Férfi kosár Adria-liga: szoros meccsen kapott ki a Szolnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.23. 21:35
null
Nagyot küzdött a Szolnok, de hiába (Fotó: abaliga.com)
A férfi kosárlabda Adria-liga 14. fordulójában a Szolnoki Olaj végig kiélezett találkozót játszott a szerb Partizannal, a belgrádiak azonban a végén elléptek, és 62–55-re nyertek.

Jól kezdett a Szolnok – annak ellenére is, hogy Vojvoda Dávid sérülés miatt nem állhatott Dragan Alekszics rendelkezésére ezúttal –, hiszen a kezdőötösből csak Keller nem talált be az első három és fél percben, a szinte csak Macsvanra építő hazaiak ellen így ötpontos fórt építettek ki (3–8) – írja a kezdo5.hu. A negyed további részét aztán nem teszi ki az ablakba a csapat: Miloszavljevics és Andrics révén előbb egyenlített, Macsvan büntetőivel pedig át is vette a vezetést a Partizan, pedig alig egy perc telt el (10–8). A felvonás felénél Jones talált be, de a negyedből hátralévő öt percben csak Milosevics szerzett kosarat az Olaj részéről, ő is csak egyet. Szerencsére a vendéglátók sem voltak túl eredményesek, Pavlovics vezetésével próbáltak meglépni (16–12).

A második játékrészben Miloszavljevics kosarával nőtt tovább a szerbek előnye, Gipson a 12. perc végén tudott kosarat szerezni, hosszú idő után először. Ugyancsak ő csökkentette minimálisra a különbséget (18–16), ám innen Pavlovics és Dallo vezetésével egy újabb hazai roham jött, a 14. percben kialakult a legnagyobb Partizan–előny (23–16). Jones és Milosevics révén indult meg a Szolnok, öt perccel a félidő vége előtt megint csak egyetlen pont volt a differencia (23–22). Pavlovics triplájára Keller válaszolt pár támadással később, Tepics pedig hiába szerzett kettest, az első 20 percet a meccs legjobbja, Jones zárta le két kosarával, amelyekkel a Szolnok egyetlen pontos előnnyel vonulhatott pihenőre (29–30).

A fordulást követően jobban kezdett ezúttal a hazai gárda: Pavlovics kosarára még válaszolt Jones, Bogdanovics triplájára és Miloszavljevics duplájára azonban senki, a 24. percben megint a Partizannál volt az előny (36–32). Mindkét együttes borzalmas volt ebben a szakaszban támadásban, Wittmann a 26. perc végén például csak a második vendégkosarat szerezte a negyedben – igaz, ez tripla volt, és a hazaiak sem tudtak ellépni a 36–ról (36–35). Wittmann óriásit játszott ekkor, 10 pontot szerzett két és fél perc alatt, egyedül tartotta a Szolnokot, illetve vette vissza a vezetést folyamatosan csapatának (41–42). A harmadik felvonás utolsó másfél percében Andrics és Pavlovics is betaláltak, míg szolnoki részről csak Jones, így minimális, kétpontos hátránya volt ekkor az Olajnak (46–44).

A negyedik negyed első három percében csak Jones és Milutinov szerzett kosarat – szerencsére előbbi kettőt, utóbbi csak egyet, így egál volt az állás 33 perc játékot követően (48–48). Andrics és Miloszavljevics révén a Partizan lépett el a holtpontról, de a 36. percben Jones triplájával még mindig élt a vendégek esélye (53–51). Egy hazai időkérést követően azonban Milutinov, Macsvan és Tepics is pontokat szereztek úgy, hogy nem érkezett válasz a magyarok részéről, így a 38. percre gyakorlatilag eldőlt a meccs (60–51). A hátralévő időben már nem történt semmi különös, a végén 62–55-re nyert a Partizan egy borzasztóan kevés pontot hozó összecsapáson.

FÉRFI KOSÁRLABDA, ADRIA–LIGA
14. FORDULÓ
PARTIZAN BEOGRAD (szerb)–SZOLNOKI OLAJ KK 62–55 (16–12, 13–18, 17–14, 16–11)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik