Férfi kosár: csere a magyar keretben az Ukrajna elleni meccsre

2020.02.22. 19:59
Govens Darrin helyett Tóth Norbert került be a magyar férfi kosárlabda-válogatott keretébe az Ukrajna elleni, vasárnapi Európa-bajnoki selejtező előtt.

A magyar szövetség honlapjának szombati beszámolója szerint a 12 fős keret csak egy helyen változott: az Alba Fehérvár honosított játékosának helyére a Körmend centere került. Egyben Bodnár Péter főtitkár emlékeztetett, hogy Csorvási Milán három, Tóth Ádám pedig két éve lemondta a válogatottságot, ezért nem tagjai a csapatnak. Hozzátette, ez nem jelenti azt, hogy "a két center előtt bezárult volna a nemzeti együttes kapuja", de amíg nem jelzik, hogy szívesen visszatérnének, addig nem küldenek nekik meghívót.

A magyar válogatott csütörtökön Szombathelyen 77–75-re legyőzte a címvédő szlovén együttest a selejtezősorozat első fordulójában, vasárnap 17 órától pedig az ukránokkal találkozik Zaporizzsjában. A csoport negyedik tagja Ausztria. A Németországban, Olaszországban, Csehországban és Georgiában jövőre sorra kerülő Eb-re az első három helyezett jut ki. A magyarok további négy találkozójára novemberben, illetve jövő februárban kerül sor.

A magyar válogatott kerete Ukrajna ellen
Pongó Marcell (Nürnberg Falcons, német), Rosco Allen (Gunma Crane Thunders, japán), Keller Ákos (Orlandina Basket, olasz), Vojvoda Dávid (Reggio Emilia, olasz), Szabó Zsolt (Zalaegerszeg), Benke Szilárd (Falco KC Szombathely), Ferencz Csaba (Egis Körmend), Horti Bálint (PVSK-Veolia), Perl Zoltán (Falco KC Szombathely), Filipovity Márkó (Falco KC Szombathely), Váradi Benedek (Falco KC Szombathely), Tóth Norbert (Egis Körmend)

Legfrissebb hírek

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük az ukrán–magyar meccset

Magyar válogatott
19 perce

Olvasóink szerint magasan Tóth Balázs volt a mieink legjobbja Ukrajna ellen

Magyar válogatott
56 perce

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
5 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
6 órája

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
7 órája

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
7 órája

„Az ukrán válogatott korántsem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
8 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
11 órája