Férfi kosár BL: a Fehérvár közel volt a bravúrhoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.02. 20:53
null
A fehér mezes török csapat jutott a BL csoportkörébe
Az Alba Fehérvár 81–72-re kikapott a Pinar Karsiyaka vendégeként, így a török csapat jutott be a csoportkörbe.

 

Az első, pénteki mérkőzést otthon 92–90-re megnyerő fehérváriaknak teljes csapattal is nehéz dolguk lett volna a visszavágón, ám teljes csapatról szó sem lehetett az esetükben. Sérülés miatt az amerikai Trevis Simpson és Elijah Macon, valamint az „odavágón” 24 pontot dobó Lóránt Péter sem állhatott Dzunics Braniszlav vezetőedző rendelkezésére.

A hadra foghatók azonban kitettek magukért, a két csapat gyakorlatilag végig fej fej mellett haladt. Három és fél perccel a vége előtt 69–68-ra a Fehérvár vezetett, ezután azonban a hazaiak 77–69-re fordítottak, és már nem engedték ki kezükből a továbbjutást érő győzelmet.

Az Alba a FIBA Európa-kupa csoportkörében folytatja európai kupaszereplését.

FÉRFI KOSÁRLABDA BAJNOKOK LIGÁJA
3. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
PINAR KARSIYAKA (török)–ALBA FEHÉRVÁR 81–72 (25–24, 13–14, 18–15, 25–19)
Izmir, 4000
néző. V: Lanzarini (olasz), Kozlovskis (lett), Vojinovics (montenegrói)
KARSIYAKA: Waters 10, Gülaslan 9/6, Wood 13/12, Jones 27/6, Güven 4. Csere: Ugurlu 5, Türen, Kennedy 13, Karahan. Edző: Alekszandar Trifunovics
FEHÉRVÁR: Hill 17, Fenner 15/9, Markovics 16/9, Harris 7, Keller Á. 11/3. Csere: Kovács Á. 5/3, Filipovity 1, Keller I. Edző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–10. 5. p.: 12–15. 9. p.: 20–19. 14. p.: 29–24. 17. p.: 31–33. 23. p.: 38–45. 25. p.: 42–48. 28. p.: 50–52. 32. p.: 59–55. 35. p.: 66–66. 37. p.: 68–69. 38. p.: 74–69
Kipontozódott: Waters (39. p.)
Továbbjutott: a Karsiyaka, 171–164-es összesítéssel
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav:
– Reálisan nézve nem volt a játékban különbség a két csapat között, talán a rutin döntött, a törökök Fehérváron és most is jobban összpontosítottak a végjátékban. Azért vagyok kicsit csalódott, mert még ebben az összetételben is nemcsak jó mérkőzést játszottunk, hanem esélyünk volt a továbbjutásra is.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik