16. 19:03
Az orosz Avtodor Szaratov sima, 104–78-as győzelmet aratott a Kristályarénában a Szolnoki Olaj elleni férfi kosárlabda Eurokupa-mérkőzésen.

Az Olaj jól kezdte a mérkőzést, 15–12 után egy 7–0-s szériával átvette a vezetést, és még az első negyed végén is egypontos előnyben volt. 20–23 után aztán szaratovi roham következett: az oroszok 27–9-es rohanással vették kézbe a mérkőzés irányítását.

Mivel a nagyszünet után az Olaj még mindig nem találta a ritmust, el is ment a mérkőzés: 67–47-nél már húszpontos Szaratov-előnyt mutatott az eredményjelző. A mérkőzés eldőlt, a hajrára már csak a kozmetikázás lehetősége maradt meg a Szolnoknak, de ez sem igazán jött össze, a Szaratov huszonhat ponttal, nagyon magabiztosan nyert.

A szolnokiak legeredményesebbje Milos Boriszov (22 pont) volt, rajta kívül csak ketten kerültek tíz dobott pont fölé, míg az oroszoknál hatan is. A Szolnoki Olaj az utolsó forduló eredményétől függetlenül már biztos továbbjutó volt.

A csoportból az Avtodor Szaratov 7–3-as, az Olaj 4–6-os mérleggel lépett tovább a csoportelső Zenit mögött, a negyedik továbbjutó a görög PAOK, mely legyőzte a Lietuvos Rytast és csoportharmadik lett.

A Szolnoki Olaj a legjobb 32 között az N-csoportban folytatja az olasz bajnok Dinamo Sassari, a spanyol CAI Zaragoza és a török Galatasaray ellen.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROKUPA
E-CSOPORT, 10. (utolsó) FORDULÓ

AVTODOR SZARATOV (orosz)–SZOLNOKI OLAJ KK 104–78 (18–19, 29–19, 31–16, 26–24)
Szaratov, 2500
néző. V: Laurinavicius (litván), Balak (izraeli), Lucis (lett)
SZARATOV: Lukasov 2, CHAPPELL 16/6 , BROOKS 15/3, PETERSON 17/6, Klimenko 11. Csere: Zabelin 14/9, STOLL 20/12, Kolesznyikov 9/9, Makijev, Bekkijev. Edző: Alekszej Vasziljev
SZOLNOK: CRAFT 9/6, Vojvoda 5, BORISZOV 22/12, Milosevics 15/3, Keller Á. Csere: Lipovij 8/6, Kovács P, Gregory 6, Somogyi 2, Wittmann 11/9. Edző: Pór Péter
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–5. 5. p.: 12–5. 9. p.: 15–19. 14. p.: 25–23. 17. p.: 35–31. 20. p.: 47–33. 25. p.: 59–40. 29. p.: 74–50. 32. p.: 80–58. 35. p.: 87–62. 38. p.: 94–69
MESTERMÉRLEG
Pór Péter:
– Amíg az első negyedben kontrolláltuk a játékot, addig szoros volt a mérkőzés, s többször is vezettünk. A második tíz percben sokszor eladtuk a labdát, ebből könnyű kosarakat szereztek az oroszok, és nem csak elhúztak, onnantól kezdve saját ritmusukban kosaraztak.
További eredmények:
Lietuvos Rytas–PAOK 81–88, Besiktas–Zenit 91–67

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Zenit 8 2
2. Avtodor Szaratov 7 3
3. PAOK 5 5
4. Szolnoki Olaj 4 6
5. Besiktas 4 6
6. Lietuvos Rytas 2 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik