Az Olaj és az Albacomp is a hajrában fordított

Vágólapra másolva!
2011.03.05. 20:59
null
A kecskeméti Wittmann Krisztián (balra) hiába dobott 25 pontot Székesfehérváron (Fotó: Havran Gábor)
Címkék
Az Albacomp az utolsó negyedben 10 pontos hátrányt ledolgozva 77–73-ra nyert a Kecskemét ellen a férfi kosárlabda NB I 22. fordulójában. A listavezető Szolnok 84–70-re győzött a Sopron ellen. A Körmend a Kaposvárt, az Atomerőmű a Nyíregyházát verte meg nagy különbséggel.

 

Az első negyedet négy ponttal elveszítő Kecskemét a nagyszünetig nyolcpontos előnyre tett szert, és ezt követően is jól tartotta magát. Olyannyira, hogy a negyedik játékrész elején még 65–55-re vezetett. Itt azonban megtorpantak a vendégek, az Albacomp fordított, és végül 77–73-ra győzött. A fehérváriak legjobbja az egyaránt 22 pontig jutó Jonathan Jones és Hanga Ádám volt, utóbbi hét triplakísérletéből ötöt sikerrel hajtott végre. A mezőny legeredményesebb játékosának a kecskeméti Wittmann Krisztián bizonyult 25 ponttal.

Az Albacomp továbbra is azonos mérleggel áll, mint a Szolnok, a listavezető Olaj ugyanis a papírformának megfelelően legyőzte a Sopront. A meccs nagy részében a szolnokiaknál volt az előny, de az eredményesen zárkózó Sopron a negyedik negyed első percében Thomas Kelly kosarával átvették a vezetést (58–59). A meglepetés mégis elmaradt, az Olaj rákapcsolt, és végül simán nyert.

A játéknap másik két mérkőzésen nem voltak ekkora izgalmak, a Körmend és az Atomerőmű is könnyedén nyert a Kaposvár, illetve a Nyíregyháza ellen.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
22. FORDULÓ
ALBACOMP–T.O.M. CONTROLL KECSKEMÉT 77–73 (20–16, 17–29, 18–14, 22–14)
Székesfehérvár, 2600 néző. V: Földházi, Kapitány, Márton
ALBACOMP: Simon B. 6, Hanga 22/15 , Crocker 13/3, Hollis 7, Jones 22. Csere: Madár 2, Hendlein, Keller Á. 2, Bódi 3/3
KECSKEMÉT: Wittmann 25/9, Lakatos 2, Dénes 5/3, Orsulic 10/6, Bencze 8. Csere: Csorvási 2, Siriscevic 12/12, Csabay 5/3, Cseh 4
Kipontozódott: Csorvási (37.)
Az eredmény alakulása. 3. p.: 7–4. 6. p.: 11–6. 12. p.: 20–21. 15. p.: 26–37. 18. p.: 32–39. 23. p.: 43–47. 27. p.: 52–54. 32. perc: 55–65. 35. p.: 64–65. 37. p.: 73–68
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav, az Albacomp edzője: – Három negyeden keresztül jól játszottunk, a másodikban azonban szétesett a védekezésünk, és elvesztettük a lepattanóharcot. Izgalmas volt a vége, de örülünk a győzelemnek, és készülünk a kupameccsekre.
Sztojan Ivkovics, a Kecskemét edzője: – Semmit sem tettem hozzá a mérkőzéshez, mint edző! Köszönöm a kecskeméti szurkolóknak, hogy ennyien elkísértek minket.
MJUS-FORTRESS KÖRMEND–KAPOSVÁRI KK 103–77 (25–24, 22–14, 35–14, 21–25)
Körmend, 1800 néző. V: Ádám, Király, Makovszky
KÖRMEND: Moore 15/9, NÉMETH 12/3, FERENCZ 17/15, BELL 15/12, DIES 14. Cs: Dávid 2, Boldizsár, Ruják 3/3, HEGEDÜS 10/6, TRUMMER 10/6, Sonyák 3/3, Sömenek 2. Edző: Sabáli Balázs
KAPOSVÁR: WILSON 18/3, KUTASI 12/6, Medve 9/3, Kováts R. 2, CUNNINGHAM 26/3. Cs: Kovács S. 4, Márkus 2, Fülöp 4, Bíró. Edző: Fekete Ádám
Az eredmény alakulása. 3. p.: 7–7. 9. p.: 25–21. 13. p.: 33–24. 18. p.: 42–38. 26. p.: 65–46. 29. p.: 78–52. 34. p.: 88–66. 37. p.: 96–66
Kipontozódott: Fülöp (35. p.)
MESTERMÉRLEG
Sabáli Balázs: – Két negyed alatt vettük fel azt a ritmust, amellyel megnyerhettük a mérkőzést. A harmadik negyedben minden eldőlt, ekkor már jobban védekeztünk, és remekül dobtuk a triplákat.
Fekete Ádám: – Az elmúlt mérkőzéseinken is látszott, hogy ebben a szerkezetben húsz-huszonöt percet tudunk jól játszani. Így volt ez most is. Küzdöttünk, hajtottunk, de ez csak erre volt elég a távolról kiválóan dobó Körmend ellen.
SZOLNOKI OLAJ KK–KIS-RÁBA MENTI TAKRÉK SOPRONI KC 84–70 (25–19, 18–16, 15–22, 26–13)
Szolnok, 2000 néző. V: Forrai, Györffy, Jakab L.
SZOLNOK: TROTTER 17/3, HORVÁTH Á. 17/9, Budimir 7/3, CLARK 15/3, Báder 7. Cs: Trepák 1, Fodor M. 9/3, VESZTERGOM 11/3, Grebenár. Szakmai igazgató: Pór Péter
SOPRON: KELLEY 18, JARVIS 17/3, Ugaros 2, Szabó Zs. 8, TOWNES 17. Cs: Helmeczi 2, Pojbics 6/6, Keresztes, Gombás. Edző: Meszlényi Róbert
Az eredmény alakulása. 4. p.: 6–8. 8. p.: 21–19. 14. p.: 36–28. 18. p.: 41–28. 24. p.: 51–45. 28. p.: 57–51. 34. p.: 67–62. 38. p.: 76–62
MESTERMÉRLEG
Pór Péter: – A soproni csapat megnehezítette a dolgunkat, az utolsó negyedbeli jó védekezésünknek köszönhetjük győzelmünket.
Meszlényi Róbert: – A végére elfáradtunk, de alapjában véve elégedett vagyok a játékkal.
ATOMERŐMŰ SE–MARSO-VAGÉP NYKK 95–62 (10–21, 29–12, 26–16, 30–13)
Paks, 800 néző. V: Pálla, Török, Németh Cs.
ASE: Kovács Á. 9/3, PAVLÍK 13/9, HODGES 17/9, I. Johnson 6, Sales 14/6. Cs: VOJVODA 15/9, Körtélyesi 6, Morgen 9, Tóth P. 6, Faragó, Horti. Edző: Horváth Imre
NYÍREGYHÁZA: SAVIC 23/6, Siska 8/6, Mohácsi, Djogo 9/3, CZIGLER 11. Cs: Pavlovic, Nagy K. 7/3, Polyák 2, Czinger 2, Jakab, Varga M. Edző: Ferenczi Tamás
Az eredmény alakulása. 5. p.: 5–12. 15. p.: 25–27. 25. p.: 49–38. 35. p.: 82–53
Kipontozódott: Siska (38.)

MESTERMÉRLEG

Horváth Imre: – Nehezen indult számunkra a mérkőzés, de a második negyedtől már uraltuk a találkozót. Örülök, hogy több jó egyéni teljesítményt is láthattam játékosaimtól.

Ferenczi Tamás: – Nagyon jól kezdtük a találkozót, ráijesztettünk a Paksra, a nagyszünet után azonban sok taktikai hibát követtünk el. A gyors leindításokat nem tudtuk kivédekezni.
AZ ÁLLÁS
1. Szolnoki Olaj 22 19 3 1911–1560 0.932
2. Albacomp 22 19 3 1913–1610 0.932
3. MJUS-Fortress Körmend 22 16 6 1983–1717 0.864
4. Atomerőmű SE 22 16 6 1861–1671 0.864
5. Kecskeméti KSE 21 13 8 1650–1528 0.810
6. Zalakerámia ZTE KK 22 13 9 1774–1674 0.795
7. Falco-Szova KC Szombathely 22 12 10 1824–1729 0.773
8. Takarék Soproni KC 22 11 11 1811–1723 0.750
9. Pécsi VSK-PannonPower 20 9 11 1622–1693 0.725
10. Dél Konstrukt-SZTE-Szedeák 22 8 14 1808–1876 0.682
11. Marso-Vagép Nyíregyháza KK 22 8 14 1828–1931 0.682
12. Kaposvári KK 22 6 16 1767–1955 0.636
13. Factum Sport Debrecen 21 1 20 1587–2061 0.524
14. Salgótarjáni KSE 22 1 21 1661–2272 0.523
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik