Férfi kosár BL: kétpontos előnyt szerzett az Alba Fehérvár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.29. 19:51
null
A fehér mezes Keller Ákos kosárra tör a törökök védői között (Fotó: Török Attila)
Az Alba Fehérvár hazai pályán 92–90-re legyőzte a Pinar Karsiyakát a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulójának péntek esti mérkőzésén. A főtáblára jutásért zajló párharc visszavágóját hétfőn játsszák  Törökországban.

 

Scott Wood két sikeres triplájával a Karsiyaka vette kézbe az irányítást, s bár Luka Markovics kosarával az Alba utolérte riválisát (12–12), hamarosan ismét nagyra nőtt a különbség (18–31), és semmi sem ígérte a fordulatot, ami a második játékrészben bekövetkezett.

A második negyed elejét még bírták a törökök (24–35), csakhogy szépen összeállt a fehérvári védelem, és mivel a Kasey Hill, Alandise Harris, Markovics trió odaát termelte a pontokat, egy 12–0-s széria után már a hazaiak vezettek (36–35). A második negyedben előfordult olyasmi is, hogy a törökök egy támadás során két ziccerben dobták át a labdát a gyűrű felett…

A harmadik periódusban is inkább a fehérváriak akarata érvényesült – ekkor, Hill triplája után alakult ki a legnagyobb magyar előny (67–58) –, azonban a negyedik negyedre összekapta magát az izmiri csapat, és 4.20 perccel a vége előtt elolvadt a fór (84–84).

A vendégek átvették a vezetést is, csakhogy az utolsó percekben a fehérváriak összpontosítottak jobban, és a gyors egymásutánban öt büntetődobást értékesítő, a meccsen 24 pontig jutó Lóránt Péter vezérletével a maguk javára fordították az állást, kétpontos előnyt kiharcolva a visszavágóra (92–90).

Jarrod Jones, a fehérváriakkal korábban bajnoki címet szerző amerikai kosaras – akire a végjátékban személyi hibát és technikai is fújtak – 27 pontot szerzett az ellenfél soraiban.

A Pinar Karsiyaka 2015-ben bajnok lett Törökországban – az volt a második bajnoki diadala –, míg a legutóbbi szezonban kilencedikként végzett az alapszakaszban, így lemaradt a rájátszásról.

Dzunics Braniszlav, a Fehérvár vezetőedzője „akcióban” (Fotó: Török Attila)
Dzunics Braniszlav, a Fehérvár vezetőedzője „akcióban” (Fotó: Török Attila)

FÉRFI KOSÁRLABDA BAJNOKOK LIGÁJA
3. selejtezőkör, 1. mérkőzés

ALBA FEHÉRVÁR–PINAR KARSIYAKA (török) 92–90 (22–31, 27–15, 28–23, 15–21)
Székesfehérvár, 1600
néző. V: Conde (spanyol), Lucis (lett), Mattioli (olasz)
ALBA FEHÉRVÁR: HILL 17/6, HARRIS 19/6, MARKOVICS 15/9, LÓRÁNT 24/6, Keller Á. 9. Csere: Kovács Á. 2, Fenner 6, Keller I., FILIPOVITY. Edző: Dzunics Braniszlav
PINAR: UGURLU 10, Güven 2, WOOD 15/15, Gülaslan 4, J. JONES 27/9. Csere: KENNEDY 20, Türen 4, Waters 8/6, Dogan. Edző: Alekszandar Trifunovics
Az eredmény alakulása. 3. p.: 3–8. 5. p.: 12–12. 8. p: 16–23. 12. p.: 24–35. 15. p.: 33–35. 18. p.: 43–40. 22. p.: 55–50. 25. p.: 60–58. 28. p.: 67–62. 32. p.: 79–73. 35. p: 83–80. 38. p.: 86–88
Kipontozódott: J. Jones (40. perc)
Mezőnybeli dobószázalék: 34/61 (56%), ill. 37/63 (59%). Hárompontosok dobószázaléka: 9/20 (45%), ill. 11/20 (55%). Büntetők dobószázaléka: 15/18 (83%), ill. 5/9 (56%). Lepattanók: 31 (12), ill. 26 (8)
Legtöbb lepattanó: Filipovity 10, ill. Kennedy 12. Gólpasszok: 12, ill. 17. Legtöbb gólpassz: Kovács Ákos 4, ill. Ugurlu, Kennedy 4-4. Szerzett/eladott labda: 3/9, ill. 6/7
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav:
– Kicsit gyengén kezdtünk, a védekezéssel akadtak problémáink, de a végére ebben a mutatóban feljavultunk. Egy magasabban jegyzett csapat ellen végig partiban tudtunk lenni, nagyon örülök annak, hogy győzelemmel zártuk a mérkőzést.
Alekszandar Trifunovics: – Jó meccset játszottunk, végig kiélezett volt az összecsapás. Az első félidőben sokkal koncentráltabban kosaraztunk, mint a nagyszünetet követően. Az első időkérésnél azt éreztem, hogy jelentős koncentrációs problémáink vannak. Több sérülés és gond nehezítette a felkészülésünket, ezért nem is tudtunk olyan hatékonyan készülni, mint ahogyan szerettünk volna. Az Albában nagyon jó csapatot ismertem meg, de még semmi sem dőlt el, nyitott a párharc.

A visszavágót hétfőn játsszák Törökországban.
A párharc győztese feljut a főtáblára, ahol a 32 csapat négy nyolcas csoportban harcol majd október 10. és február 7. között a 16 csapatos playoffba kerülésért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik