Adria-liga: a Szolnok nagy csatára késztette a VOLI-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.29. 22:40
null
Vojvoda Dávidék nagy csatában maradtak alul a Buducsnoszttal szemben (Fotó: Buducsnoszt VOLI)
A Szolnoki Olaj idegenben hétpontos vereséget szenvedett a montenegrói Buducsnoszt VOLI-tól a férfi kosárlabda Adria-liga tizedik fordulójában. A magyar csapat nem állt távol a győzelemtől, de a kiváló első félidei teljesítményt gyengébb folytatás követte, amit az esélyesebb montenegróiak kihasználtak.

 

Nem a magyar csapat számított a találkozó esélyesének, hiszen a hazai pályán még hibátlan Buducsnoszt az eddig eltelt kilenc fordulóban csak a listavezető Crvena zvezdától kapott ki, és a második helyen állt a táblázaton. A Szolnok ennek ellenére jól kezdte a meccset, az első negyedben hét ponttal is elhúzott, végül 21–17-es előnnyel várhatta a folytatást.

A második játékrészben az Olaj játékosai újabb apró lépéseket tettek afelé, hogy meglepetést szerezzenek, hiszen 31–30-as vezetésüknél 8–0-s rohanással növelték fórjukat. A hazaiak kapaszkodtak, a nagyszünetre felzárkóztak hat pontra, de a szolnokiak így is igencsak kedvező helyzetből várhatták a második félidőt.

A harmadik harmadtól az történt a pályán, amit a Buducsnoszt akart. Megfordította a meccset, és ebben a játékrészben mindössze kilenc pontig engedte eljutni a dobóteljesítményben visszaeső vendégeket – igaz, az utolsó tíz percet megelőzően így is csak egy pont volt a Szolnok hátránya.

A hajrában azonban a montenegrói csapat játékosai jobban koncentráltak a palánk alatt, a kulcsfontosságú pillanatokban ők bírták jobban idegekkel, így az utolsó percekben hiába mutattak be szép megoldásokat és zárkóztak fel két pontra a sorozatban harmadik győzelmükre hajtó szolnokiak, a Buducsnoszt végül bezsebelte a győzelmet.

A Szolnok nyerhető mérkőzésen maradt alul esélyesebb riválisával szemben, de szégyenkeznie nincs oka, mert nagy harcra késztette a podgoricai alakulatot.

FÉRFI KOSÁRLABDA ADRIA-LIGA
10. FORDULÓ
BUDUCSNOSZT VOLI (montenegrói)–SZOLNOKI OLAJ 75–68 (17–21, 19–21, 16–9, 23–17)

Legjobb dobók:
Reynolds 18, Dasics 16, Popovics 11, ill. Vojvoda 15, Milosevics 12, Lóránt 11, Gipson 11

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Zadar (horvát)–Krka (szlovén) 79–69
Union Olimpija (szlovén)–MZT Szkopje Aerodrom (macedón) 69–56

AZ ÁLLÁS
1 Buducsnoszt VOLI 10 9 1 805–699 106 19
2 Crvena zvezda Telekom 9 9 0 763–623 140 18
3 Union Olimpija 10 6 4 718–695 23 16
4 Cedevita 9 6 3 676–623 53 15
5 Krka 10 5 5 734–705 29 15
6 Szolnoki Olaj 10 5 5 716–733 –17 15
7 Partizan NIS 9 5 4 629–620 9 14
8 Mega Vizura 9 5 4 763–755 8 14
9 Metalac Farmakom 9 4 5 610–633 –23 13
10 Zadar 10 3 7 716–746 –30 13
11 MZT Szkopje Aerodrom 10 3 7 663–735 –72 13
12 Cibona 9 3 6 683–734 –51 12
13 Igokea 9 2 7 595–628 –33 11
14 Levszki Szófia 9 1 8 626–768 –142 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik