Férfi kosár Ek: a jó kezdés és hajrá kevés volt a Szolnoktól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.28. 19:51
null
Milosevicséknek nem sikerült a bravúr (Fotó: Mészáros János)
Az edzőváltás sem hozott változást: a férfi kosárlabda Európa-kupa harmadik fordulójában a Szolnoki Olaj – immár Dragan Alekszics helyett Pór Péterrel a kispadon – elszenvedte harmadik vereségét. Az Olaj hazai pályán 84–75-re maradt alul a továbbra is hibátlan szentpétervári Zenittel szemben.

Pedig szolnoki szemszögből remekül indult a mérkőzés… A Zenit edzője már néhány perc után kénytelen volt időt kérni, csapata annyira visszafogottan kezdte a mérkőzést, hogy joggal félhetett, a 7–0-s hazai kezdés túl nagy hendikeppet jelenthet.

Nem így lett. A Zenit gyorsan ledolgozta hátárnyát, és már az első negyed végén is előnyt könyvelhetett el (14–17), a hárompontos fórt a szünetre megduplázta a vendégcsapat (31–37), és a harmadik negyedben is hozzá tudott tenni további nyolc pontot a különbséghez.

A vendégeknél Kyle Landry és Zabian Dowdell is kiemelkedően játszott, a hazaiaknál Milos Boriszov és Vojvoda Dávid ponttermelése volt említésre érdemes, de a Szolnok túl későn ébredt. Az utolsó percekben ugyan felzárkózhatott volna négy pontra is, de túl sok energiát emésztett fel a felzárkózás, és az ekkor bekövetkező hibákat már nem lehetett kijavítani.

A visszatérő Pór Péterrel a kispadon mutatott pozitívumokat a Szolnok, de összességében kevés volt a Zenittel szemben.

FÉRFI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
E-CSOPORT, 3. FORDULÓ
SZOLNOKI OLAJ KK–ZENIT SZENTPÉTERVÁR (orosz) 75–84
(14–17, 17–20, 18–26, 26–21)
Szolnok, 1200
néző. Vezette: Vojinovics (montenegrói), Laurinavicius (litván), Biricik (török)
SZOLNOK:
Craft, VOJVODA 20/9, BORISZOV 22/9, Milosevics 9, Keller 4. Csere: Green 12, Wittmann 4, Natjazsko 4/3, Gregory
ZENIT:
Vihrov 6, Toolson 6/3, Komisszarov 3, Koscsejev 3, Puskov. Csere: LANDRY 21/3, Golovin 2, DOWDELL 24/6, Valijev 4, ANTYIPOV 8/6, Karpuhin 7/3
Az eredmény alakulása.
3. perc: 7–0. 5. p.: 11–5. 7. p.: 11–11. 9. p.: 13–15. 10. p.: 14–17. 12. p.: 18–17. 14.p.: 18–23. 15. p.: 21–28. 18. p.: 29–32. 20. p.: 31–37. 22. p.: 31–42. 26. p.: 39–53. 30. p.: 49–63. 35. p.: 56–73. 37. p.: 67–73.
Kipontozódott:
Craft (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Pór Péter, a Szolnok vezetőedzője:
– Jól kezdtünk, de az időkérésük után összeállt a Zenit védekezése, s miután szinte faulthatárig mentek keménységben, nem jutottunk könnyű dobóhelyzetekhez. A félidőben szorosabb is lehetett volna az állás, mert több ziccert és büntetőt is kihagytunk, de aztán a második félidőben az oroszok megmutatták, hogy nagy tempó diktálása mellett is milyen pontos kosárlabdát tudnak játszani, szinte alig hibáztak. A mi védekezésünk a harmadik negyedben kezdett szétcsúszni, támadásban sem segítettük egymást eléggé, s bár küzdöttünk, nem tudtunk hozzájuk közelebb kerülni.
Vaszilij Karaszjov, a Zenit vezetőedzője:
– Amellett, hogy Janis Timma hiányzott, Ryan Toolson is megsérült az első negyedben, így két ponterős játékosunk nélkül kellett megmutatnunk, hogy nem csak egyéniségekből áll a keretünk, hanem igazi csapatjátékot is tudunk produkálni. Talán azért is indultunk be olyan nehezen, mert tíz napja nem játszottunk mérkőzést, így idő kellett ahhoz, hogy játékba lendüljünk, de a meccs elején a Szolnok is kiválóan, motiváltan kosárlabdázott. Örülök, hogy fiatal orosz játékosaink is megmutatták, mit tudnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik