HIRDETÉS
HIRDETÉS
FAZEKAS ZOLTÁN, GYŐRI FERENC 2017.12.30 10:08 Frissítve: 2017.12.30 10:45

Előrelépés – ilyen volt a magyar női kosárlabda 2017-es éve

Sikeres esztendőt zár a női kosárlabda Magyarországon, hiszen a klubélet felpezsdült, míg a válogatott a legutóbbi 14 év legjobb eredményét érte el az Európa-bajnokságon.

HIRDETÉS
Stefan Svitekkel (középen) a női válogatott a rendező cseheket kiejtve jutott tovább a nyári Európa-bajnokságon (Fotó: Földi Imre)

A nők évének elemzését kezdjük a válogatottal, amely szép és tiszta selejtezősorozat után reménykedve, de nem túlzott magabiztossággal várta a Hradec Královéban (Királyváradon) júniusban megrendezett csoportkört az Európa-bajnokságon.

CSEH REMEK, MÉGIS KESERŰ SZÁJÍZ

 AZ ÉV JÁTÉKOSA: MEDGYESSY DÓRA

– Meglepődött, hogy a honi szövetség és lapunk is Önt választotta az év játékosának?
– Nagyon, gyakorlatilag sokkolt a hír, mert egyáltalán nem számítottam rá. Megtiszteltetés ez számomra, köszönettel tartozom a csapattársaknak, hiszen a kosárlabda nem egyéni sport, a sikereimhez kellett más is. Cziczás László és a 3x3-as válogatottbeli szereplések erőt és lendületet adtak.
– Ön szerint ki volt az év játékosa 2017-ben?
– Nem az én feladatom ebben véleményt formálni. Személy szerint nagyon örülök, hogy engem választottak, talán ebben a korom is benne volt, a többieknek lesz esélyük még máskor is ezt az elismerést megkapni.
– Szenzációs éve volt: szerepelhetett a válogatottal az Európa-bajnokságon, a Cegléddel a Magyar Kupa-döntőben és az Európa-kupa nyolcaddöntőjében. Gondolta volna ezt négy évvel ezelőtt, amikor még a BSE-ben játszott?
– A Cegléddel kezdeném, mert Cziczás Laci vezetőedző érkeztével új éra kezdődött a klubban. Amikor aztán Nagy-Bujdosó Nóra is csatlakozott, fantasztikusan egységes társaság alakult ki. Nem ismertünk lehetetlent, mindig az a vágy dolgozott bennünk, hogy mutassuk meg, mit tudunk. Mérhetetlen bizalom uralkodott a csapatban, Lacitól szabadkezet kaptunk, és nem volt soha eredménykényszer – ez is fontos. A válogatottban sikerült hasonló kohéziót kialakítani, mint egy klubcsapatnál, ez most is így van, az újak tapasztalják, miért jó itt lenni, a csapatra az jellemző, hogy egy szív, egy dobbanás. Későn érő típus vagyok, csak huszonöt éves koromtól foglalkoztam komolyabban azzal, hogy nagy sikereket is elérhetek a sportágban, mentálisan Sztevan Csupics edzősködése idején tudtam egy szintet lépni felfelé.
– Mit vár 2018-tól?
– Nem vagyok telhetetlen, hasonlókkal elégedett lennék, mint az idén, de rejtett céljaim és tartalékaim is vannak még. Februárban dupla győzelmet szeretnék Miskolcon az Eb-selejtezőben a litvánok és az oroszok ellen!

 

Stefan Svitek szövetségi kapitány együttese remekül összeérett a nyárra, és ugyan a spanyolokat és az ukránokat sem tudta megszorongatni, a legfontosabb találkozóját, a házigazda csehek elleni mérkőzését megnyerte, így továbbjutott. Vagyis az olaszok elleni ki-ki meccs előtt bekerült a legjobb 12 közé, amire 14 éve nem volt példa. Sajnos ez a lehetőség, a negyeddöntő nagy terhet rakott a lányok vállára, akik az utolsó pillanatig kiélezett mérkőzésen egy ponttal kikaptak az olaszoktól, így Prágáig már nem jutottak el.

Az ezt követő hónapok aztán nagy változásokat hoztak az együttes életében: Svitek cseh kapitány lett; Nagy-Bujdosó Nóra és Fegyverneky Zsófia visszavonult; a csapat élére a korábbi kapitány Székely Norbert került. A 2019-es Európa-bajnokság selejtezőire azonban a szellemiség megmaradt, a litvánokat idegenben, az albánokat Miskolcon győzte le a nemcsak lelkes és összetartó, hanem taktikailag is remekül felkészített együttes, amely jó úton halad afelé, hogy ott lehessen a következő, szerb-lett közös rendezésű tornán is.

FELPEZSDÜLT A HAZAI MEZŐNY

A 2016–2017-es bajnoki szezon végén ugyan a soproni lányok nyakába akasztották az aranyérmeket – sőt év közben a kupában is ők nyertek –, az idény mégis inkább szólt a Szekszárdról és a Ceglédről.

Előbbi sorra döntötte, és még az év végén is dönti meg a klubrekordokat, Djokics Zseljko edző vezetésével meghatározó magyar klubbá vált. A tolnaiak megnyerték az alapszakaszt, és maximális erőfeszítésre késztetve játszottak döntőt a náluk jóval erősebb kerettel rendelkező Sopron ellen a bajnoki fináléban, amely olykor már-már a legendás Pécs–Sopron vetélkedések hangulatát idézte.

A Cegléd is csodát tett Cziczás Lászlóval az élen, a fiatal tréner harcos és kitűnő szellemiségű csapata a Magyar Kupa pécsi nyolcas döntőjében menetelt a fináléig, majd a bajnokságban is bronzérmet szerzett – ezzel fennállása legjobb eredményét jegyezte.

Ami a 2017–2018-as alapszakaszt illeti, a nyáron megerősödött Győr és a bajnok Sopron is hibázott már, csak a Szekszárd menetel hibátlanul – erről keretes írásunkban olvashatnak bővebben.

SZÉP REMÉNYEK AZ EUROLIGÁBAN

Sajnos nem volt túl fényes a magyar klubok nemzetközi kupaszereplése a 2016–2017-es szezonban, a legrangosabb sorozatban, az Euroligában például a Sopron és a Győr együtt tudott öt győzelmet aratni a csoportkör 28 meccsén…

Az Európa-kupában valamivel jobb volt a mérleg a nyolcaddöntőig jutó Ceglédnek köszönhetően, de aligha túlzás azt állítani, hogy erre a kupaévadra senki sem fog szívesen emlékezni. Ősztől – szerencsére – itt is pozitív volt a változás, a Sopron nagyszerűen szerepel az elitligában, fél lábbal már továbbjutott, és ugyan a Szekszárd az Euroliga-selejtezőben elbukott, az Európa-kupában javított, a lengyel Wroclawval január elején már nyolcaddöntőt játszik.

*** AZ ÉV LEGJEI ***

AZ ÉV DOBÁSA: MAJA SKORICS DUPLÁJA A PEAC ELLEN

A ceglédiek nagyszerű évadot futottak tavasszal, a Magyar Kupa fináléjában ugyan alulmaradtak a Sopronnal szemben, a négy között a házigazda PEAC-Pécset búcsúztatták. A döntő kosarat az azóta Franciaországba szerződött Maja Skorics szerezte, a szerb magasbedobó az utolsó másodpercben dobott bravúros duplájával repítette tovább Cziczás László csapatát.

AZ ÉV FELFEDEZETTJE: STUDER ÁGNES

– Fogalmazhatunk úgy, hogy álomszerű volt ez az év?
– Igen, mindenképpen.
– Mit tart a legszebb eredménynek?
– A bajnoki második hely a Szekszárddal mindennél többet ért. Ez már a negyedik szezonom volt a felnőttcsapatnál, korábban egyszer sem tudtunk hasonló eredményt elérni. Egyénileg is sokat fejlődtem és a klubommal is jöttek a sikerek, ez nagyon pozitív.
– És a válogatott szereplések?
– Nagyon örültem, hogy az U20-as A-divíziós Európa-bajnokságon ötödikként zártunk, és jólesett, hogy bekerültem az All Star-csapatba. Boldog voltam, hogy Székely Norbert meghívott a felnőttválogatottba, és elég sokat játszhattam az Eb-selejtezőkön.
– Egyénileg miben fejlődött a legtöbbet?
– Talán jobban fel tudom ismerni a helyzeteket. Nekem kell bemondanom, hogy milyen figurát játsszunk, szerencsére egyre hamarabb kapcsolok, hogy mikor melyik variációt kell előhúznom. A védekezésem is sokat javult, bár még mindig van hová fejlődnöm, emellett több gólpasszt tudtam adni a korábbiaknál.
– Van konkrét célkitűzése a 2018-as esztendőre?
– Nagyon jó lenne, ha sikerülne megőriznünk a veretlenségünket a bajnokságban. Szeretnénk döntőt játszani, noha sok jó csapat van és bárki meg tud verni bárkit, talán vagyunk annyira tapasztaltak, hogy az első helyet is megcélozhassuk. Az Európa-kupában minél tovább akarunk jutni, január negyedikén le kell győznünk a lengyel riválisunkat, aztán továbblépni a legjobb nyolc közé. Nehéz lesz, de bízom benne, a nemzetközi porondon is ott leszünk a végelszámolásnál. A válogatottal egyértelműen az Európa-bajnoki kvalifikáció a cél!

 

AZ ÉV HONOSÍTÁSA: CYESHA GOREE MAGYAR LETT

Szeptember 13-án a téti polgármesteri hivatalban letette a magyar állampolgársági esküt Cyesha Goree, a CMB Cargo-UNI Győr amerikai származású centere. Ennek örömére Székely Norbert be is válogatta a magyar nemzeti csapatba, a bizalmat Litvániában, a nagyon fontos Eb-selejtezőn 21 ponttal hálálta meg, a mieink 73–70-re győztek.

AZ ÉV LEGFÁJÓBB MÉRKŐZÉSE: OLASZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 49–48

Az elszalasztott lehetőségek találkozóján legjobbjaink nyolcpontos félidei hátrányuk után már hatpontos előnnyel mehettek az utolsó tíz percre, ám az utolsó nyolc percben csupán négy pontot szereztek, így elbúcsúztak az Európa-bajnokságtól. Stefan Svitek együttese mindenesetre 2003 óta először került a legjobb 12 közé, ami semmiképpen sem nevezhető csalódásnak.

AZ ÉV MEGLEPETÉSE: STEFAN SVITEK BÚCSÚJA

Augusztus elején jelentette be Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke, hogy a továbbiakban nem Stefan Svitek irányítja a női válogatottat. A nemzeti csapat kis híján a negyeddöntőbe jutott a nyári kontinensviadalon, ám a folytatásról nem tudott megegyezni a szlovák szövetségi kapitány és az MKOSZ. Svitek a cseh válogatott élére került, s bár kinevezték a DVTK edzőjének is, így könnyebben tudja tartani a kapcsolatot családjával.

AZ ÉV VISSZATÉRŐJE I.: KRIVACSEVICS TIJANA GYŐRBE SZERZŐDÖTT

A magyar válogatott 27 éves centere egy rövid soproni kitérőt leszámítva hat éven át tartó légióskodás után – amely érintette Spanyolországot, Szlovákiát és Törökországot – visszatért Magyarországra. A CMB Cargo-Uni Győrt választotta, amellyel az Európa-kupától a csoportmérkőzések után búcsúzott, míg a bajnokságban a harmadik helyen áll.

AZ ÉV VISSZATÉRŐJE II.: SZÉKELY NORBERT ÚJRA EDZŐSKÖDIK

2014 novemberétől 2015 márciusáig a TLI-Alba Fehérvár férficsapatát irányította Székely Norbert, azóta nem vállalt munkát edzőként egészen idén szeptemberig, amikor újra kinevezték a magyar női válogatott szövetségi kapitányává. A szakember két Európa-bajnoki selejtezős győzelemmel (az egyik bravúros siker Litvániában) kezdte a kispadon harmadik regnálását.

AZ ÉV MENETELÉSE: A SZEKSZÁRD VERETLEN ŐSZE AZ NB I-BEN

Tízből tíz. És ebben benne van a Győr idegenbeli, továbbá a címvédő Sopron, a Cegléd és a DVTK hazai legyőzése. Az Atomerőmű KSC Szekszárd eddig nem hibázott a honi élvonalban, mindegyik mérkőzését megnyerte, így természetesen vezeti a tabellát. Djokics Zseljko csapata az Európa-kupában is versenyben van még, ha így folytatja, ismét a bajnoki fináléba juthat tavasszal.

Nagyot menetelt az ősszel a Szekszárd (Fotó: Dömötör Csaba)

 

HIRDETÉS

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

HIRDETÉS
2018.05.19 10:55:59

Kosárlabda NÉMETH ANDREA

„Azt hittem, tudom, hol van a teljesítőképességem határa, de Roberto Íniguez jobban tudta.”

2018.05.17 00:01:39

Kosárlabda S. TÓTH JÁNOS

NS-VÉLEMÉNY. A budapesti rothadás nem tegnap indult.

2018.04.24 22:28:51

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

ALAPVONAL. Fültanúja voltam annak, amikor a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) egyik munkatársa azt mondta a rendezvény sajtófőnökének a soproni Euroliga négyes döntő utáni partin: imádja Magyarországot, az itteni események megszervezésével soha sincs probléma, honfitársaink szorgalmasak, figyelnek az apró részletekre, és remek vendéglátók.

2018.04.22 11:57:34

Kosárlabda BOBORY BALÁZS, MIHÁLYI ANDRÁS (összefoglaló), MOLNÁR KRISZTIÁN (közvetítés)

A magyar csapat történelmi ezüstérmet szerzett Európa legrangosabb sorozatában.

2018.04.22 08:46:09

Kosárlabda GYŐRI FERENC

A 21 éves magyar játékos az a típus, aki lemegy a csarnokba dobni kétszázat.

HIRDETÉS
HIRDETÉS