Fáradt Olaj, pörgős Falco: jön a negyedik meccs - videó

Vágólapra másolva!
2012.05.24. 18:15
null
Kálmán László hatalmas akaraterőről tett tanúbizonyságot – és győzelemre vezette a Falcót (fotók: Czerkl Gábor)
Elszenvedte első vereségét a férfi kosárlabda NB I rájátszásában a címvédő Szolnok: a Falco a döntő harmadik meccsén legyőzte hazai pályán riválisát, és 2–1-re szépítette a párharc állását. Az Olaj nem tudott mit kezdeni a betörésekkel és a Falco remek napot kifogó kezdősorával: a szombathelyiek 106–98-ra nyertek.

1. NEGYED

Az első pillanattól ott volt a parketten Kálmán László is, aki a döntő második meccsét sérülés miatt kihagyta, ám ezúttal kezdőként vállalta az összecsapást. A feldobásnál a Falco hozta el a labdát.

Simon László duplájával kezdődött a pontgyártás, majd Trotter Obie hárompontossal válaszolt, amit Hriszto Nikolov egy duplával és egy jó büntetővel toldott meg. Jött a tripla a Falcónak is, Szabó Zsolt süllyesztette el, ám Trotter távolija és Báder Márton közelije után már 11–5-re vezetett a Szolnok.

Chad Timberlake kettesére Horváth Ákos válaszolt, majd Kálmán is tartotta a Falcót, Szabó Zsolt ki is egyenlített. Djordje Pantelics pillanatok alatt összeszedett három személyit, a Szolnok pedig lepattanókban is jobban kezdett. Ismét a szombathelyiek pillanatai következtek: Szanati Mátyás közelije, majd egy remek támadás végén Harazin Tamás ki is egyenlített. 17–17

Hatalmas iramban termelték a felek a pontokat, ám a Falco nem tudta átvenni a vezetést – egészen az első negyed végéig. Will Tamás ekkor faulttal együtt talált be, majd a vonalról is sikeres volt. A hátralévő másodpercekben a vendégek nem tudtak betalálni, így némi meglepetésre vezetett a szombathelyi gárda a negyed végén. 26–25

Will Tamás is sokat tett a szombathelyiek sikeréért
Will Tamás is sokat tett a szombathelyiek sikeréért

2. NEGYED

A második negyedben Will remek betörésével kezdődött a pontgyártás, majd mindkét oldalon elhibázott támadások következtek. A pontcsendet Trotter törte meg, aki 12 perc után 12 pontnál járt – mindegyiket a hárompontos vonalon túlról szervezve! 28–28

Timberlake nagyszerűen hagyta ott emberét, amikor a Falco először lépett meg jelentősebb előnnyel (33–28), Pór Péter időt is kért, hogy felhívja a figyelmet néhány szolnoki hibára. Kálmán hármas kísérlete ugyan nem volt jó, a Falco azonban nem zavarodott meg: Báder behúzta a ziccert, ám a túloldalon érkezett Pantelics, akinek nem sokkal később egy triplakísérlete is bejött, akárcsak a kettő próbálkozás között Willé. 41–32

Az újabb időkérésnél Pantelicsre hívták fel a figyelmet szolnoki a részről – az Olajon azért láthatóan nem uralkodott el a pánikhangulat –, a feladat pedig adva volt: Timberlake második büntetője után mínusz tízről kellett ellenfele nyomába erednie a Pór-csapatnak. 44–34

Julien Mills igyekezett kezébe venni az irányítást vendég oldalról, Timberlake-nek és Pantelics befutásainak azonban nem találta ellenszerét az Olaj, amely a döntő során először került kisebb bajba, miután ebben a szakaszban nem jöttek a távoli dobások. Ahogy kezdődött, úgy fejeződött be a játékrész: Will-pontokkal – a Falco szünetben 56–43-ra vezetett.

3. NEGYED

Kitűnő Szabó Zsolt-szereléssel kezdődött a meccs második fele, a szenvedő fél, Báder Márton azonban néhány pillanattal később ziccer értékesítésével „állt bosszút”. Hriszto Nikolovnak nem mentek a dobások, így nem volt csoda, hogy inkább a passzt választotta, amikor szemtelen mód, a háta mögött hozta játékba Bádert. Közelebb lopózott a Szolnok. 60–50

Timberlake már 19 pontnál járt, amikor jött az újabb Olaj-idő, miközben a túloldalon Trotter és Báder mellé pontgyártásban nem igazán nőttek fel a társak. „Állj!” után Nikolov triplával javított némit rossz statisztikáján, a túloldalon Kálmán mintegy tíz méterről betalálva hozta vissza a hazai közönség őrjöngő hangulatát. 67–54

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri meg a magyar bajnokságot?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Alaposan be is lelkesedett a szombathelyi publikum, amiért Pantelics is hárompontossal próbált tenni, így csak nagy nehezen tudott tízen belülre kerülni a címvédő, de oda került. Trotter és Báder után Nikolov tudott tíz pont fölé jutni, ráadásul hármassal tette a negyed utolsó percében, s példáját az utolsó pillanatokban Mills is követte. A záró negyed előtt öt volt közte. 74–69

4. NEGYED

Brandon Gay az utolsó negyedig várt első pontjaira – s mi más lett volna? –, ez is tripla: 9–2-es rohanást produkált a Szolnok, és lőtávolon belülre került. Timberlake újabb hármassal adott új lendületet a Falcónak, s ez kihatott társaira is: Báder újabb pontjai után Kálmán triplája süllyedt el. Remek volt ekkor a meccs, mert mindkét oldalon jöttek az extrák: Pantelics újabb fantasztikus betörést produkált, ám Mills is lehetetlen helyzetből talált be. 86–82

BÁDER: A 106 PONT TRAGIKUS
BÁDER MÁRTON, a Szolnok centere:
– Kiegyenlített mérkőzés volt, de végig rosszul védekeztünk, a 106 kapott pont egyszerűen tragikus. A támadójátékunkkal nem volt gond, a 98 dobott pont nem rossz, ám a védekezésünkön mindenképpen javítanunk kell hétfőig.
KÁLMÁN LÁSZLÓ, a Falco irányítója: – Mindent egy lapra tettünk fel. Látványos, nagyon jó kosárlabdát játszottunk. A Szolnok teljes erőbedobással játszott, s ez még inkább felértékeli a sikerünket. Most három napot tudunk pihenni, összeszedjük magunkat, és megpróbálunk Szolnokon is nyerni, s egyenlíteni a párharcban.

Nikolov körül kialakult egy kis tűz, miután a kispadon összeszólalkozott a nézőkkel, amiért technikait kapott, ráadásul ki is pontozódott. A Falco 11 pontos előnybe és nyerő helyzetbe került szűk négy perccel a vége előtt. 93–82

Hiába hozott Báder újabb támadó lepattanót, a büntetőkből csak egy ment be, miközben Kálmán keze ismét a vonalon túlról sült el, Szabó pedig még a Szolnok saját térfelén is labdát szerzett. 98–84

Kinyitotta védekezését a Szolnok, de a labda is lassan került a vendégekhez, ráadásul Trotter partizánakcióját sem kísérte siker. Ezzel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés,100 felett pedig megkezdődött az „időhúzás”. Igaz, ahhoz, hogy sima legyen a vége, kellett Pantelics kiváló sapkája is. A vége: 106–98 – a Szolnoknak a tompa védekezésen ment el a meccs.

A FALCO IDEGENBEN IS GYŐZNE A SZOLNOK ELLEN

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
FALCO-SZOVA KC SZOMBATHELY–SZOLNOKI OLAJ KK 106–98 (26–25, 30–18, 18–26, 32–29)
Szombathely, Aréna Savaria, 3000 néző. Vezette: Vígh, Kapitány, Hegedűs
FALCO: KÁLMÁN 25/9, Simon L. 2, TIMBERLAKE 27/3, SZABÓ ZS. 14/3, PANTELICS 18/6. Csere: Szanati 6, Jarosevits, Harazin 2, Will 12/3
SZOLNOK: TROTTER 23/12, MILLS 19/9, Horváth Á. 9, Nikolov 14/6, BÁDER 21. Csere: Trepák 1, Fodor M. 5/3, Gay 6/6
Az eredmény alakulása. 2. perc: 5–11. 4. p.: 13–13. 9. p.: 26–25. 13. p.: 33–28. 17. p.: 44–34. 20. p.: 56–43. 24. p.: 64–51. 28. p.: 72–66. 30. p.: 74–69. 32. p.: 74–72. 35. p.: 81–78. 36. p.: 93–82. 38. p.: 100–89
Kipontozódott: Pantelics (39. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Szolnok javára
A negyedik meccset hétfőn 18.15 órakor rendezik Szolnokon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik