Férfi kosár Adria-liga: Olaj-diadal az Igokea otthonában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.03. 23:00
null
Keller (6) és az Olaj megállította az Igokeát (Fotó: abaliga.com)
A Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapata 71–66-os győzelmet aratott a boszniai Igokea Alekszandrovac otthonában az Adria-liga 16. fordulójában.

Ugyan Keller révén az első kosarat az Olaj szerezte a mérkőzésen, sőt, 11–9-ig a szolnokiak voltak előnyben, az első negyed vége a hazaiaké volt: hét pontot dobtak válasz nélkül, Drenovac tripláját követően már 16–11 volt az Igokea előnye.

A Szolnok igyekezett nem elengedni ellenfelét, de az alekszandrovaciak többször is megléptek hét ponttal, sőt, a nagyszünet után, Jorovics tripláját követően a tízpontos, lélektani határt is elérték (34–24). További hazai pontok helyett azonban a Szolnok jött: az Olaj egy 7–0-s sorozattal felkapaszkodott, tíz ponttal megnyerte a harmadik negyedet, Wittmann Krisztián tripláját követően 52–49-es előnyből kezdte a végjátékot a bosnyák bajnok (amúgy boszniai szerb) csapat ellen.

Az Olaj ezzel átvette az irányítást, amelyet (a vezetéssel együtt) már nem is engedett ki a kezéből: a magyar csapat kibírta, hogy az Igokea végig a „nyakába lihegett”, és 71–66-ra megnyerte a mérkőzést. Vojvoda Dávid 17, Lazeric Jones 16 ponttal járult hozzá a szolnoki sikerhez, Keller Ákos nyolc pontja mellé tizenegy lepattanót szedett le. Az Olaj az Adria-ligában először tudta bevenni a Laktasi Sportcsarnokot.

FÉRFI KOSÁRLABDA ADRIA-LIGA
16. FORDULÓ
IGOKEA ALEKSZANDROVAC (bosnyák) –SZOLNOKI OLAJ KK 66–71 (16–11, 15–13, 18–28, 17–19)
Alekszandrovac, 1600
néző. Vezette: Radovic, Jovovic, Perlic (horvátok)
IGOKEA: Torlak 4, J. Jones 8/6, Zsivanovics 2, Jorovics 12/3, Zlovarics 4. Csere: Drenovac 7/3, Katnics 8, Bunic 7, McClure, Dragovics 14/6. Edző: Zseljko Lukajics
SZOLNOK: L. Jones 16/6, Gipson 7/3, Vojvoda 17/6, Keller Á. 8, Somogyi 2. Csere: Báder 4, Milosevics 9/3, Brkics, Wittmann 8/3. Edző: Dragan Alekszics
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–7. 9. p.: 9–11. 11. p.: 16–11. 18. p.: 27–20. 21. p.: 34–24. 25. p.: 36–34. 28. p.: 49–40. 30. p.: 49–52. 35. p.: 54–61. 39. p.: 62–67

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik