Argentína nyerte meg a dél-amerikai presztízscsatát

Vágólapra másolva!
2010.09.07. 19:38
Címkék
A Törökországban zajló férfi kosárlabda-vb utolsó két nyolcaddöntőjében Litvánia Kínát, Argentína Brazíliát győzte le.

LITVÁNIA–KÍNA LITVÁNIA–KÍNA

Kleizával nem bírtak a kínaiak (Fotó: Reuters)
Kleizával nem bírtak a kínaiak (Fotó: Reuters)

A mérkőzést a kínaiak kezdték jobban, akik az első negyedet 22–17-re nyerték meg, a második játékrészben pedig már kilenc pont (29–20) is volt az előnyük.

A litvánok azonban ezt követően produkáltak egy 23–10-es sorozatot, így a nagyszünetben már ők vezettek. Az ázsiai válogatott 48–48-nál beérte ellenfelét, ám Litvánia ekkor egy 11–0-s rohammal újra meglépett.

Az utolsó játékrészben a balti együttes 66–51-ről 67–62-re engedte felzárkózni Kínát, ekkor azonban a végül 30 pontig jutó NBA-profi, a Toronto Raptorsban pattogtató Linas Kleiza a kezébe vette az irányítást, Litvánia pedig 11 ponttal megnyerte az izgalmas összecsapást.

A győztes csapatban Kleiza mellett a 14 pontos Martynas Gecevicius játszott kiemelkedően, míg a kínaiak legjobbja Liu Vej (21 pont) és Ji Csien-lien (11 pont, 12 lepattanó) volt.

ARGENTÍNA–BRAZÍLIA

Igazi presztízscsatával zárultak a világbajnokság nyolcaddöntős küzdelmei, a két dél-amerikai óriás, Argentína és Brazília csapott ugyanis össze. Az első harmad ötven pontot és valóságos triplazuhatagot hozott. Főleg az argentinok keze sült távolról, de ezt sem tudták kihasználni, tízpercnyi játék után 25–25-öt mutatott az eredményjelző.

Elhúzni a folytatásban sem tudtak a felek, de a második játékrész a braziloknak sikerült jobban, így a nagyszünetben két ponttal ők vezettek.

A 23. percben a jól játszó Marcelo Huertas duplájával hét pont volt már a különbség, a brazilok javára, ez ezen a mérkőzésen tekintélyesnek előnynek számított. Nem sikerült azonban lendületből elhúzniuk, sőt, a szívós argentinok egalizáltak az utolsó negyed előtt.

A záró játékrészben aztán már Argentína került jobb helyzetbe, és bár Marcelinho Machado két büntetőjével egy pontra felzárkóztak a brazilok, Luis Scola két kulcsfontosságú duplájával nyerő helyzetbe hozta csapatát, amely már nem is engedte ki a kezéből a győzelmet.

 

FÉRFI KOSÁRLABDA-VB, TÖRÖKORSZÁG 
NYOLCADDÖNTŐ
Litvánia–Kína 78–67 (17–22, 26–18, 21–11, 14–16)
Legjobb dobók: Kleiza 30, Gecevicius 14, Kalnietis 11, ill. Liu Vej 21, Ji Csien-lien 11, Vang Cse-cse 11

Argentína–Brazília 93–89 (25–25, 21–23, 20–18, 27–23)

Legjobb dobók:  Scola 37, Delfino 20, Jasen 15, ill. Huertas 32, Barbosa 20, Machado és Splitter 10-10

 

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA 
Szerbia–Spanyolország
Törökország–Szlovénia
Egyesült Államok–Oroszország
Argentína–Litvánia
Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
1 perce

Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

Tenisz
15 perce

Eddig 298 orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
53 perce

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
1 órája

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
1 órája

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
1 órája

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik