Döbbenet Dallasban, a Warriors megbüntette a bostoni lefagyást

Vágólapra másolva!
2016.11.19. 09:02
null
Stephen Curry 16 ponttal járult hozzá a Golden State sikeréhez (Fotó: Action Images)
A harmadik negyed elején átgázolt a Bostonon a Golden State az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszának legutóbbi játéknapján, így sorozatban hatodik győzelmüket jegyezték Kevin Duranték. Megszakadt a Hawks szériája, az eddigi keleti listavezető Charlotte-ban kapott ki.

 

Charlotte Hornets–Atlanta Hawks 100–96

Howard kiállítása döntőnek bizonyult. 10 ponttal és 18 lepattanóval zárt a Hawks centere, ám bő öt perccel a vége előtt kiállították egy könyökös miatt – innentől még inkább élt az addig is remeklő Cody Zeller. A hazaiak ötöse végül 23 ponttal beállította karriercsúcsát, 9/10 dobását értékesítette, ráadásul az utolsó percben egy 2+1-es játékkal az övé volt az utolsó szó, vele nem tudtak mit kezdeni Millsapék. Rajta kívül végig stabilan termelt Nic Batum, a második félidőben pedig 19 pontot szórt (az elsőben kettőt) Kemba Walker is – 0/7-tel kezdett, innentől 8/13-at dobott mezőnyből és neki is voltak kulcskosarai a hajrában. Összességében kiváló védekezéssel és clutch támadójátékkal nyert rangadót a Hornets, így 8–3-ra javította mérlegét.

Vége a szériának. Sorozatban hat győzelem után szenvedett vereséget az Atlanta, amely ezúttal nem játszott igazán jól, a negyedik negyedben pedig különösen sokat hibáztak Bazemore-ék – csak három mezőnykosarat szereztek a tizenkét perc alatt. A periméteren voltak gondok, a Schröder, Korver párost nagyon megszorongatta a Hornets, összességében 7/28 triplát süllyesztett el a vendégcsapat és a 16 eladott labda, valamint Howard kiállítása sem segített – a hajrában már egyértelmű volt a Charlotte fölénye.

A Hornets legjobb dobói: Batum 24/12, Zeller 23, Walker 21/6
A Hawks legjobb dobói: Millsap 22/3, Bazemore 19/3, Schröder 11. Muscala 11/6

 

Indiana Pacers–Phoenix Suns 96–116

NBA-szezoncsúcs a Suns-padtól. Az eddigiek alapján nem adnánk túl sok esélyt a Phoenix győzelmére, ha azt látjuk, hogy Eric Bledsoe hat, Devin Booker 13 pontot szerzett, ám a második sor extrája így is sikert ért számukra: 78 egységet dobtak a cserék, ennyit még egyetlen pad sem tett hozzá idén. A jó kezdés után folyamatosan fogyott a vendégek előnye, de a harmadik negyedben két és fél perc alatt 12 pontot szórt Brandon Knight, majd a záró etapban már komoly fölényben volt a Suns. A hat cserejátékosból öt is elérte a tízpontos határt, meglepően jól is védekeztek, így Bledsoe 13, Warren pedig mindössze kilenc percet (igaz, ő megsérült) töltött parketten a kezdők közül – némileg váratlan, de nagyon fontos győzelmet aratott az együttes.

Hiányzott George. A Pacers vezére bokaproblémái miatt nem tudta vállalni a játékot és ma MRI-re megy, nélküle viszont nagyon gyengén kosárlabdázott az Indiana. Ugyan Turner és Teague csipkedte magát, csapatszinten egyetlen (!) hárompontost értékesítettek a hazaiak mindössze hét kísérletből (mindkettő szörnyű) és a két említett játékoson kívül senki nem tudott hozzátenni – CJ Miles ráadásul meg is sérült a harmadik negyedben. A rendkívül gyér támadójáték mellett védekezésben is komoly hibákat vétettek, így bár a nagy különbség csak a végén alakult ki, így sem volt sok esélyük a győzelemre – gyenge játékkal szenvedték el idei hetedik vereségüket.

A Pacers legjobb dobói: Turner 22, Teague 21, Young 9/3, Ellis 9, Robinson 9
A Suns legjobb dobói: Knight 17/9, Dudley 16/6, Williams 15

 

Cleveland Cavaliers–Detroit Pistons 104–81

Esélytelen Pistons. Teljesen reménytelen játékot adott elő a Detroit, csapatszinten 31.2 százalékkal dobtak a vendégek, Ish Smith (1/9) és Andre Drummond (4/12) teljesen elveszett, így tulajdonképpen az első perctől biztos volt, hogy mi lesz a vége. Félidőben már tizenhét pont volt a különbség, a harmadik negyedben ez a harmincat közelítette, úgyhogy a záró etap formalitássá silányult – a Pistons hetedik idegenbeli vereségét jegyezhette fel.

Pihentető győzelem. Nagyon könnyedén hozta a kötelezőt a bajnok, Kyrie Irving (25 pont, 11/15 mezőnyből, 3/4 tripla, 11 gólpassz) villogott, míg LeBron James most inkább a háttérbe húzódott – a harmadik negyedben le is zárták a meccset és jöhettek a cserék. Ezúttal pályára léphetett JR Smith is és kivette a részét az újabb olyan találkozóból, amikor legalább tíz hármast értékesít a Cavs, idén ugyanis még nem maradt ez alatt a gárda. A Cleveland számára most a megszokottnál hosszabb pihenő következik, hiszen majd csak csütörtök hajnalban fogadják a Blazerst Jamesék, így a következő két napban edzeniük sem kell.

A Cavaliers legjobb dobói: Irving 25/9, James 21/3, Love 12
A Pistons legjobb dobói: Leuer 15/3, Harris 9/3, Caldwell-Pope 9/3

 

New Orleans Pelicans–Portland Trail Blazers 113–101

Kezdődik a szezon New Orleansban? Idén először léphetett pályára Jrue Holiday, az irányító pedig azonnal éreztette is a hatását: a padról beszállva, 23 perc alatt 21 pontot és hét gólpasszt tett hozzá, nagyon biztatóan mozgott. A csapat vezére természetesen az újra hatalmas estét produkáló Anthony Davis (38 pont, 14/22 mezőnyből, 9 pattanó, 6 gólpassz, 4 blokk) volt, a Pelicans összességében 54 százalékkal dobott mezőnyből és gyakorlatilag végig vezetett – a nagyszünet előtt megléptek a hazaiak, a záró etapban pedig már húsz ponttal jártak előrébb. Holiday visszatért, remekül játszott és nyert is a csapat – talán elkezdődik valami New Orleansban?

Ennél több kell. Az első találkozó óta nem sokat javult a Portland védekezése, ez pedig így valószínűleg kevés lesz a tavalyi bravúreredmény megismétléséhez – ha nem hoz MVP-szintet Damian Lillard és nem lép fel mellé CJ McCollum is, akkor nem tud nyerni az együttes. Nem játszott rosszul a két hátvéd, de Lillard csak 8/24-gyel zárt mezőnyből, ez pedig messze van az MVP-szinttől – nem is tudott fordítani a dolgok menetén, így már csak 7–7-re áll a Blazers.

A Pelicans legjobb dobói: Davis 38/6, Holiday 21/3, Jones 15/6
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 27/12, McCollum 24/12, Plumlee 13

 

Oklahoma City Thunder–Brooklyn Nets 124–105

Parádés támadójáték. Szenzációsan működött az OKC gépezete ezen az estén, Westbrook idén negyedszer, karrierje során 41. alkalommal tripla duplázott (30 pont, 13/21 mezőnyből, 13 gólpassz, 11 pattanó), mellette Oladipo (26 pont, 11/17 mezőnyből, 3/6 tripla, 6 gólpassz) is remekelt, vezérletükkel pedig 55 százalékkal dobott mezőnyből a hazai alakulat. Az első negyedet ugyan még megnyerte a Nets, onnantól viszont a Thunder akarata érvényesült és a második félidőben már különösebb gond nélkül, látványos játékkal húzta be a meccset Billy Donovan együttese.

Egy negyed volt a Netsben. Óriási lendülettel kezdtek a vendégek és a nyitó játékrészben negyven pontot szórtak, úgy tűnt, hogy hatalmas adok-kapok alakulhat ki. Nem így történt, a folytatásban már nem tudták megközelíteni sem ezt a szintet és nem tudták tartani a lépést az OKC-vel, hiába szórt be 4/7 triplát a 22 pontig jutó Brook Lopez. Végül csak 42,2 százalékkal zártak mezőnyből, ráadásul 46-30-ra elveszítették a lepattanózást is, így sorozatban harmadik vereségüket szenvedték el.

A Thunder legjobb dobói: Westbrook 30, Oladipo 26/9, Adams 15
A Nets legjobb dobói: Lopez 22/12, Hollis-Jefferson 13/3, Bogdanovic 13/3

 

Boston Celtics–Golden State Warriors 88–104

Összetört a Boston. Az első félidőben többé-kevésbé hozta azt a hazai alakulat, amit kellett, bár már ekkor is hét ponttal előrébb járt a GSW, de még látótávolságon belül voltak Bradleyék. A fordulás után aztán elszabadult a pokol, sorozatban hat támadásból maradt pont nélkül a Celtics, ezt pedig kőkeményen megbüntette a Warriors és zsinórban szerzett 18 ponttal (!) eldöntötte az összecsapást – percek alatt összeomlott a meccs a Boston számára. Végül öt eladott labdával, 2/17-es mezőnymutatóval és kilenc ponttal zárták ezt a játékrészt, Isaiah Thomas pedig Brad Stevenst is megtalálta a meccs után: „Szerintem feladtuk, az edzői stáb is. Elkezdtünk cserélni, ami rossz volt. Én csak 27 percet játszottam. Feladtuk” – nyilatkozta az irányító.

Egy gyengébb Curry-este is belefér. 16 pontjához húsz mezőnykísérletre volt szüksége az MVP-nek, de egyrészt kiosztott hét gólpasszt, másrészt védekezésben (három labdaszerzés, két blokk) is próbált kompenzálni – belefért, a pontokat hozta más. Kevin Durant brutális hatékonysággal dolgozott (23 pont, 10/13 mezőnyből, 10 pattanó, 7 gólpassz, 3 labdaszerzés), Klay Thompson (28 pont, 12/21 mezőnyből) agresszív volt, Draymond Green pedig kacérkodott (11 pont, 8-8 pattanó és gólpassz) egy tripla-duplával – a gárda sorozatban hatodik győzelmét jegyezte és sorozatban hatodszor osztott szét legalább harminc gólpasszt.

A Celtics legjobb dobói: Thomas 18/3, Bradley 17/6, Brown 11/6, Rozier 11/6
A Warriors legjobb dobói: Thompson 28/9, Durant 23/3, Curry 16/6

 

Dallas Mavericks–Memphis Grizzlies 64–80

Ez nem NBA-szint. Dirk Nowitzki, Devin Harris, Deron Williams és JJ Barea nélkül vállalhatatlan volt, amit a Mavs előadott támadásban, félidőben 29, a harmadik negyed után 41 pontnál tartott a gárda – 28,8 százalékkal dobtak mezőnyből Barnesék. Ez egészen rémes, csak a Bogut által vezérelt jó védekezésüknek és a hozzájuk „idomuló” Memphisnek köszönhető, hogy nem lett belőle komoly vereség, sőt, az első negyedben még egálban voltak a felek – a negatív franchise-rekordtól az utolsó fél percben menekültek csak meg a hazaiak a pontokat tekintve. A Dallas 2–9-cel áll (Nowitzki újoncéve óta nem kezdtek ilyen rosszul), de jelen állapotában nem csak a mérleg miatt tartozik a liga legrosszabb csapatai közé.

A Memphis volt a kevésbé gyenge csapat. Finoman szólva nem remekelt (40,3% mezőnyből) a Grizzlies sem, nem volt meg a tűzerő és talán a nagy harci kedv sem a gárdában – azonban annyira gyenge volt a Mavs, hogy a harmadik negyed végére így is eldöntötték a mérkőzést. Chandler Parsons tehát győztesen távozhatott tavalyi csapata otthonából, a Grizzlies pedig 7–5-tel ott van a nyugati élmezőnyben.

A Mavericks legjobb dobói: Barnes 15, Curry 11/6, Gibson 11
A Grizzlies legjobb dobói: Parsons 12/9, Gasol 11/3, Allen 11

 

Denver Nuggets–Toronto Raptors 111–113 – hosszabbítás után

Hosszabbítás döntött. Ment az adok-kapok a rendes játékidő végén, Valanciunas büntetői után Nelson triplájával átvette a vezetést a Nuggets húsz másodperccel az órán, majd jött DeRozan és ismét a Torontónál volt az előny. Az utolsó denveri támadásból Chandler büntetőzhetett, de csak egyet dobott be, amivel egyenlített, míg DeRozan kettese lejött a dudaszó pillanatában, így jöhetett a hosszabbítás. Itt sem tudtak elszakadni egymástól a felek, amíg az utolsó percbe fordulva DeRozan és Ross kosaraival négy ponttal el nem lépett a Toronto – a végén aztán már hiába jöttek Mudiay büntetői, a vendégek sem hibáztak a vonalról, így megnyerték a derbit.

Hiányoztak a denveri triplák. Hiába hiányzik továbbra is Barton és Harris, így is kifejezetten jól játszott a Denver, 58–45-re megnyerték a lepattanózást, kiosztottak 29 gólpasszt – azonban szinte teljesen veszélytelenek voltak a triplavonalon túlról. Gallinari 0/5-tel, Mudiay 0/7-tel, Murray 0/3-mal zárt kintről, csapatszinten 4/25-öt szenvedtek össze, ráadásul a büntetőkkel is hadilábon álltak – ha egy kicsit pontosabban céloznak, megnyerhették volna a meccset. A túloldalon semmi meglepő nem történt, DeRozan ismét elérte a harminc pontot (12 meccsből tizedszer), Lowry dupla duplázott (18 pont, 13 gólpassz), de ők is elhibáztak tizenkét büntetőt – csak ők végül megúszták, a ráadásban pontosabbak voltak.

A Nuggets legjobb dobói: Mudiay 25, Chandler 25/9, Gallinari 21
A Raptors legjobb dobói: DeRozan 30, Lowry 18/9, Valanciunas 15

 

Los Angeles Lakers–San Antonio Spurs 107–116

A Spurs nem tud hibázni idegenben. Hetedik vendégfellépésükön is győztek Parkerék, és a siker mellett annak is örülhetnek, hogy egyre többen kerülnek jó formába. Az előző néhány meccsen már remek kezdőötösben Leonard kacérkodott a tripla duplával (23 pont, 12 pattanó, 7 gólpassz), Aldridge 10/14-es mezőnymutatója mellett hátul is extrát hozott (2 labdalopás, 3 blokk), a Parker, Green hátvédpáros 13 asszisztot szortírozott, Pau Gasol pedig mindig ott segített, ahol kellett. Mellettük Mills és Ginóbili is fel tudott lépni, nekik is köszönhetően a félidei egál után a 3. negyedben megroppantotta ellenfelét a Spurs, onnantól pedig simán lemenedzselték a meccset.

D'Angelo Russell nélkül nem volt esély. A fiatal hátvéd sérülés miatt kénytelen volt pihenni, helyén José Calderón kezdett, össze is szedtek hamar egy 10 pontos hátrányt. Nick Young mellett a padról beszálló Williams, Clarkson duó viszont visszahozta a Lakerst, sőt a 3. negyed elején még vezettek is. Itt kapcsolt magasabb fordulatra az ellenfél, amire már nem tudott újat húzni a hazai csapat – az újonc Brandon Ingram ezt a terhet még nem bírta el (1/9 mezőnyből). Mozgovot nem lehetett ma pályán tartani, Julius Randle pedig hiába hozott szép számokat (13 pont, 9 pattanó, 7 gólpassz), nagy hatása nem volt – addig tartott a meccs érdemi része, ameddig a hátvédek bírták szuflával.

A Lakers legjobb dobói: Williams 24/6, Young 22/12, Clarkson 20/9.
A Spurs legjobb dobói: Leonard 23/6, Aldridge 23/3, Parker 16/3, Gasol 16.

 

Sacramento Kings–Los Angeles Clippers 115–121

Ezt majdnem elszórakozta a LAC. Három negyeden keresztül azt csináltak Griffinék, amit akartak: az erőcsatár és palánk alatti társa, DeAndre Jordan ellenállhatatlan volt támadásban, őket jól egészítette ki a kintről életveszélyes Redick, illetve a padról beszálló Austin Rivers – úgy tűnt, hogy Chris Paul gyenge dobóformája (2/10 mezőnyből) nem lesz faktor. A negyedik negyed elején viszont robbantott a hazai csapat, fokozatosan felzárkóztak, 115–117-nél egy labda volt a különbség – ekkor azonban jött a majdnem tripla duplázó Paul (11 pont, 12 gólpassz, 9 pattanó), villámgyorsan szerzett két labdát, ezzel belökve csapatát a célba.

Cousins továbbra sem konzisztens. A Kings nagyembere keményen küzdött a palánk alatti túlerővel, brutális számokat hozott (38 pont, 14 kiharcolt büntető, 13 pattanó, 7 gólpassz, 3 labdaszerzés), és a végjátékhoz közeledve parádés játékokat csinált – hogy aztán az utolsó két percben tiszta középtávolit dobjon mellé, majd Paul simán elvegye tőle a labdát egy oldalbedobásnál. A Kings egyébként már az első negyedben 16 pontos hátrányban volt, ezt görgették maguk előtt a két középső játékrészben, mert Rudy Gay nagyon gyengén dobott, a védekezés pedig tele volt lyukakkal. Lawson dicsérhető, mert 18 pontja, 8 gólpassza és 7 pattanója mellett szépen limitálta Pault támadásban, és Matt Barnes is két nagy triplát vágott a negyedik negyed vége felé – de továbbra is ugyanaz a fíling lengi körül a Sacramentót, mint az elmúlt években: egy kicsi mindig hiányzik...

A Kings legjobb dobói: Cousins 38/6, Lawson 18/6, Collison 16/3.
A Clippers legjobb dobói: Griffin 29, Redick 26/18, Jordan 16.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik