Az olaszok a sírból nyerték meg a címvédő elleni meccset

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.16. 23:12
null
Marco Belinelli 35 pontig jutott a spanyolok elleni meccsen (Fotó: fibaeurope.com)
A szlovéniai férfi kosárlabda Európa-bajnokság középdöntőjének F-csoportjában a horvát válogatott kétszeri hosszabbítás után 92–88-ra legyőzte a görögöket, így bebiztosította elsőségét, míg ellenfelét kiejtette.

 

A találkozó legeredményesebb játékosa Bojan Bogdanovic volt 22 pontjával úgy, hogy a rendes játékidőt követően még csak 9 egység állt a neve mellett. A horvátok ellenfele a negyeddöntőben az E-csoport 4. helyén záró Ukrajna lesz.

A csoport második mérkőzése is hosszabbítás után dőlt el, az olaszok óriási hajrá után 86–81-re legyőzték a címvédő spanyolokat.

Elképesztően fordulatosan alakult a mérkőzés, hiszen hiába vezettek egy negyed után már 24–12-re az olaszok, a spanyolok a következő két játékrészben összesen 21 pontot engedtek csak, így tizenegypontos előnnyel várták a negyedik felvonást (45–56).

Sergio Rodríguez duplái után ráadásul már 15 volt közte (45–60), de még öt perccel a vége előtt is mentek 13-mal a spanyolok (53–66).

Pietro Aradori vezérletével 79 másodperccel a vége előtt azonban már csak kettővel vezetett a címvédő (64–66), amely Rodríguez újabb duplája után úgy nézett ki, hogy csak behúzza a győzelmet (66–70). Hátra volt még azonban 29 másodperc, és Luigi Datome utolsó pillanatban eleresztett duplája hosszabbítást ért az olaszoknak. Itt pedig az olaszok 73–72 után sorozatban hét pontot szerezve állva hagyták a spanyolokat (80–72), és végül 86–81-re nyertek. A mérkőzés legeredményesebbjének a 32 pontos Marc Gasol bizonyult, az olaszok részéről a 20 éves Alessandro Gentile 25 ponttal zárt.

Az olaszok a sikerrel a csoport harmadik helyén zártak, és a litvánokkal negyeddöntőznek, a spanyolok negyedikként a szerbek ellen szerepelnek.

A szlovénoknak még az is belefért, hogy végül 92–76-ra kikaptak a finnektől, így is a másodikak lettek, és a franciák ellen folytatják.

FÉRFI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, F-CSOPORT, 3. FORDULÓ

Olaszország–Spanyolország 86–81 (24–12, 13–25, 8–19, 25–14, 16–11) – hosszabbítás után
Horvátország–Görögország 92–88 (16–17, 20–17, 15–16, 19–20, 7–7, 15–11) – kétszeri hosszabbítás után
Finnország–Szlovénia 92–76
(22–26, 20–16, 29–14, 21–20)

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (ÁGRAJZ SZERINT)
Szerbia–Spanyolország
Szlovénia–Franciaország
Litvánia–Olaszország
Horvátország–Ukrajna

AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Horvátország 5
4
1 372–361+119
2. Szlovénia5
3
2
385–379+68
3. Olaszország 5
3
2
374–357+178
4. Spanyolország 52 3
375–339+367
5. Finnország 5
2
3
341–385−447
6. Görögország 5
1 4
381–407−26 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik