MTI 2019.08.10 22:59 Frissítve: 2019.08.11 00:55

Férfi kosár: az Eb-selejtezőre készülő magyar válogatott kikapott Irántól

Az Európa-bajnoki selejtezőire készülő magyar férfi kosárlabda-válogatott szoros mérkőzésen, nyolc ponttal 90–82-re kikapott Irántól krétai edzőtáborában. A találkozó krónikájához tartozik, hogy a két csapat összesen 63 büntetőt dobhatott, ebből az irániak 41-et.

Váradi Benedek (Fotó: Szabó Miklós)

 

A magyar szövetség honlapjának tájékoztatása szerint az iráni együttes hét ponttal nyerte meg az első negyedet, és bár a magyarok a félidőre egy pontra csökkentették a hátrányukat, a harmadik, majd a negyedik felvonásban is alulmaradtak.

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány gárdája – amely pénteken a görögökkel szemben maradt alul 83–59-re – a folytatásban Hamburgba utazik, ahol erős ellenfelekkel (Németország, Lengyelország, Csehország) szemben készülhet az Európa-bajnoki kvalifikációra.

A magyar válogatott az Eb-selejtezőkön Ausztriával, Ukrajnával és Szlovéniával került egy csoportba, amelyből az első három csapat jut ki a Németországban, Olaszországban, Csehországban és Grúziában rendezendő kontinensviadalra.

A selejtező három körből áll, jövőre kettő lesz – február 17–25., illetve november 23. és december 1. között –, míg a zárásra 2021. február 15–23. között kerül sor.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
KRÉTA
Irán–Magyarország 90–82
(24–17, 16–22, 27–22, 23–21)
Íráklió, 30
néző. V: Koromilasz, Halampalakisz, Malamasz (görögök)
IRÁN: Jakhali 12/6, Dzsamsidi 28/6, Nikkah Bahrami 2, Hasszanzadeh 2, Haddadi 14. Csere: Masajeki 10, Geramipur 9, Zangeneh 3, Rosztampur 9/3, Hosszanzadeh, Mirzaei 1 Szövetségi kapitány: Mehran Sahintab
MAGYARORSZÁG: Váradi 18/12, Benke 3, Ferencz 12/12, Eilingsfeld 14/6, Horti. Csere: Keller 12/3, Golomán 9/3, Perl 9, Filipovity, Pongó M. 5/3. Szövetségi kapitány: Ivkovics Sztojan
Az eredmény alakulása.
2. perc:
4–0. 4. p.: 8–13. 7. p.: 19–13. 12. p.: 29–19. 15. p.: 35–25. 17. p.: 35–31. 20. p.: 40–39. 21. p.: 42–44. 23. p.: 49–49. 26. p.: 51–55. 28. p.: 60–55. 31. p.: 69–61. 35. p.: 72–73. 36. p.: 80–75. 39. p.: 88–80
Kipontozódott: Golomán (35. p.), Ferencz (37. p.)
Kiállítva: Haddadi (34. p.)
MESTERMÉRLEG
Ivkovics Sztojan:
– Jól játszottunk, de azért furcsa, hogy egészen máshol van a faulthatár egy ilyen tornán, mint amit megszoktunk. A kezünkben volt a győzelem, öt perccel a vége előtt fordítottunk, ám a vége nem sikerült. Egyáltalán nem foglalkozunk a vereségekkel, dolgozunk tovább, s a jövő héten megyünk Németországba egy újabb viadalra, amelyen újra világbajnoki résztvevőkkel mérkőzünk. Tanulunk ezekből a meccsekből is, nem kedvetlenedünk el.

 

2019.07.15 22:11:05

Kosárlabda MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Mindenkinek vannak emlékei arról, amikor nüanszokon múlott a kiemelkedő diadal. Hogy magyar szokás-e, nem tudom, de többnyire az marad meg az emlékezetben, amikor nem sikerült.

2019.07.12 20:21:54

Kosárlabda NÉMETH ANDREA

Egy Budapestről induló, Londonban révbe érő család története, amelyen átrobogott a történelem.

2019.07.12 23:23:27

Kosárlabda NÉMETH ANDREA

ALAPVONAL. Fekete Margitnak esélye sem volt a múltjából megélni, sportolni azért próbált, de a manchesteri egyetem férfi kosáregyüttesénél edzegetve túl keménynek, a női gyephokicsapatnál pedig túl gyorsnak, túl profinak találták játékostársai.