Férfi kosárlabda EC: hazai pályát keres a Jászberény

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.02. 10:41
Újoncként tenné próbára magát az EuroChallenge-ben a Jászberény férfi kosárlabdacsapata, azonban az együttesnek mindenképpen költöznie kell – legalábbis ideiglenesen, a nemzetközi kupamérkőzésekre –, hiszen az éppen felújítás alatt lévő csarnoka nem alkalmas EuroChallenge-mérkőzések megrendezésére.

„Érdeklődtünk a lehetőségekről Szolnokon, Kecskeméten és Salgótarjánban is – mondta Nagy József, a JKSE elnöke. – Szolnokon még nem ismerik a pontos programot, ám ott eléggé zsúfoltnak látszik a csarnokbeosztás. Bár Salgótarjánban jelenleg nincs első osztályú együttes, korábban Európa-bajnoki selejtezőket is rendeztek ott, így az EuroChallenge-re is alkalmas.”Nagy József, a JKSE elnöke. – Szolnokon még nem ismerik a pontos programot, ám ott eléggé zsúfoltnak látszik a csarnokbeosztás. Bár Salgótarjánban jelenleg nincs első osztályú együttes, korábban Európa-bajnoki selejtezőket is rendeztek ott, így az EuroChallenge-re is alkalmas.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik