Férfi kosár Ek: a Szolnok legyőzte az olasz bajnokot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.05. 19:38
null
Stanley Burrell kiválóan játszott az első szolnoki meccsén, jó vétel volt (Fotó: Mészáros János)
A Szolnoki Olaj az olasz bajnok Sassari legyőzésével kezdte meg az Európa-kupa második csoportkörét.

Csalódott olasz bajnok érkezett Szolnokra, a Dinamo Banco di Sardegna Sassari ugyanis úgy kötött ki az Európa-kupa N-csoportjában a török Galatasaray, a spanyol Zaragoza és a Szolnok mellett, hogy győzelem nélkül, tíz vereséggel pottyant ki az Euroliga D-csoportjából, ráadásul a Serie A tabelláján is csak a hatodik, szombaton pedig története legsúlyosabb bajnoki vereségébe futott bele, 37 ponttal, 87–50-re kikapott a listavezető Emporio Armani Milano otthonában.

A Szolnok Keller Ákos két kosarával 4–0-ra elhúzott, és ekkor még senki sem merte azt gondolni, hogy az olasz csapat egyáltalán nem fog vezetni a mérkőzésen. Az első csoportkörben már láttunk olyat, hogy a Szolnok nagy előnyről kikapott, ezért még akkor is óvatos volt a szurkoló, amikor az első 10 perc után 23–8 állt az eredményjelzőn (a ciprusi APOEL-től szerződtetett Stanley Burrell első kosara egy tripla volt szolnoki színekben, ezzel 11–5-re alakította az állást).

A második és a harmadik negyedben tartotta előnyét a 20 pontos Vojvoda Dávid és a 19 pontig jutó Sztrahinja Milosevics vezérelte magyar csapat, amelynek előnye a negyedik negyed elején hat pontra olvadt, de 61–55 után sikerült visszatornázni a különbséget tíz pont környékére, és az utolsó percekre nem maradt izgalom.

FÉRFI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
2. CSOPORTKÖR, N-CSOPORT, 1. FORDULÓ

SZOLNOKI OLAJ KK–DINAMO SASSARI 86–75 (23–8, 18–22, 20–24, 25–21)
Szolnok, 1200
néző. Vezette: Geller (belga), Mitrovski (macedón), Zascsuk (ukrán)
SZOLNOK: BURRELL 15/9, VOJVODA 20, Kovács P. 5/3, MILOSEVICS 19/6, Keller 4. Csere: Gregory 7, Boriszov 3/3, WITTMANN 11/3, Lipovij 2
SASSARI: Logan 7/3, HAYNES 18/6, Formenti 12/12, Petway 2, Varnado 10. Csere: Alexander, EYENGA 23, Sacchetti 3, Stipcevic, Devecchi
Az eredmény alakulása. 4. perc: 6–2. 6. p.: 11–8. 8. p.: 18–8. 10. p.: 23–8. 14. p.: 27–12. 17. p.: 29–20. 18. p.: 37–22. 20. p.: 41–30. 25. p.: 46–41. 27. p.: 52–41. 30. p.: 61–54. 33. p.: 64–57. 35. p.: 72–60. 38. p.: 78–67.
Kipontozódott: Keller (36. p.)
MESTERMÉRLEG
Pór Péter, a Szolnok edzője:
– Nagyon fontos volt a jó kezdés. Az első öt-hat percben meg akartuk fogni az ellenfél gyors játékát, meg akartuk akadályozni, hogy felpörögjön, ez maximálisan sikerült is. Végig hátrányban tudtuk tartani az olaszokat, akkor sem engedtük, hogy belelendüljenek, amikor többször visszakapaszkodtak tízpontos különbség alá. Fegyelmezett játékkal óriási skalpot szereztek a fiúk!
Marco Calvani, a Sassari edzője: – Az első negyedet nagyon elrontottuk, nem volt megfelelő a hozzáállásunk, sokkal erőszakosabban, rámenősebben kellett volna játszanunk. A meccs elejétől úgy kellett volna teljesítenünk, mint az utolsó negyedben, amikor feljöttünk hatpontos hátrányig, mert akkor lehetett volna esélyünk, hogy átvegyük a meccs menetének irányítását, de balszerencsénk volt. Mégsem szeretném a balszerencsére fogni, az első negyedet senkinek sem szabad odaajándékozni.

A Galatasaray–Zaragoza meccset szerdán játsszák.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik