Észtországi győzelmével EuroChallenge-elődöntős az Olaj

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.18. 19:44
null
Vojvoda Dávid a harmadik negyedben a legfontosabb pillanatokban dobta kosarait (Fotó: Czerkl Gábor, archív)
A Szolnoki Olaj Észtországban mind a négy negyedet megnyerve legyőzte a Tartu Rockot a férfi kosárlabda EuroChallenge negyeddöntőjének harmadik, a párharcról döntő mérkőzésén, így bejutott a sorozat elődöntőjébe, amelyben az orosz BC Triumph Ljuberci Moszkva Region lesz az ellenfele. A magyar csapatban Báder Márton és Justin Holiday 18-18 pontot szerzett, Lóránt Péter 15 pontja mellé 13 lepattanót jegyzett.

„Egy meccs dönt, vagyis bármi megtörténhet. A nagyobb nyomás az észt együttesen lesz, hiszen hazai pályán játszik. Ha lehet, a palánkok alatti területet uralni kell, ahogyan a szolnoki találkozón, hiszen klasszikus centere nincs a Tartunak. Többen, így Báder Márton, Lóránt Péter, Trotter Obie és Vojvoda Dávid is apróbb sérüléssel bajlódnak, de az ilyen sorsdöntő meccsekre a játékosok félreteszik a fájdalmat, és játszani, nyerni akarnak. Készen állunk a győzelemre” – mondta a mérkőzésről Dragan Alekszics, a Szolnok edzője.

BÜNTETÉS AZ ADRIA-LIGÁBAN
Az Adria-liga vezetősége 20–0-s gólkülönbséggel elvette a Partizan elleni, le nem játszott mérkőzést a Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapatától, emellett ötezer eurós (1.55 millió forint) bírságot szabott ki a klubra.
A Tisza-partiak pénteken a vasárnapra tervezett belgrádi mérkőzés elhalasztását kérték az Al versenyirodájától arra hivatkozva, hogy az Eurochallenge-ben negyeddöntőbeli kötelezettségeik miatt nem tudnak elutazni az összecsapásra. Az Adria-liga a honlapján kedden tette közzé az ítéletet, amely az indoklás szerint a szabályzat vonatkozó cikkelye alapján született meg.
Tóth Zoltán ügyvezető a BB1.hu szakportálnak elmondta, két levelet kaptak az Adria-ligától, amelyek ellentmondanak egymásnak.
„Az egyikben arról kaptunk értesítést, hogy a Partizan elleni mérkőzést egy új időpontban fogjuk lejátszani, ma viszont jött egy határozat, amely a büntetési tételeket tartalmazta. A korábbi időszakban is éreztünk már ellenszenvet a csapatunk iránt, természetesen a döntést tudomásul vesszünk, nem fogunk fellebbezni ellene, hiszen nem kívánunk szélmalomharcot folytatni" – fogalmazott.
A Szolnok csütörtökön hazai pályán 80–73-ra nyert az észt Tartu Rock ellen az Eurochallenge negyeddöntős párharcának második mérkőzésén, ezzel 1–1-re egyenlített. A továbbjutásról döntő meccset kedden 18 órakor rendezik Tartuban.

Az első percekben beragadt az Adria-ligában ma megbüntetett (lásd keretes írásunkat) Szolnok, az első kosaráig 2:38 percet kellett várni, ezalatt 5–0-ra elhúzott a Tartu. Keller Ákos, Lóránt Péter és Justin Holiday kosaraival aztán gyorsan egyenlített a Szolnok, majd két perccel a harmad vége előtt Trotter Obie első kosarával 13–12-re először vezetett a meccsen. A negyed végén Báder Márton kihasználta az Olaj magasságbeli fölényét, és kosarával 16–14-es vendégvezetéssel zárult a tíz perc.

A második játékrészben is fej fej mellett haladt a két csapat, a negyed derekán mindkét oldalon 9/23 volt a dobási arány, ekkor 21–21 volt az állás. Az előző két mérkőzéssel ellentétben nem voltak nagy menetelések, inkább kapkodás jellemezte a játékot. A labdaszerzések után a támadások gyors befejezése volt a fő cél itt is, ott is, de az egyéni akciók a legtöbb esetben nem jártak sikerrel, 40 százalék alatt maradt a dobási pontosság.

Az észt csapatnál Gert Dorbek a periódus derekán eljutott tíz pontig, de ezt követően Joosep Toome elkövette negyedik személyi hibáját – a hazai csapat egyik legerősebb lepattanószerzője került a kipontozódás szélére. A Tartu több mint három és fél percig képtelen volt a kosárba találni, Báder büntetői után 32–26-ra vezetett a Szolnok, de a Tartu Dorbek duplájával, majd Marek Doronin – Sztrahinja Milosevicsnek az idő lejártakor elkövetett támadószabálytalansága után – értékesített büntetőjével három pontra felzárkózott a nagyszünetre: 29–32.

Az első két mérkőzésen az első negyedet ugyanúgy a vendégek zárták előnyben, mint ezen a találkozón, de amíg eddig mindkétszer hatalmas hazai fölényt hozott a folytatás, most a második tíz perc is a vendégeké lett, és ebben reménykedhettek a szolnokiak.

A harmadik negyedet újult erővel kezdték az észtek, Tanel Kurbas triplájával egyenlítettek, de az első félidőben önmagához képest pontatlanul játszó Holiday hárompontosával visszaállt a szünetbeli különbség, sőt, Lóránt távolijával ismét hat volt közte (32–38).

A Tartu ettől megingott, Holiday pedig újabb triplát dobott (formajavulása tükröződött a csapat teljesítményén), és egy szinttel feljebb kapcsolt a Szolnok: a hatékony védekezést ötletes támadójátékkal egészítette ki, jöttek Báder zsákolásai, Lóránt alley-oop kombinációból talált be. Az Olaj 34–38-ról 34–45-re elhúzott, a Tartu a triplákat erőltette eredménytelenül addig, amíg 4/20-szal nem állt a negyed végén.

A Szolnok tíz perccel a vége előtt 51–39-re vezetett, s miután gyorsan dobott négy pontot az észt rivális, Vojvoda előtt duplát, majd triplát süllyesztett el a gyűrűben, megtörve a hazaiak lendületét (43–56). A Szolnok a négy személyije miatt a padon ülő Báder nélkül is tartotta a különbséget, s amikor bejött a rutinos magas ember, kosárral növelte újra tíz pontra az előnyt (48–58).

A Tartunak már a büntetői sem mentek be, Dorbek lehorgonyzott 12 pontnál. A különbség a negyedik negyedben csak tovább nőtt, a Szolnok minden tekintetben jobb volt ellenfelénél, még növelni is tudta előnyét a két litván és egy amerikai légióst foglalkoztató észtek ellen. Nem kellett izgulni a végén, csak várni a dudaszót.

Amikor megszólalt, hivatalossá vált, hogy a Magyar Kupa-győztes 0–1-ről megfordította a párharcot, és 2012 után ismét a négyes döntőbe jutott.

KOSÁRLABDA EUROCHALLENGE
NEGYEDDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
TARTU ROCK (észt)–SZOLNOKI OLAJ KK 60–78 (14–16, 15–16, 10–19, 21–27)
Tartu, 2200
néző. Vezette: Aunkrogers (lett), Beljakov (orosz), Hosselet (francia)
TARTU: Peciukevicius 10, DORBEK 12/6, KURBAS 11/3, Dilys 9/3, Talts 1. Csere: Eichfuss 1, Toome 3/3, Simpson 6, Kriisa 2, Doronin 3, Vene 2, Meister
SZOLNOK: Simon B. 3, VOJVODA 9/3, HOLIDAY 18/12, LÓRÁNT 15/6, Keller 4. Csere: BÁDER 18, Pilcsevics 2, TROTTER 6/6, Milosevics 3
Kipontozódott: Dorbek (40. p.)
Az eredmény alakulása. 3. p.: 5–0. 6. p.: 7–7. 9. p.: 12–13. 12. p.: 17–19. 16. p.: 24–21. 20. p.: 26–32. 24.p.: 32–38. 27. p.: 34–45. 30. p.: 38–51. 33. p.: 43–56. 37. p.: 51–65. 40. p.: 58–78
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–1, a Szolnok javára
MESTERMÉRLEG
Gert Kullamäe, a Tartu edzője:
– Megérdemelte a Szolnok a győzelmet, mert erősebb és higgadtabb volt ezen a mérkőzésen. Báder Márton visszatérése sokat nyomott a latban, vele már túlerőben volt a magyar csapat a palánkok alatt. Mi pocsékul dobtuk a büntetőket és a triplákat, így nem lehet nyerni hazai pályán.
Dragan Alekszics, a Szolnok edzője: – Mindent vagy semmit típusú csata volt. Mi egy ötperces rossz periódustól eltekintve kontrolláltuk a meccset, és rá tudtuk kényszeríteni a mi akaratunkat a Tartura, amely gyakran siettette a támadást és nem találta a ritmust. Bátor és koncentrált volt csapatom, nagyon büszke vagyok a fiúk teljesítményére és természetesen arra, hogy bent vagyunk a négyes döntőben!

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Szolnoki Olaj
–BC Triumph Ljuberci Moszkva Region (orosz)
Reggio Emilia (olasz)–Royal Hali Gaziantep (török)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik