Az Egyesült Államok legyőzte a címvédőt

Vágólapra másolva!
2010.09.29. 23:52
null
Amerikai győzelmet hozott az ausztrálok elleni presztízs mérkőzés (Fotó: fiba.com)
Az Egyesült Államok válogatottja 83–75-re legyőzte a címvédő Ausztráliát a Csehországban zajló női kosárlabda-világbajnokság középdöntőjének utolsó mérkőzésén. A két válogatott a negyeddöntőben folytatja szereplését, és könnyen lehet, hogy a döntőben újra összefut egymással.

A vb-középdöntő csoportkörének utolsó fordulójában több ki-ki mérkőzést rendeztek.

„Amikor a spanyolok ellen a negyedik negyed elején már elment a meccs, sokkal takarékosabb üzemmódra váltottunk, hogy kicsit többet tudjunk pihenni a brazilok elleni sorsdöntő találkozónk előtt" – mondta Brnóban a cseh válogatottban eddig jól játszó Michaela Feranciková.

A házigazdák számítása bejött. V betűs hármasuk remeklésével – Eva Vitecková 24 pont, Ivana Vecerová 16 pont, nyolc lepattanó, Janá Veselá nyolc lepattanó – verték meg a brazilokat, értek oda a csoport harmadik helyére, s a másik csoport másodikjával mérkőznek az elődöntőért.

A dél-koreaiak is odaértek, a lehető legkisebb különbséggel legyőzve a brazilok után a japánokat is. Az E jelű hatosban a csoport negyedik helyéért zajló ki-ki meccset a fehéroroszok nyerték meg négy ponttal a parádésan kosarazó Jelena Leucsanka (24 pont, 11 lepattanó) vezérletével.

 NŐI KOSÁRLABDA-VB, CSEHORSZÁG
E-CSOPORT
Egyesült Államok–Ausztrália 83–75
Franciaország–Kanada 49–47
Görögország–Fehéroroszország 70–74
 
F-CSOPORT
Oroszország–Spanyolország 76–67
Csehország–Brazília 84–70
Japán–Dél-Korea 64–65
 
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Egyesült Államok–Dél-Korea
Franciaország–Spanyolország
Ausztrália–Csehország
Fehéroroszország–Oroszország
 AZ E-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1.  Egyesült Államok 6
6 565:367 12
2.  Ausztrália
6
5 1 476:363
11
3. Franciaország  6
4 2
371:338
10
4. Fehéroroszország 6
3 3
371:424
  9
5. Görögország 6
2
4
392:455
  8
6. Kanada  6
1
5
306:387
  7
AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Oroszország 6
6 451:342
12
2. Spanyolország 6
5
1
463:354
11
3. Csehország  6
4
2
422:380
10
4. Dél-Korea 6
3
3
376:451
  9
5. Brazília 6
2
4
413:454
  8
6. Japán  6
1
5
396:454
  7
 ALSÓHÁZ
 A 15. HELYÉRT
 Mali–Szenegál 69–67 – h. u.
 A 13. HELYÉRT
Kína–Argentína 86–60

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik