Férfi kosár Ek: a Körmend 22 ponttal legyőzte a BK Kijevet

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.01.29. 19:55
null
A Körmend magabiztos játékkal verte ukrán ellenfelét (Fotó: Egis Körmend Hivatalos/Facebook)
Végül tét nélküli mérkőzésen huszonkét ponttal, 96–74-re legyőzte az Egis Körmend a BK Kijevet a férfi kosárlabda Európa-kupa második csoportkörének utolsó előtti fordulójában.

 

A Vipers hétvégi sikerét követően eldőlt, hogy az Egis Körmend és a BK Kijev összecsapásának egyetlen igazi tétje a presztízs lesz. A magyar együttes Kijevben nagyot hajrázott ugyan, de két ponttal kikapott az ukránoktól, így utólag sorsdöntőnek bizonyult az a vereség.

A BK szempontjából még egy motiváló tényező maradt: a csoportelsőség.

Ennek ellenére kifejezetten dekoncentrált, enervált játékkal rukkolt ki a vendéggárda, ezt kihasználva az Egis Körmend pillanatok alatt tetemes előnyre tett szert, és alig telt el öt perc, amikor már tíz pont volt a két csapat között. Az első negyed végül húszpontos magyar fórral, 33–13-as állásnál ért véget.

Ezzel lényegében el is dőlt a találkozó sorsa, igaz, a hazaiak még ekkor sem dőltek hátra: a második játékrészt újabb nyolc ponttal nyerte a házigazda. Innentől egyre több lehetőséget kaptak a körmendi fiatalok és kiegészítő emberek...

Az Egis az utolsó negyednek 31 pontos előnnyel vághatott neki, amiből a Kijev ugyan lefaragott valamennyit, de tényleges izgalomra nem volt oka a kilátogató Körmend-szimpatizáns publikumnak (96–74).

A Körmendre még egy, a holland Zwolle elleni találkozó vár a 2019–2020-as Európa-kupa-kiírásban, ám ennek eredményétől függetlenül biztos, hogy nem érhet oda a K-csoport első két helyére, így pedig búcsúzik a nemzetközi porondtól.

KOSÁRLABDA
FÉRFI EURÓPA-KUPA, MÁSODIK CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ, K-CSOPORT
EGIS KÖRMEND–BK KIJEV (ukrán) 96–74
(33–13, 27–19, 23–20, 13–22)
Körmend, 1100 néző. V: Vuckovic (szlovén), Kunellesz (ciprusi), Mavisu (török)
KÖRMEND: Turner 17/9, KASTRATI 16/6, Edwards 7/3, Varnado 17/15, TAYLOR 11. Csere: Németh Á. 7/3, FERENCZ 15/6, Takács K., Filipovics 4, Durázi 2, Martínez, Oroszi. Edző: Matthias Zollner
KIJEV: Shepherd 5/3, Bliznyuk 5/3, Hill 5/3, Pavlov 12, KORENJUK 21. Csere: Klassen 2, Pusztozvonov, Petrov 5/3, Krutousz 3, KONDRAKOV 11/9, Zaiec 5/3. Edző: Ainars Bagatskis
Az eredmény alakulása. 3. perc: 17–4. 6. p.: 23–7. 8. p.: 28–7. 12. p.: 38–20. 16. p.: 50–25. 18. p.: 58–28. 23. p.: 65–32. 27. p.: 81–45. 33. p.: 89–58. 35. p.: 92–63. 38. p.: 96–71
Kipontozódott: Németh Á. (36. p.)
MESTERMÉRLEG
Matthias Zollner:
– Minden úgy sikerült, ahogyan azt elterveztük, magabiztosan, felszabadultan játszottunk, hiszen nem volt veszítenivalónk. A FIBA Európa-kupában a vendégeknek mindig nehezebb, mert fárasztó utazás után kell pályára lépni. A héten már a következő bajnoki mérkőzésünkre koncentrálunk.
Ainars Bagatskis: – Fárasztó meccsek után érkeztünk Körmendre, s ez bizony látszott is a teljesítményünkön. Ellenfelünk szervezetten és okosan játszott, mi gyengén védekeztünk és nagyon sok lehetőséget szalasztottunk el. Tisztában voltunk azzal, hogy nehéz feladat vár ránk, amit nem is tudtunk megoldani.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik