Férfi kosár Ek: a második helyen ment tovább a Szolnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.06. 18:48
null
A Szolnok a második helyen jutott tovább (Fotó: Facebook/Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub)
A Szolnoki Olaj nyolcpontos vereséget szenvedett a Nyizsnyij Novgorod otthonában a férfi kosárlabda Európa-kupa első csoportkörének utolsó fordulójában. Az Alba Fehérvár és a Körmend is vereséget szenvedett, de mind a három együttes folytathatja a második csoportkörben.

 

A H-csoportban a Szolnok már kiharcolta a továbbjutást – az első kettő közé kellett kerülni –, és csak a csoportelsőség megszerzése volt számára a tét a Nyizsnyij Novgorod elleni idegenbeli mérkőzésen.

Ugyan a Szolnok megnyerte a második negyedet, és olykor szorossá tudta tenni a meccset, ám a győzelemre nem volt igazán esélye, 78–70-re kikapott, s így a második helyen végzett.

A csoport másik magyar csapata, a Falco a Szokoli ellen játszott, de már biztosan nem juthatott tovább, hiába nyert fölényesen Macedóniában.

Az F-csoportban a játéknap előtt élen álló Alba Fehérvár is elbukta az összecsapását: Minszkben kapott ki úgy, hogy az utolsó negyedet 11 ponttal megnyerte. Az ötpontos vereség miatt a fehéroroszok szerezték meg az első helyet, az Alba lett azonban a második, mivel a másik találkozón az izraeli Bnei Herclija legyőzte a Spirou Charleroi-t. A belgákkal szembeni egymás elleni eredmény pedig a magyaroknak kedvezett.

Az Egis Körmend is kikapott, de itt már a játéknap előtt eldőlt, hogy a vasiak is továbblépnek.

A második csoportkörben a 16 együttes négy darab négyes csoportban folytatja a küzdelmeket.

KOSÁRLABDA
FÉRFI EURÓPA-KUPA
Első csoportkör, 6. (utolsó) forduló
H-csoport

Nyizsnyij Novgorod (orosz)–Szolnoki Olaj 78–70 (20–14, 17–19, 13–12, 28–25)
Nyizsnyij Novgorod, 610 néző. V: Uuehendrik (észt), Szkinasz (görög), Konstantinovs (lett)
NY. NOVGOROD: Odum 4, Sztrebkov 7/3, Zaharov 15/9, Gubanov 21/9, Veremejenko 7
Csere: Jelovac 11, Komolov 2, Zsbanov 3, Panin 3/3, Koljuskin, Popov, Uzinszkij 5/3
Edző: Zoran Lukics
SZOLNOK: Perry 15/3, Kovács P. 2, Milosevics 12/6, Ford 6, Andric 10
Csere: Phillip 15/12, Tóth Á. 8, Polyák, Tóth Z. 2
Edző: Dragan Alekszics
Az eredmény alakulása. 2. perc: 0–7. 6. p.: 9–7. 7. p.: 12–9. 9. p.: 16–12. 12. p.: 25–14. 17. p.: 30–24. 20. p.: 36–33. 28. p.: 50–43. 32. p.: 54–52. 35. p.: 63–52
Kipontozódott: Ford (35. p.), Gubanov (38. p.)
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics
: – Nehezen találtuk a ritmust támadásban, nem voltunk elég agresszívak, emiatt nem tudtunk győzni. De egy percig sem adtuk fel, tíz-tizenöt pontos hátrányból is képesek voltunk felállni. Tudtuk, hogy biztosan továbbjutunk a következő körbe, ezért kicsit már előre is tekintettünk.

Karpos Szokoli (macedón)–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 43–104
(8–24, 13–32, 11–27, 11–21)
Szkopje, 100 néző. V: Olaru (román), Perciavalle (olasz), Szimeonidisz (görög)
KARPOSZ: Atanaszov 10, Najdovszki 9/3, Szapundzijev 8/6, Zarevszki 6, Naumoszki 2
Csere: Jakimovszki, Pecalevszki 8
Edző: Angel Taszevszki
FALCO: Govens 12/6, Perl 14, Váradi 10/6, Pusztahvar 14/6, Zsigeranovics 6
Csere: Norfleet 12/12, Durázi 21, Kucsora 8, Dancsecs 5/3, Hódi 2
Edző: Szrecsko Szekulovics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 0–4. 8. p.: 6–19. 12. p.: 13–33. 17. p.: 17–51. 22. p.: 21–61. 28. p.: 30–76. 34. p.: 36–90. 39. p.: 40–100
MESTERMÉRLEG
Szrecsko Szekulovics: –
Tudtuk, hogy gyengébb ellenféllel találkozunk, így a legfontosabb az volt, hogy próbáljunk sokat futni, tempós játékot játszani. Tóth Norbert és Milos Boriszov kisebb sérülés miatt pihent, annak pedig örülök, hogy mindenki sokat lehetett pályán.

A H-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Nyizsnyij Novgorod6
5
1523–47511
2. SZOLNOKI OLAJ 6
4 2
515–458 10
3. FALCO SZOMBATHELY 6
3
3 546–471 9
4.Szokoli 6
6
413–593 6

 

F-csoport
Cmoki Minszk (fehérorosz)–Alba Fehérvár 87–82 (23–16, 19–15, 26–21, 19–30)
Minszk, 926 néző. V: Proc (lengyel), Kucera (cseh), Maciulis (litván)
CMOKI: Adamovic, Kudrjavcev 4, CZERAPOWICZ 24/9, Mescsarakov 5/3, KRAVISH 14. Csere: SADDLER 17/9, SZALAS 12/6, Traszcineckij 9/9, Szemjanyuk 2, Vabiscsevics
Edző: Aljakszandr Krucikov
FEHÉRVÁR: HILL 18/3, SIMPSON 21/12, Harris 8/6, LÓRÁNT 15/6, Keller Á. 11
Csere: Fenner 5/3, Horton 4, Filipovity, Keller I.
Edző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 4. perc: 7–3. 6. p.: 12–8. 15. p.: 38–20. 19. p.: 38–29. 22. p.: 44–36. 25. p.: 47–45. 29. p.: 64–49. 33. p.: 68–60. 36. p.: 74–68. 38. p.: 79–70
Kipontozódott: Keller Á. (38. p.)
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav:
– Mindvégig harcoltunk, aki pályára lépett, igyekezett a legtöbbet kihozni magából. Főleg a mérkőzés első felében nem tudtunk úgy védekezni, ahogy szerettünk volna, hiányzott a keménység, az agresszivitás. Az utolsó negyedben elsősorban jó távoli dobásainknak köszönhetően visszajöttünk a meccsbe. Nagy siker a klubnak, hogy az előző kiíráshoz hasonlóan ismét továbbjutottunk a következő körbe.

AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Cmoki Minszk6
4
2461–43910
2. FEHÉRVÁR 6
3 3
456–336 9
3. Proximus Spirou6
33
429–4419
4. Bnei Herclija 6
2
4 438–468 8

D-csoport
Keravnosz (ciprusi)–Egis Körmend 75–65 (19–13, 13–20, 27–21, 16–11)
Nicosia. V: Vovk (horvát), Manheim (izraeli), Oliot (francia)
KERAVNOSZ: Mihail 7/3, Barker 17/9, Scott 6/6, Abukar 26/3, Parks 4
Csere: King 5, T. Davis 10/6, Koronidesz, Neofitu
Edző: Hrisztoforosz Livadiotisz
Körmend: M. Wright 5/3, Hollins 12/3, Németh Á. 2, S. Davis 6/3, Tuoyo 7/3
Csere: Horti 6, Csorvási 10, Fanning 4, Ferencz 13/9, Halász, Koch
Edző: Gasper Potocnik
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–6. 8. p.: 17–6. 15. p.: 19–26. 18. p.: 28–26. 19. p.: 28–31. 22. p.: 41–37. 25. p.: 51–44. 35. p.: 64–56. 38. p.: 71–56. 40. p.: 71–65
Kipontozódott: S. Davis (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Gasper Potocnik:
– Elismerésem a Keravnosznak a győzelemhez, megérdemelte a csoportelsőséget. Gratulálok a saját csapatomnak is, a nulláról indultunk és továbbjutottunk, ez nagyon fontos számunkra. Közel voltunk a ciprusiakhoz, bár nem ez volt a legjobb esténk… Túl sok hibát követtünk el, sok labdát elszórtunk, ebből sok kosarat kaptunk, ami eldöntötte a kimenetelt. Mindezek ellenére szoros meccset játszottunk, ám a negyedik negyed elején öt-hat nagyon tiszta dobóhelyzetet is elrontottunk. Próbáljuk minél hamarabb elfelejteni ezt a mérkőzést, vasárnap sokkal fontosabb találkozó vár ránk a bajnokságban.

A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Keravnosz 6
5
1 497–437 11
2. KÖRMEND 6
4 2
470–483 10
3. Brussels 6
2 4
447–463 8
4. Balkan 6
1
5 380–511 7

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik