Férfi kosár Adria-liga: sokáig vezetett, de kikapott az Olaj

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.29. 22:20
Három negyeden át nagyon jól tartotta magát a Szolnoki Olaj a szerb Metalac otthonában, de a negyedik játékrészben 11 ponttal kevesebbet szerzett vendéglátójánál, és hét ponttal kikapott.

A kezdés remekül sikerült, 8–0-val indított a magyar együttes, Vojvoda Dávid két triplát dobott a közösbe – végül 18 pontig jutott. A hetedik percben Somogyi Gergely is pályára lépett, de sokat nem tudott segíteni a meccshiánnyal küzdő új igazolás. Az első félidőben végig vezetett az Olaj, ám a harmadik harmadban a 15. triplakísérletét már értékesítő Valjevo megfordította az összecsapást, s bár úgy tűnt, „egylabdás” lesz a vége, végül közel sem lett izgalmas: 72–65-re kikapott a Szolnok.

Nagy kár ezért a vereségért, hiszen az Olaj feljöhetett volna a 14 csapatos liga középmezőnyébe, ehelyett a meccset az utolsó előtti helyen váró hazaiak érték be a Tisza-partiakat 6–9-es mutatónál.

FÉRFI KOSÁRLABDA, ADRIA–LIGA
VALJEVO (szerb)–SZOLNOKI OLAJ KK 72–65
(11–16, 18–13, 17–21, 26–15)
Valjevo, 800 néző. V: Dozai, Obradovics, Zurapovics
VALJEVO: Malesevics 13/3, Jevtovics 12, Ljubicsics, Rakicsevics 4, Todorovics 6. Csere: Kutlesics 7/3, Otasevics, Majstorovics 12/3, Josilo 14/6, Dundjerszki 4. Edző: Vlagyimir Dokics
SZOLNOK: Gipson 20/9, Milosevics 11, Vojvoda 18/9, Báder 13, Keller. Csere: M. Brkics 2, Wittmann 1, Sztajkovszki, Somogyi, Mandoki. Edző: Dragan Alekszics
Az eredmény alakulása. 5. p.: 0–8. 8. p.: 7–12. 13. p.: 13–20. 15. p.: 19–22. 18. p.: 23–26. 24. p.: 36–31. 27. p.: 39–39. 29. p.: 44–48. 33. p.: 54–51. 36. p.: 60–57

AZ ÁLLÁS
1. Crvena zvezda 15 15 1255–1033 30
2. Podgorica 15 12 3 1193–1063 27
3. Cedevita Zagreb 15 11 4 1148–1030 26
4. Ljubljana 15 8 7 1074–1040 23
5. Partizan Beograd 15 8 7 1054–1044 23
6. Cibona Zagreb 15 8 7 1132–1165 23
7. Mega Vizura 15 7 8 1228–1229 22
8. Zadar 15 7 8 1082–1112 22
9. Krka Novo Mesto 15 6 9 1092–1090 21
10. SZOLNOK 15 6 9 1033–1079 21
11. Valjevo 15 6 9 1086–1134 21
12. Alekszandrovac 15 5 10 1027–1035 20
13. Szkopje 15 5 10 1025–1098 20
14. Levszki Szófia 15 1 14 1001–1278 16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik