Férfi kosár BL: megizzasztotta szurkolóit a Szolnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.11. 19:43
null
Kmézics Zorán vezetőedző (zakóban) győzelemmel mutatkozott be a bajnokok Ligájában (Fotó: Koncz György)
Fordulatos mérkőzésen szerezte meg második győzelmét a Szolnoki Olaj a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája E-csoportjában. A Zielona Góra ellen 15 pontos előnyét elvesztve a negyedik negyed elején hárompontos hátrányba került, majd összeszedte magát, és 11 ponttal legyőzte lengyel riválisát.

A legutóbbi BL-meccse óta Sztojan Ivkovics vezetőedző és James Kinney irányító is távozott a Tisza-partiaktól. Kmézics Zorán vezetőedző nemzetközi debütálásakor remekül kezdett az Olaj, a lengyelek 9–0-nál dobták első kosarukat, majd 15–2-re is elhúzott a Szolnok.

A 24–12-re megnyert első tíz perc után a második negyed elején 29–14-nél volt a legnagyobb a különbség, de a Zielona ezt követően egyre közelebb lopózott a fehér mezes hazai csapathoz. A második negyedet nyolc, a harmadikat négy ponttal nyerte meg, és a negyedik elején 57–60 állt az eredményjelzőn.

Kmézics időkérését követően magára talált a Szolnok, négy perccel a vége előtt már 73–63-ra vezetett, és végül simán megszerezte második győzelmét az E-csoportban, amelyben továbbra is az utolsó helyen áll.

FÉRFI KOSÁRLABDA BAJNOKOK LIGÁJA
E-CSOPORT, 12. FORDULÓ
SZOLNOKI OLAJ KK–STELMET ZIELONA GÓRA (lengyel) 86–75 (24–12, 13–21, 18–22, 31–20)
Szolnok, 1100 néző. V: Roso (francia), Vovk (horvát), Obradovic (bosznia–hercegovinai)
SZOLNOK: PAVLICSEVICS 18/12, Vojvoda 5/3, BARNIES 16/9, Eilingsfeld 2, ANDRIC 19/3. Csere: WITTMANN 9/3, Tóth Á. 5, BORISZOV 12/3, Rudner, Csák, Hajdu. Edző: Kmézics Zorán
ZIELONA GÓRA: Zamojski 5, KOSZAREK 10/6, Gruszecki 9/3, DRAGISEVICS 18, Vaughn 2. Csere: FLORENCE 19/6, Moore 6, Kelati 2, Hrycaniuk 4, Der, Zywert. Edző: Artur Gronek
Az eredmény alakulása. 4. perc: 9–0. 5. p.: 15–2. 10. p.: 24–12. 15. p.: 34–19. 20. p.: 37–33. 28. p.: 53–51. 30. p.: 55–50. 32. p.: 57–58. 37. p.: 73–63
Kipontozódott: Moore (36. p.), Wittmann (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Kmézics Zorán:
– A jó kezdés megadta számunkra a mérkőzés alaphangját, különösen a csapat védekezésünket kell kiemelnem és azt, hogy nálunk többen is extra teljesítményt nyújtottak és külön meg kell dicsérnünk Wittmann Krisztián játékát, aki a padról beszállva kiváló teljesítményt nyújtott. Fontos volt az is, hogy a jó szerkezetű vendégek ellen nem maradtunk alul a lepattanó csatában és fontos volt, hogy tizenegy támadó lepattanót szedtünk. Amire figyelnünk kell, hogy betörésekből olykor könnyű pontokat kaptunk, Köszönjük a közönség biztatását, ami nagyon jól jött számunkra és várjuk továbbra is őket a meccseinken.
Artur Gronek: – Teljesen megérdemelten győzött a szolnoki csapat, nagyban befolyásolta a mérkőzést, hogy nagyon rosszul, kapkodva kezdtünk, tíz eladott labdánk volt az első negyedben, a második félidőben 42 pontot dobtunk, mégsem tudtunk nyerni.

További eredmények a csoportban: Proximus Spirou Charleroi (belga)–Partizan Beograd (szerb) 63–65, AEK Athén (görög)–Ludwigsburg (német) 82–72, Besiktas (török)–Dinamo Sassari (olasz) 100–70

Az állás: 1. Besiktas 22 pont, 2. Ludwigsburg 20 (990–892), 3. Partizan 20 (888–878), 4. AEK 19, 5. Sassari 17, 6. Zielona 16 (873–927), 7. Charleroi 16 (862–943), 8. Szolnok 14

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik