Férfi kosár Adria-liga: az Olaj nem bírt idegenben a Sirokival

Vágólapra másolva!
2014.01.18. 20:43
A férfi kosárlabda Adria-liga 17. fordulójában a Szolnoki Olaj 76–66-ra kikapott a bosnyák HKK Siroki Primorkától.

A két csapat őszi mérkőzésén óriási izgalmakat követően az Olaj végül 71–69-re legyőzte bosnyák ellenfelét.A két csapat őszi mérkőzésén óriási izgalmakat követően az Olaj végül 71–69-re legyőzte bosnyák ellenfelét.

Jól kezdte a mérkőzést a Szolnok, Báder és Warren vezérletével 8–3-ra meglépett, s bár a házigazda fel-felzárkózott egy pontra, a játékrész utolsó percében Milosevics duplájával 21–14-re vezetett a magyar csapat.

A bosnyák együttes Buva és Jones remeklésével fokozatosan eltüntette a hátrányt, majd a 16. perc végére fordított (28–27), és masszív elhúzásba kezdett (38–30).

Báder újabb kosarával a 23. percben kettőre zárkózott az Olaj (38–36), percekkel később Buva kettő plusz egyes akciójával először ment tízzel Siroki (46–36), amely három negyed alatt 21 kísérletből hatszor is betalált a triplavonalon túlról – az 2/9-es szolnoki mutatóval szemben (55–45).

Az izgalmas hajrá azonban ezúttal elmaradt, a házigazda a negyedik negyed derekán már 18-cal vezetett (67–49), és bár innen még nyolcra visszajött a Szolnok (72–64), a fordításra már nem volt esélye.

FÉRFI KOSÁRLABDA ADRIA-LIGA, 17. FORDULÓ
KK SIROKI PRIMORKA (bosnyák)–SZOLNOKI OLAJ KK 76–66 (16–21, 22–11, 17–13, 21–21)

Siroki Brijeg, 2500 néző. V: Sasa (szlovén), Vojinovics (montenegrói), Radojkovic (horvát)
SIROKI: Jones 17/6, Young 16/12, Pasalic 9/3, Opacak 9/3, Buva 17/6. Csere: Bosnjak, Bilinovac, Vragovic 4, Rikic 4, Katic. Edző: Jaksa Vulic
SZOLNOK: Warren 18/3, Holiday 4/3, Lóránt 4, Vojvoda 12/3, Báder 14. Csere: Milosevics 6, Keller 2, Simon B. 4, Rakics 2. Edző: Dragan Alekszics
Az eredmény alakulása. 4. perc: 5–8. 9. p.: 14–17. 9. p.: 15–15. 16. p.: 25-25. 19. p.: 33–29. 26. p.: 46–36. 29. p.: 51–40. 35. p.: 63–47
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics: – Jól kezdtünk, az első negyed rendben volt, de utána támadásban elkezdtünk hatalmasakat hibázni, ami nem javult egészen a meccs végéig. A védekezésünkkel nem volt baj, de a hét-nyolc pontos különbség hamar állandósult, ennél közelebb nem tudtunk menni, a fontos helyzetekben nem tudtunk pontot szerezni.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
MZT Szkopje Aerodrom–Cedevita 75–81
Krka–Mega Vizura 80–65
Radnicski–Igokea 82–67
Cibona–Buducsnoszt VOLI 65–55
Crvena zvezda Telekom–Union Olimpija vasárnap
Zadar–Partizan NIS hétfő

AZ ÁLLÁS
1. Cedevita 17 13 4 1271–1188 83 30
2. Crvena zvezda Telekom 16 13 3 1246–1054 192 29
3. Partizan NIS 16 12 4 1208–1082 126 28
4. Cibona 17 11 6 1306–1243 63 28
5. Buducsnoszt VOLI 17 11 6 1242–1182 60 28
6. Igokea 17 9 8 1259–1308 -49 26
7. MZT Szkopje Aerodrom 17 7 10 1268–1283 -15 24
8. Krka 17 7 10 1161–1196 -35 24
9. Radnicski 17 7 10 1308–1354 -46 24
10. Mega Vizura 17 6 11 1350–1407 -57 23
11. Union Olimpija 16 6 10 1085–1117 -32 22
12. Siroki Primorka 17 5 12 1180–1258 -78 22
13. Szolnoki Olaj 17 5 12 1221–1320 -99 22
14. Zadar 16 5 11 1142–1255 -113 21

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik