Kettőből kettő: a Szolnok idegenben is legyőzte a Paksot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.04. 17:55
null
Vojvoda Dávid (balra) 22 pontot szórt a bajnoki döntő második meccsén (Fotó: Tumbász Hédi)
A férfi kosárlabda NB I döntőjének második mérkőzésén a Szolnoki Olaj 77–71-re megverte az Atomerőmű SE-t, így egyetlen győzelemre került a bajnoki aranyéremtől. A finálé harmadik mérkőzését szombaton rendezik az Olaj otthonában.

 

A MÉRKŐZÉS

1. NEGYED

Körtélyesi feladása után Jarred Jones zsákolásával indult meccs, majd a túloldalon Keller egalizált. Ezt követően Rodney McGruder pillanatai jöttek, és elhúzott kicsit a Paks, de Vojvoda Dávid remek triplájával kapaszkodtak a vendégek. 7–5

Körtélyesi vezérletével négypontos előnyre tett szert az Atomerőmű, de a szolnokiak Keller Ákos közelijével és Lóránt Péter büntetőivel pillanatok alatt egyenlítettek, sőt, Justin Holiday hármasával fordítottak is. 13–14

Talán senki sem gondolta volna, hogy az első negyedben már nem szerez több pontot az Olaj, pedig ez történt, megrekedt 14 pontnál. A hazaiak viszont gyűjtögették a kosarakat, Eilingsfeld János hármasával el is léptek (20–14). Másodpercekkel a dudaszó előtt Holiday próbált meg triplából kozmetikázni az eredményen, de nem járt sikerrel.

2. NEGYED

McGruder büntetői után Vojvoda válaszolt egy hatalmas triplával, kis túlzással az öltözőből vette célba a gyűrűt, majd Báder és Simon Balázs kosaraival feljött mínusz nyolcról egy pontra a Szolnok. 22–21

Azonban nem maradt adós a hármasokkal a Paks sem, Kovács Ákos és Szabó Zsolt kosarai után időt kellett kérnie az Olajnak. 28–21

A fehér mezesek többször is el tudtak húzni ellenfelüknél hét-kilenc ponttal, de Vojvodával nem tudtak mit kezdeni, aki tulajdonképpen meccsben tartotta a Szolnokot a találkozó ezen periódusában. 34–29

Az Atomerőmű gyakorlatilag végig vezetett az első félidőben, többször is jelentős előnyre tett szert, de nem tudta lerázni magáról a Szolnokot, amely a döntő pillanatokban szerzett nagyon fontos kosarakat (elsősorban triplákat), Vojvoda Dávid ellen pedig nem volt ellenszerük a hazaiaknak.

3. NEGYED

Két eladott labdával indították a második játékrészt a játékosok, majd Dzunic Branislav kapott technikait reklamálásért, ráadásul előtte volt egy szabálytalanság is, így Radenko Pilcsevics négy büntetőt végezhetett el, aztán egy akció végén is eredményes volt, nem meglepő módon azonnal jött a hazai időkérés. 34–38

Nem sokkal később Báder is kapott egy technikait színészkedésért, Vaughn büntetőivel és Tóth Ádám kosarával feljött pillanatok alatt mínusz kettőre a Paks, McGruder szenzációs kosarával (a palánk alól húzta vissza a labdát) pedig egyenlített is az Atomerőmű. 42–42

Fej fej mellett haladtak a csapatok, elég sok büntetőt dobhatott mind a két együttes, a Szolnokot pedig továbbra is Vojvoda vezette elsősorban, aki a második félidőre is megtartotta ponterős formáját. 48–48

Olyannyira megtartotta jó formáját, hogy egymás után két triplát is bepörkölt gyönyörűen, végül Lóránt pontatlan dobása zárta le a negyedet. 52–56

4. NEGYED

A hátrányban lévő Paks nagyon beragadt a záró játékrészben, miközben a Olaj rendkívül jó hatékonysággal használta ki a lehetőségeit, és 10 pontos előnyre tett szert, nem is lehetett kérdés, hogy Dzunic Branislav időt kér. 55–65

Az Atomerőmű a folytatásban is pocsékul dobott kintről, és ugyan becsülettel küzdött, de Báderék könnyedén tartani tudták 10 pontos előnyüket (59–69). Kovács Ákos triplája után a Szolnok is időt kért három és fél perccel a meccs vége előtt. 63–71

A Szolnok nyeregben érezhette magát, de a hazaiaknak természetesen eszükbe sem jutott, hogy feladják a meccset, egy perccel a vége előtt feljöttek mínusz öt pontra Vaughn hármasával. 68–73

Fél perccel a vége előtt már csak három pont volt a differencia, a játékvezetők pedig Radenko Pilcsevics ellen fújtak, Dzunic Branislav újból időt kért, hogy megbeszélje játékosaival az utolsó támadást. Kovács Ákos azonban hibázott, a Szolnok is időt kért 14 másodperccel a vége előtt. 70–73

A végén már nem volt kérdés, hogy ki nyer, Holiday és Vaughn büntetőivel a végeredmény is kialakult: 71–77

Az Atomerőmű remekül kezdte a mérkőzést, végig vezetett az első félidő során, volt olyan időszak, amikor kilenc ponttal is vezetett. A szünet után azonban egyre jobban érvényesült a Szolnok akarata, és Vojvoda Dávid vezérletével át is vette a vezetést. A záró negyedben 10 pontos fórba került az Olaj, amit már nem tudott ledolgozni a Paks, pedig mindent megtett, amit tudott, egy perccel a vége előtt egy triplával egyenlíthetett is volna, ám ez nem sikerült… A Szolnok két sikernél tart a három győzelemig tartó párharcban, így szombaton hazai pályán be is zsebelheti a bajnoki aranyat.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS

ATOMERŐMŰ SE
SZOLNOKI OLAJ KK 71–77 (20–14, 14–15, 18–27, 19–21)
Paks, 1200 néző. Vezette: Földházi, Kapitány, Benczur
PAKS: Vaughn 8/3, MCGRUDER 18, Körtélyesi 5, Szabó Zs. 3/3, JONES 10. Csere: Baki 1, Tóth Á. 10, Eilingsfeld 5/3, KOVÁCS Á. 11/6
SZOLNOK: PILCSEVICS 8, VOJVODA 22/12, Milosevics 4, Lóránt 9/3 , Keller Á. 6. Csere: Holiday 11/3, Trotter, BÁDER 13, Rakics, Ivosev, Simon B. 4
Mezőnybeli dobószázalék
23/55 (42%) : 27/57 (47%)
Hárompontosok dobószázaléka
5/28 (18%) : 6/24 (25%)
Büntetők dobószázaléka
20/29 (69%) : 17/22 (77%)
Lepattanók
29 : 42
Támadólepattanók
6 : 11
Legtöbb lepattanó: Jones 7, ill., Báder 8
Legtöbb gólpassz: Kovács Á. 4, ill. Holiday 4
Az eredmény alakulása. 6. p.: 11–7. 8. p.: 13–14. 11. p.: 22–14. 14. p.: 22–21. 18. p.: 32–23. 22. p.: 34–40. 25.p.: 46–42. 30. p.: 50–56. 35. p.: 57–69. 40. p.: 68–73.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik