Bunyó Torontóban; a Spurs és a GSW is hozta a kötelezőt

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2017.03.22. 09:24
null
Forrtak az indulatok a Raptors–Bullson (Fotó: Twitter)
A nagy formában lévő Blazers otthonában is győzött a Milwaukee, míg a New Orleans a szintén lendületből érkező Memphist fektette két vállra az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában – úgy fest, hogy DeMarcus Cousinsék rátaláltak valamire. Zsinórban ötödször is nyert a Warriors, nem hibázott a Spurs, a Heat és a Clippers, ismét győzni tudott a Brooklyn, míg a Toronto hosszabbításban, kisebb verekedés után gyűrte le a Chicagót.

 

Toronto Raptors–Chicago Bulls 122–120 – hosszabbítás után

Forrtak az indulatok. Kemény meccs volt, az azonban talán mégsem volt indokolt, ami a harmadik negyedben, 16 pontos Bulls-vezetésnél történt. Jimmy Butler triplája után Robin Lopez kapta fel a vizet és maradt ott „emberkedni" Serge Ibakával, kitépte a kezéből a labdát, majd összeakaszkodtak és egy-egy jobbegyenes is elindult, igaz, kevés sikerrel. A tömegjelenetbe mindkét csapat, mindkét kispad bekapcsolódott, a két magasembert a videózás után kiállították, míg Nikola Mirotic, illetve a vendégek segédedzője, Jamal Magloire technikait kapott – talán ez tüzelte fel a Torontót, nem sokkal később ugyanis megkezdték a felzárkózást...

Nagyot hajrázott a Toronto. Az első félidőben is a Bulls vezetett, majd a harmadik negyedben tetemesre növelte előnyét a vendégcsapat – Jimmy Butler (37 pont, 10 pattanó, 6 gólpassz) és Rajon Rondo (24 pont, 5 pattanó, 8 gólpassz, 4 labdaszerzés) is parádésan játszott, ketten együtt bevertek hét triplát és remekül irányították a támadójátékot. A negyedik negyedben azonban valami megtört, összekapta magát a Raptors és a gyengén dobó, de nagyon aktív (42 pont, 7 pattanó, 8 gólpassz) DeMar DeRozanra építve kiegyenlített – ugyan a vezetést nem vette át, de hosszabbításra mentett. Ott már náluk volt a mentális fölény, Joseph és Patterson kulcsfontosságú kosaraival pedig végül ki is harcolták a győzelmet, így idei 18. olyan sikerüket aratták, amikor tíz pont feletti hátrányból jöttek vissza.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 42/3, Joseph 19/3, Ibaka 16/6
A Bulls legjobb dobói:
Butler 37/9, Rondo 24/12, Zipser 12/6, R. Lopez 12

Brooklyn Nets–Detroit Pistons 98–96

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

Frusztráló vereség. Nagyon kellett volna ez a siker a Detroitnak a rájátszás szempontjából, de a jó első negyed után nem igazán találták a ritmust a vendégek, a két középső játékrészben összesen 34 pontot szereztek és kétszámjegyű hátrányt szedtek össze. A záró etapban Ish Smith (16 pontjából 12-t dobott ekkor) felrázta a Pistonst, amíg Reggie Jackson a kispadról figyelt és végül 96–96-nál egyenlítettek is bő két másodperccel a vége előtt, ám hiába küzdöttek nagyot, a fennmaradó idő elég volt egy Lopez-buzzerre, amivel végül mégis elbuktak. Stan Van Gundy ismét lesújtóan beszélt csapatáról, mondván ezt csinálják egész évben – ráadásul a negyedik negyedben térdsérülés miatt kivált Andre Drummond, többet egyelőre nem tudni az állapotáról.

A szezon legjobb formáját hozza a Nets. Kifejezetten jól játszott a Brooklyn, jól védekeztek az akaratgyengén kosarazó Pistons ellen és elöl is sokkal kontrolláltabbak voltak, mint korábban – a 15 pontos LeVert mellett természetesen a 29-ig, közte a győztes kosárig jutó Brook Lopezt érdemes kiemelni. A Jeremy Lin nélkül játszó hazaiak így már elmondhatják, hogy ebben a szezonban március a legjobb hónapjuk, most ugyanis 5–7-re állnak, míg a legjobb mérleget eddig novemberben hozták, akkor 4–9-cel zártak – októberben, decemberben, januárban és februárban pedig összesen (!) öt mérkőzést nyertek meg...

A Nets legjobb dobói: B. Lopez 29/9, LeVert 15/9, McDaniels 11/6
A Pistons legjobb dobói:
Harris 24, Caldwell-Pope 19/9, Smith 16

Miami Heat–Phoenix Suns 112–97

Whiteside rekordot döntött, majd megsérült. A második negyedtől kézben tartotta a meccset a Miami, nagyszünetre már 13 pontos előnnyel mehettek a hazaiak, a záró etapot pedig húsz egység feletti különbséggel kezdhették, nem adtak esélyt a Sunsnak – ezt elsősorban a 18 támadópattanónak, a 13 labdaszerzésnek és a 40 százalék feletti triplázásuknak köszönhették. Hassan Whiteside-ot érdemes kiemelni, a center ugyanis mély dupla-duplájával két rekordot is megdöntött: 57 meccsen jutott tíz lepattanó fölé és összességében 936 lecsorgónál jár, mindkettő franchise-csúcs. Ezen felül már tartja a rekordot 13 egymást követő dupla-duplájával és 17 egymást követő minimum 10 lepattanós meccsével, ráadásul összességében négy dupla-duplára van attól, hogy ezen a téren is franchise-rekordot döntsön. Mindezek ellenére viszont nagyon rosszul zárta az estét, ugyanis megsérült a keze ott, ahol két éve egyszer már volt vele gondja, 13 öltéssel kellett összevarrni és könnyen lehet, hogy ezzel pár meccset ki kell hagynia – ha ő és Waiters sem tud játszani, azzal nagyon lecsökkenhetnek a Heat playoff-esélyei.

Ennyi volt a Sunsban. Továbbra is nagyon fiatal és nagyon rövid rotációval dolgoznak a Phoenixnél, ezúttal ráadásul a hátvédsor nem igazán találta magát, csak az első negyedben voltak vállalhatók – Ulis és Booker együtt húsz pontig jutott, de ehhez kellett nekik 27 mezőnykísérlet. Ez nem fért bele, más kávéház volt ma este a két csapat, így a Suns elszenvedte idei 49. vereségét is – még egy bukásra vannak attól, hogy két egymást követő évben is elérjék az ötvenet, amire a hetvenes évek eleje óta nem volt példa a franchise történetében.

A Heat legjobb dobói: Whiteside 23, T. Johnson 17/6, Dragic 16/6
A Suns legjobb dobói: Chriss 24/6, Barbosa 13/3, Len 12, Warren 12

New Orleans Pelicans–Memphis Grizzlies 95–82

Megérkezett a New Orleans. Az utóbbi hat meccsből ötödik győzelmét jegyezte a hazai csapat, ráadásul a jó formában lévő Memphist megverni mindenképpen nagy dolognak számít. DeMarcus Cousins első igazán nagy meccsét hozta új csapatában, 41 pontjába befért öt tripla és öt 2 plusz 1-es játék is, ahányszor csak kellett, mindig érkezett egy-egy döntő kosár tőle, ráadásul leszedett 17 lepattanót és védekezésben is aktív volt – Anthony Davisszel párban kereken 60 pontot és 30 lepattanót jegyeztek, valami ilyesmit várt tőlük a vezetőség. Az első félidei gyengélkedés után a harmadik negyedben egy 21–0-s rohamot mutatott be a gárda és összességében nagyon megfogták a Gasol-Randolph párost, a periméterről ezúttal nem kellett semmi különleges. A Pelicans még így is négy és fél meccsre van a playofftól, ráadásul most Houstonba utazik, de az utóbbi találkozókon mutatott játék mindenképpen biztató.

Kihúzták a Memphis méregfogát. Egyáltalán nem tudta kontrollálni a meccset a vendégcsapat, mert belül nem tudott mit kezdeni Cousinsszal és Davisszel, Marc Gasolék elbuktak ezen a téren – a spanyol center 13 mezőnykísérletből tíz, Zach Randolph pedig 11 dobásból négy pontot kapart össze. Az első félidőben is csak a New Orleans gyengélkedése miatt vezetett a Grizzlies, de a fordulás után már nem volt pardon, Conley-ék képtelenek voltak úrrá lenni a problémákon – támadásban gyakorlatilag semmi nem működött, hátul pedig sorra kapták a demoralizáló kosarakat a magasemberektől. Ezzel a vereséggel nem tudták megelőzni az OKC-t és megszakadt négymeccses győzelmi sorozatuk, most pedig San Antonióba utaznak rangadózni.

A Pelicans legjobb dobói: Cousins 41/15, Davis 19, Holiday 11/3
A Grizzlies legjobb dobói:
Conley 16/6, Green 12/3, Daniels 12/12

Dallas Mavericks–Golden State Warriors 87–112

Nem izzadt meg a Warriors. Nem érződött Pachuliáékon sem a back-to-back, sem az, hogy idegenben vannak, az első negyedben még voltak kisebb problémáik, de a nagyszünetig kis túlzással eldöntötték a kérdéseket – könnyedén kerültek tíz pont feletti előnybe és nem adtak sok lehetőséget a Dallasnak. A gárda végül 55.1 százalékos mezőnymutatóval és 43 kosárra jutó 34 gólpasszal zárta az összecsapást, így sorozatban ötödik győzelmét aratta, ráadásul zsinórban harmadik szezonban érte el a 28 idegenbeli sikert, erre még soha egyetlen csapat sem volt képes az NBA történetében. A Dallas ellenben kissé fáradtnak és enerváltnak tűnt, egyedül Dirk Nowitzki számait lehet kiemelni, összességében elég tompán játszott a hazai alakulat – ezzel a vereséggel három meccsre kerültek a playofftól Barnesék és most a Clippers ellen kell bizonyítaniuk.

Curry-ék egymás ellen. Seth Curry ebben a szezonban lett először stabil kezdő, így most „komoly” meccset vívhatott kétszeres MVP bátyja ellen – igaz, ahogy a teljes Mavs, úgy ő sem igazán találta magát. Mindenesetre kettejük közül ő szerzett először kosarat és elég sok időt töltöttek egymással szemben, ami Steph szerint kissé szürreális volt, hiszen korábban rengeteget beszéltek, álmodoztak arról, hogy mindketten az NBA-be kerülnek majd – dicsérte is öccsét az idei szezonja miatt.

A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 16/3, Noel 14, Ferrell 12/12
A Warriors legjobb dobói:
Thompson 23/15, Clark 18, Curry 17/9

Minnesota Timberwolves–San Antonio Spurs 93–100

Leonard és a labdaszerzések. Nem játszott jól a San Antonio, Kawhi Leonard mindössze két pontot dobott a nagyszünetig, a gárda pedig kilenc egységgel le volt maradva két negyedet követően, innen kellett felrázni játékosait Popovich-nak. Ez sikerült, Leonard a harmadik negyedben egymaga beszórt 12 pontot, a Spurs pedig elkezdett kőkeményen védekezni: tíz (!) eladott labdát kényszerítettek ki a vendégek, amelyekből rendre átrohantak ellenfelükön és megfordították a találkozót. A záró etap szorosan alakult, de ezek az eladott labdák végül döntőnek bizonyultak, mert a San Antonio 35 pontot szerzett belőlük – ugyan amíg Leonard ült, felzárkózott, sőt, fordított a Wolves, de végül visszatért és a texasiak egy 8–0-s rohammal zárták le a mérkőzést. Támadásban összességében elég haloványak voltak most, Tony Parker például kosár nélkül zárt, de így is kiharcolták a győzelmet és továbbra is árnyékként követik a GSW-t.

Hiába a javulás. Az elmúlt mérkőzésekhez képest összeszedte magát a Timberwolves, parádésan védekeztek Wigginsék, megnyerték a lepattanózást, de a 23 eladott labda és az ezekből kapott rengeteg könnyű kosár nem fért bele, ráadásul ezekkel meghozták Leonard kedvét is a játékhoz, aki a nagyszünet után már húsz pontot vert be. Rubio ezúttal kevésbé volt hatékony és bár a Towns-Wiggins-Muhammad trió hozta a pontokat, összességében annyit hibáztak, amivel nem lehet meccset nyerni a Spurs ellen – ráadásul hiába vezettek még két perccel a vége előtt, innentől további három labdát adtak el és nem szereztek már pontot.

A Timberwolves legjobb dobói: Towns 25/3, Wiggins 22, Muhammad 18/6
A Spurs legjobb dobói:
Aldridge 26, Leonard 22, Gasol 11/3, Ginobili 11/3

Portland Trail Blazers–Milwaukee Bucks 90–93

Megérdemli a rájátszást a Bucks. Kőkemény idegenbeli túrát teljesít a Milwaukee, miközben a Heat és a Pistons ellen küzd a playoff-helyekért, de újabb hatalmas győzelmet jegyzett Jason Kidd alakulata, ezzel őrzi hetedik helyét a nehéz sorsolás ellenére is. Ezúttal az óriási formában lévő és rendkívül motivált Blazers otthonában nyert a gárda, köszönhetően elsősorban a szenzációs védekezésnek – támadásban ismét az Antetokounmpo-Middleton kettős vitte a prímet, ketten együtt 48 pontot vállaltak a 93-ból és gyakorlatilag minden rajtuk futott keresztül. Ugyan a harmadik-negyedik negyedben leadták 15 pontos előnyüket, de a hajrában mindkét vezér csinált egy-egy fontos játékot, hozzászólt Brogdon és Henson is, az utolsó négy percben mindössze két pontot engedtek a Blazersnek és végül nyertek – most még elutaznak egy back-to-backre Sacramentóba, majd hat találkozó után hazatérhetnek.

Nem sikerült utolérni a Denvert. Győzelem esetén befogta volna a nyugati nyolcadik helyen álló riválist a Blazers, de nem nagyon tudtak mit kezdeni a Bucks védekezésével, messze elmaradtak korábbi önmaguktól támadásban. A Lillard-McCollum-Nurkic trió összességében most is dicsérhető, de csapatszinten csak négy hármast süllyesztettek el, elrontottak tíz büntetőt és csak percekre találtak megoldást a Milwaukee atletikusságával szemben – ekkor felálltak komoly hátrányból, de a végén ismét becsődöltek, ami a meccsbe került számukra. A Portland így még mindig egy győzelemre van a Nuggetstől, következőleg a New York ellen otthon kötelező lesz a győzelem.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 31/6, McCollum 21/3, Nurkic 11, Crabbe 11/3
A Bucks legjobb dobói:
Middleton 26/9, Antetokounmpo 22, Monroe 9

Los Angeles Lakers–Los Angeles Clippers 109–133

Hadjárat a hazai pályáért. A győzelmek számát tekintve utolérte a Jazzt a Clippers, tíz találkozóval a vége előtt fél meccs a gárda hátránya a nyugati negyedik helyezetthez képest – ez lehet a cél most már, főleg, hogy javuló formát mutat az együttes. Ezúttal nagyon hamar eldőlt az összecsapás, rögtön egy 13–2-vel nyitottak Griffinék, a második negyed közepén húsz, félidőben harminc (!) pont volt közte, így a záró etapot már kompletten kiülhették a kezdők, sorozatban másodszor. Egyénileg több mindenkit is kiemelhetnénk, főleg a hátvédeket, de érdemes pár szót szólni Blake Griffin triplázásáról is, aki ugyan nem vállal sokat kintről, de az elmúlt 19 találkozó során szűk 40 százalékkal beverte a helyzeteit, nagyon komolyan kell már venni innen is. Zsinórban három győzelem után a Dallashoz utazik a társaság, majd vasárnap hajnalban jön az igazi ki-ki meccs a Jazz ellen.

Ingram lassan beérik. A Lakers újonca márciusban 13 pontot átlagol 51 százalékos mezőnymutatóval, leszed mellé négy lepattanót és kioszt 2.6 gólpasszt is, egyénileg eddigi legjobb hónapját teljesíti – főleg úgy, hogy az első találkozón nem szerzett pontot, azóta viszont mindig tíz fölé jutott. Ezúttal 21-et szórt, a másik két „alapkő”, Randle és Russell, valamint az újonc Zubac is hozta a pontokat, de a gárda pont annyira volt eredményes, mint amennyire megszokhattuk az elmúlt időszakban – az utóbbi 15 meccsükből egyetlen egyet nyertek meg. Luke Walton fiatalítása persze nem most fog kifizetődni, igaz, a pocsék első félidő után a másodikat már a cseresorral indította, ő sem volt túl elégedett...

A Lakers legjobb dobói: Ingram 21/6, Randle 19/3, Russell 18/9
A Clippers legjobb dobói:
Paul 27/12, Redick 24/12, Rivers 18/3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik