S. TÓTH JÁNOS 2020.02.25 23:14

Felvétel indul! – S. Tóth János publicisztikája

 

Minapi hír szerint magyar szereplője is lehet az amerikai női profi kosárlabda-bajnokság (WNBA) 2020-as idényének Határ Bernadett személyében. Legutóbb a 2006-os bajnokságban játszott honfitársunk a tengerentúli ligában: Iványi Dalma. A pécsi legenda összesen öt évadot húzott le a Utah Starzz, a Phoenix Mercury és a San Antonio Silver Stars csapatában. Nagy Andreának eggyel kevesebb, négy esztendő jutott a Washington Mysticsnél, a New York Libertynél és a Sacramento Monarchsnál. A harmadik magyar a WNBA-ben Ujhelyi Petra volt. A hajdani MAFC-legenda, Ujhelyi „Mesztic” Gábor lánya 2003-ban bajnok lett a Detroit Shockkal. Internetes oldalak a mieink közé sorolják Quigley Allie-t, Turner Yvonne-t és Vandersloot Courtneyt is, ők azonban tősgyökeres amerikaiak, s csak azért kapták meg az állampolgárságot, hogy válogatottunkban szerepelhessenek – az, hogy mennyi haszna lett a honosításuknak, másik történet.

Határ Bernadettnek korábban is voltak ajánlatai a WNBA-ből, de alapos megfontolás után most mondott igent az Indiana Fevernek. Jobb pillanatot nem nagyon választhatott volna. A női liga a tengerentúli szakírók szerint is 23 éves története legizgalmasabb idénye előtt áll. A „téli káosz” fő oka a ligát a feje tetejére állító friss kollektív szerződés (CBA), amely igencsak megpezsdítette az amúgy érdektelen holt idényt.

A játékos-szakszervezet (WNBA Players Association) által kemény tárgyalásokon kialkudott egyezség véget vet az álegyenlősdi korszakának, amikor a liga sztárjainak bérét lekerekítették a tisztes vízhordókéhoz. Az elit pénze most 100 ezer dollárral nő, s az átlagos fizetés is 60 ezerrel lesz magasabb. A ligában legalább hat évet lehúzók az új módi alapján kontraktusuk első évében akár 215 ezer dollárt is zsebre vághatnak. A drasztikus pénzkiáramlás természetesen azzal a feltétellel képzelhető el, hogy érdemben emelik a fizetési plafont. Nos, ez be is következett, több mint 30 százalékos a növekedés. Az új bérmaximum csapatonként 1.3 millió dollár, ez példa nélküli ugrás a női liga történetében.

A klubváltást is jelentősen megkönnyítő új kollektív szerződés kirángatta téli álmukból a WNBA kosarasait meg a hölgyek ügynökeit. A kétszeres bajnok DeWanna Bonner (a szekszárdi légiós, Erica McCall nővére, a soproni Candice Dupree „felesége”) eddig a hűség mintaképének számított, évtizedes WNBA-karrierje egyetlen csapathoz, a Phoenixhez kötődött. Most azonban élt a lehetőséggel, és csúcskategóriás fizetésért (négy év, 899 480 dollár) átigazolt a Connecticut Sunhoz. Szedte a sátorfáját a 2013 óta a Dallas Wingsben, illetve jogelődjében, a Tulsa Shockban pattogtató Skylar Diggins-Smith is. A négyszeres All Star-centert hasonló fizetési ajánlattal csábították át Arlingtonból Phoenixbe. Az Atlanta Dream nem akart kiemelt bért adni Angel McCoughtrynak, a Las Vegas Acesnek viszont megért két évre 375 500 dollárt a kétszeres olimpiai, egyszeres világbajnok exsoproni. A címvédő Washington Mystics lemondott Kristi Toliver szolgálatairól, mire a 33 éves irányító három esztendőre szóló, éves átlagban 190 606 dollár bért garantáló megállapodást kötött a Los Angeles Sparksszal. S ez csak néhány példa a csereberékre, amelyek összekuszálták az erőviszonyokat. Szakértők szerint hat együttes, azaz a mezőny fele esélyessé vált a bajnoki címre.

Az aranyeső persze a WNBA-ben sem hull örökké. Az 1.3 milliós fizetési plafon egyszeri ajándék, 2021-ben már csak 39 ezer, 2022-ben pedig mindössze 40 200 dollárral nő majd. S nem véletlenül: a Women's National Basketball Association üzleti vállalkozás (is). Életre hívásáról 1996-ban döntött a férfiliga, az NBA igazgatótanácsa – a női egyenjogúság jegyében, de a költségminimalizálás szellemében. A WNBA-t így is lélegeztetőgép működtette: a kétezres évek közepén évi tízmillió dollárt kellett átpumpálni, hogy megőrizhesse fizetőképességét. A klubok átlagos vesztesége másfél és kétmillió dollár között mozgott. Tény persze, hogy a női liga az NBA-nél jóval szerényebb piacot fed le. Jellemző, hogy míg az NBA 450 kosárlabdázónak tud idényenként munkát adni, „kishúga” összesen 144-nek. Egészen 2010 decemberéig kellett várni, mire az első franchise, a Connecticut „pozitív cash flow-t” jelentett. Három évvel később a csapatok fele – saját bevallása szerint – már profitot termelt, köszönhetően a szponzori és tévés szerződéseknek. A 2018-as rájátszás nézettsége 30 százalékkal haladta meg az előző évit, a döntő harmadik meccse nyolcéves csúcsot döntött az ESPN2-n. Ennek ellenére Adam Silver, az NBA főigazgatója még mindig 12 millió dolláros összveszteségről panaszkodott.

Ami biztos: az észak-amerikai major ligákkal (NBA, NFL, NHL, MLB) összevetve a WNBA fényévekre van a „professzionális működéstől”. A női sorozat alapítói közé tartozó New York Liberty vezérkara például azzal faragott a kiadásokon, hogy a Madison Square Gardenből a Manhattantől 30 mérföldre lévő White Plainsbe költöztette az együttest. Igen ám, de míg ikonikus otthonában átlagban tízezer néző előtt játszott a csapat, a Westchester Country Centerbe ötezren férnek be – zuhant is 70 százalékot a látogatottság. S ez nem egyedi eset. A Washingtonnak a 20 ezres Capital One Arenából kellett bekuckóznia a Congress Heights-i, 4200 férőhelyes csarnokba.

Nem éppen vonzó üzenetek az üzleti világnak.

A játékosok szemét persze főképp az csípte, hogy a WNBA összbevételéből – egy 2018-as becslés szerint – hozzájuk mindössze 20.4 százaléknyi forgács hullott le. Emiatt az amerikai idény végén rendre szétspricceltek a világban pénzt keresni (voltak s vannak a magyar NB I-ben is). Csak hát a szünetmentes kosárlabdázásnak megvan a mellékhatása: jobb esetben kifacsart, rosszabb esetben sérült játékosokat kap vissza Amerika. Riasztó esetnek ott a 2018-as MVP, a seattle-i Breanna Stewart esete. A 2016-os draft 1/1-ese nem sokkal a tavalyi WNBA-bajnoki rajt előtt szenvedett Achilles-ín-szakadást – az orosz Dinamo Kurszk színeiben, az Euroliga négyes döntőjében. Jobb híján a WNBA hivatalos nagyköveteként morzsolta el a 2019-es idényt. A megemelt fizetésekkel e problémát is próbálja orvosolni a liga vezetősége – ahogy az NBA-játékosok esetében tabu a „másodállás”, a WNBA is magához láncolná az alkalmazottait.

Két éve Adam Silver egy nyilatkozatában még azon sóhajtozott, hogy „egyelőre nem fejtettük meg a titkot, miképp lehet pénzt csinálni a női kosárlabdában”. Nos, az új kollektív szerződés azt sejteti, a konzervatív megoldásra voksoltak: pénzt csinálni pénzből lehet. Azaz elérkezett az – újabb – invesztíció ideje. S valóban: nemcsak a fizetési plafon emelkedett, az egyéb juttatásokra is többet áldoznak. Javítják például a csapatok utazási körülményeit, s a kismamákat a szülési szabadságuk alatt a jövőben teljes fizetés illeti meg.

Határ Bernadett egy forrongó WNBA-be érkezhet, ha az idény előtti edzőtáborozáson bekerül az Indiana szűk keretébe. S erre jó esélye van. Jelzésértékű, hogy az Indiana klubmenedzsere, Tamika Catchings saját Twitter-oldalára is kitette a magyar centert köszöntő hivatalos klubüdvözletet: „Welcome to the squad, Bernadett Határ.” A Fever ikonja nem akárki: az egyetlen kosaras az egyszeres bajnoknál, akinek visszavonultatták a mezszámát. Betti máris reflektorfénybe került, mivel a maga 208 centijével ő lesz a liga legmagasabb tornya; a New York kínai centerétől, a 206 centis Han Hszütől veszi át e címet. Indianapolisban nem teljesen idegen környezetbe csöppen. A Fever állományához tartozik már említett soproni csapattársa, Candice Dupree és a szekszárdi Erica McCall is.

A 25 éves Határ Gyöngyösön kezdett kosárlabdázni, de a szakma alapjait a Vasasnál tanulta meg. Öt idénnyel ezelőtt került Sopronba. Onnan lett válogatott, s most már mindegy, hol tartana a karrierje, ha két idényben a baszk dúvad, Roberto Iníguez nem a kispadon jegeli (az edzéseken persze így is rengeteget tanulhatott). Új edzőjénél, Gáspár Dávidnál a helyére került, és Székely Norbert már akkor is főszerepet adott neki a válogatottban, amikor klubjában epizodistának szorult vissza. A szövetségi kapitány volt az, aki még az U20-as válogatott edzőjeként, az A-divíziós kiesést követően közölte Határral: képességei alapján a WNBA-ben játszhat, de ha nem változtat a mentalitásán, mehet a nagykanizsai Tescóba árufeltöltőnek. Ahogy azt Székely egy Origo-interjúban felidézte, a 2018. februári, litvánok elleni győztes miskolci Eb-selejtező után a remeklő Határ a fülébe súgta, „már nincs felvétel a kanizsai Tescóban”.

Nem úgy a WNBA-ben!

2020.03.26 22:22:58

Kosárlabda S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Nem véletlenül volt »Mr. Kosárlabda« a beceneve Boriszlav Sztankovicsnak, a nemzetközi szövetség nemrég elhunyt tiszteletbeli főtitkárának.

2020.03.13 20:23:09

Kosárlabda NÉMETH ANDREA

A válogatott kosárlabdázó a karanténba zárt Reggio Emiliában „ragadt”, meccsek, edzések és a családja nélkül.

2020.03.05 22:14:22

Kosárlabda FAZEKAS ZOLTÁN

Szoros és izgalmas mérkőzések után alakult ki a női kosár MK-ban a pénteki elődöntők párosítása.

2020.02.29 11:22:54

Kosárlabda GYŐRI FERENC

„Az, mondjuk, speciális eset, ha a nevelőegyesületem, a szülővárosom csapata hív, vagyis a Sopron.”

2020.02.25 22:07:37

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

Továbbra sem tudni, hogy az elmúlt napokban megnyert két Eb-selejtező volt-e az utolsó két meccse.