Crocker nélkül, idegenben is sima Albacomp-siker

Vágólapra másolva!
2011.04.26. 18:08
null
A négy sikeres triplát és 16 pontot jegyző Simon és az Albacomp pénteken Fehérváron le is zárhatja a párharcot <br />(Fotók: Németh Ferenc)
Címkék
A lábtörés miatt harcképtelen Tony Crocker nélkül, idegenben is 20 ponttal legyőzte az Albacomp férfi kosárlabdacsapata az Atomerőmű SE együttesét a bajnoki elődöntőben, így két mérkőzés után egyetlen lépésre került a finálétól. Dzunics Braniszlav együttese pénteken hazai pályán harcolhatja ki a döntőbe jutást.

„Másnak is vannak problémái, a pakliban mindig benne van a sérülés. Mi nem is nagyon sírtunk, hogy az átigazolási terveinket is keresztülhúzta Hendlein Roland kidőlése, de Tony Crocker elvesztése már sok. Pechünk van, de nincs idő változtatni. Egységes a gárda, így hiszem, hogy ebben a helyzetben is kihozzuk a maximumot magunkból, ám azt nem tudni, hogy ez mire lesz elég."

Tony Crocker szurkolni ment Paksra, 
de arra sem nagyon volt szükség…
Tony Crocker szurkolni ment Paksra, de arra sem nagyon volt szükség…

Dzunics Braniszlav, az Atomerőmű elleni kosárlabda-bajnoki elődöntő első meccsét vezéráldozat árán megnyerő Albacomp vezetőedzője meglehetősen letörten nyilatkozott a keddi második meccs előtt a lábközépcsonttörésével harcképtelenné váló Tony Crocker elveszítése miatt. Mint utóbb kiderült, fölösleges volt idegeskednie...

A megtizedelt székesfehérváriak szurkolóikban bízhattak, híveiknek ugyanis duplán megérte Paksra utazni kedden, a kosárlabda-mérkőzést követően ugyanis a Videoton kezdte el NB I-es labdarúgó-mérkőzését a tolnaiak otthonában. Körülbelül 150 Albacomp-szurkoló jutott be az ASE csarnokába, s örömmel láthatta, hogy csapata nem vall szégyent.

A kiegyenlített első percek után 12–11-ről Hanga Ádám és Jonathan Jones duplájával és Simon Balázs két büntetőjével 18–11-re elhúzott az Albacomp, s a hazaiaknak ezután futniuk kellett az eredmény után. Az első félidő hajrájában tízpontos hátrányból Vojvoda Dávid triplájával kezdte meg a felzárkózást az ASE, Brooks Sales és Ian Johnson duplái után már csak eggyel vezettek a vendégek, de Hanga félidőt záró triplájával ötpontos, 45–40-es Albacomp-vezetéssel mentek a nagyszünetre a csapatok.

A paksiaknak nem tett jót a szünet, Simon triplával nyitott, Jonesszal és Hangával együtt húzták előre a csapatot, a 27. percben az amerikai zsákolása után már 13-mal, 59–46-ra vezetett a negyeddöntőben a Falco ellen mindkét idegenbeli meccsét elbukó Alba.

A harmadik harmad végén Simon újabb hárompontosa és a játékot Damian Hollishoz hasonlóan sérülése ellenére vállaló Hendlein duplája után 66–48-as vendégelőny állt a táblán. Bódi Ferenc középtávolijával a negyedik negyed elején már húsz volt közte, Jones ziccere után pedig már 22.

Az Albacompnak majdnem minden sikerült, a duplákat 60, a triplákat 41 százalékkal értékesítette (a Paks mérlege 53 és 29 százalék volt), a lepattanópárharcot pedig 40:27-re nyerte meg.

A negyedik negyedet szinte teljesen fel is adta az Atomerőmű, cseresorával játszott a hajrában. Ám két veresége után már két mérkőzést kellene megnyernie Székesfehérváron ahhoz, hogy a döntőbe jusson. A keddi találkozó alapján ez a Crockert nélkülöző Albacomp ellen is iszonyatosan nehéz feladat.

FÉRFI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG, RÁJÁTSZÁS
ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
ATOMERŐMŰ SE–ALBACOMP
66–86 (20–27, 20–18, 8–21, 18–20)
Paks, 1000 néző. Vezette: Cziffra, Győrffy, Király
ATOMERŐMŰ: Mészáros Z., Hodges 7, Vojvoda 9/9, JOHNSON 14, Sales 11. Csere: Kovács Á. 2, Körtélyesi 2, Tóth P. 5/3, Pavlik, Farkas A. 6, Morgen 7/3, Faragó 3/3. Edző: Horváth Imre
ALBACOMP: SIMON B. 16/12, HANGA 16/3, Madár, KELLER Á. 7/3, JONES 26. Csere: HOLLIS 10/6, Antal, Hendlein 7/3, Bódi 4, Kertész. Edző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 4. p.: 9–12. 7. p.: 11–18. 13. p.: 24–35. 15. p.: 27–37. 18. p.: 36–39. 22. p.: 40–48. 25. p.: 44–55. 27. p.: 46–61. 32. p.: 48–70. 36. p.: 54–78. 38. p.: 63–81
Mezőnybeli dobószázalék: 44 (27/61), ill. 54 (36/67). Büntetők dobószázaléka: 75 (6/8), ill. 62 (5/8). Lepattanók: 27, ill. 40. Legtöbb lepattanó: Sales 6, ill. Keller 11. Legtöbb gólpassz: Pavlik 5, ill. Simon B. 7
Az egyik fél harmadik győzeleméig tartó párharcának az állása: 0–2
MESTERMÉRLEG
Horváth Imre: – Úgy gondolom, hogy ilyen dobószázalékkal és lepattanózással nem lehet mérkőzést nyerni, sok második esélyt adtunk az Albacompnak, amely emellett kiválóan is játszott. Pénteken mindent megpróbálunk.
Dzunics Braniszlav: – Az első félidőben jól védekeztünk, a másodikban pedig már szinte hiba nélkül. Támadásban is jól teljesítettünk, többen is húzóemberré tudtak előlépni. Vezetünk kettő nullra, de még semmi nem dőlt el.
A PÁRHARC HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI
Albacomp–Atomerőmű április 29., 18 óra
Atomerőmű–Albacomp (ha szükséges) május 2., 18 óra
Albacomp–Atomerőmű (ha szükséges) május 4., 18 óra
KÉSŐBB
Körmend–Szolnok19.15 (Tv: Sport Klub)
A párharc állása: 0–1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik