Férfi kosár Ek: 96 Olaj-pont, remek szolnoki győzelem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.26. 20:40
null
Gyors tempójú meccsen nyert a Szolnok rigai riválisával szemben (Fotó: Korponai Tamás)
A férfi kosárlabda Európa-kupa csoportkörének 7. fordulójában a Szolnoki Olaj remek játékkal és 12 ponttal kerekedett a Riga fölé. A Szolnok 2/5-tel várja a folytatást, felcsillantva magának némi reményt a továbbjutásra, ellenben az 1/6-tal álló lettekkel.

 

A Szolnok már hat pontnál járt, amikor a Riga hozzájutott az elsőhöz, a remek rajtot vevő házigazdák három perc után szépen megléptek (12–3). Viszont nem eléggé, éledtek a vendégek, felzárkóztak. A negyed hajrája előtt pedig már csak két pont volt a két együttes közötti különbség, de még őrizte előnyét a házigazda. Élvezetes, bátor játékot vállalt fel mindkét csapat, annak köszönhetően 48 ponttal, és Vojvoda Dávid irányításával – az első negyedben már több pontot szerzett (8), mint a kinti találkozón (7) – hazai vezetéssel zárult az első játékrész (26–22).

A második negyedben nem lassított a tempón a Szolnok. Bár előzetesen a lettek gyors játékára lehetett számítani, amihez próbált igazodni az Olaj, a valóságban a házigazdáknál volt a kezdeményezés, a gyors tempó nekik kedvezett inkább. A szolnoki előny a nagyszünetre 12 pontra nőtt (51–39).

Élvezetes volt a küzdelem, különösen így, hogy a Szolnok magabiztosan őrizte előnyét, és nem látszódott játékosain a fáradtság. Pedig változatlanul erős maradt a tempó, a hátrányban lévő letteknek érdekében állt, hogy pörögjenek a kezek és a lábak. Az Olaj azonban felvette a kesztyűt, és eredményes támadójátékát megtartva tovább növelte előnyét, lényegében eldöntve a mérkőzést (71–53).

A negyedik negyed kergetőzéséből – változatlanul rengeteg volt az üres területre való elmozgás, a zárás, a leválás, ami kellett is, mert a kockáztató vendégek sokszor a saját palánk alatt letámadták a szolnokiakat – ugyan a lettek jöttek ki jobban, de a szolnoki előnyt, így az Olaj győzelmét már nem fenyegethették a vendégek. A mérkőzés utolsó akcióját a lettek vezették, három az egy ellen támadhatták a hazai kosarat, de a szerb légiósban, Sztrahinja Milosevicsban volt annyi lélekjelenlét, hogy kiosztott egy elképesztően látványos sapkát (96–84).

Magyar szemszögből dupla öröm volt látni, hogy a győztes csapatban nem légiós, hanem Lóránt Péter (19 pont) és Vojvoda (18) bizonyult a legponterősebb játékosnak. Az Olaj visszavágott a Rigának a 71–61-es, idegenbeli vereségért.

FÉRFI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
D-CSOPORT, 7. FORDULÓ
SZOLNOKI OLAJ–VEF RIGA (lett) 96–84 (26–22, 25–17, 20–14, 25–31)
Debrecen, Főnix-csarnok, 720
néző. V: Kowalski (lengyel), Trawicki (lengyel), Petek (szlovén)
SZOLNOK: Wittmann 6/6, VOJVODA 18/9, BRKICS 14/12, MILOSEVICS 12, LÓRÁNT 19/9. Cs: Sinovec 10, GIPSON 10, Báder 7. Edző: Dragan Alekszics
RIGA: ROBINSON 22/18, Jakovics 3/3, TIMMA 22/9, Pasecniks 2, Zakis 8. Cs: Berzins 3, Fall 7, Cobbs 5/3, Mejeris 10/3, Strelnieks 2. Edző: Nikolajs Mazurs
Az eredmény alakulása. 4. perc: 12–3. 13. p.: 36–27. 17. p.: 44–31. 24. p.: 60–41. 33. p.: 79–59. 37. p.: 83–70
Kipontozódott: Strelnieks (38. p.), Timma (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics:
– Nehéz helyzetben voltunk, hiszen két játékosunkat nélkülözni kellett sérülés miatt, ketten pedig beinjekciózva vállalták a játékot. Ennek ellenére jól játszottunk, végig uraltuk a meccset, és elégedett lehetek új játékosunk, Teddy Gipson bemutatkozásával is.
Nikolajs Mazurs: – Ezen az estén jobb volt a hazai csapat, a játék minden elemében fölénk nőtt. Nálunk mentális problémák is voltak, remélem, ezektől meg tudunk szabadulni.
További eredmények
: Besiktas (török)–Zenit (orosz) 87–73, Himki (orosz)–Olimpija Ljubljana 105–77
Az állás: 1. Besiktas 13 pont, 2. Himki 12, 3. Ljubljana 11, 4. Zenit 10, 5. SZOLNOK 9, 6. Riga 8

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik