A Szolnoki Olaj legyőzte Európa egykori legjobbját

Vágólapra másolva!
2012.10.27. 21:00
null
Ernests Kalve (jobbra) döntő fontosságú szolnoki pontokat szerzett a végjátékban (Fotó: Tumbász Hédi)
A Szolnoki Olaj a harmadik negyedben tizennégy ponttal is vezetett a KK Split ellen a férfi Adria-liga 6. fordulójának szombati játéknapján, és bár ez az előny elillant, végül 75–67-re megnyerte a mérkőzést egykor Európa urának számító horvát ellenfelével szemben.

Több mint egy perc eltelt már a mérkőzésből, amikor Báder Márton jóvoltából megszülettek az első pontok. Az első negyed viszonylagos ponttalansága részben a támadásbeli pontatlanság, részben a mindkét oldalon gondosan megszervezett védőjáték következménye volt. Bár jobbára a nagy hírű vendégcsapat vezetett, előnye nem hízott meg túlságosan az első tíz perc végéig (12–15).

A második negyed első percében Németh István révén célba jutott a meccs első triplája, amivel egyenlített a Szolnok (15–15), és a lendület nem is tört meg, Simon Balázs és Báder pontjai révén picit el is húzott a hazai csapat (20–15). Az Olaj emberfogását dicséri, hogy a splitiek három és fél perc után szerezték meg első pontjaikat ebben a játékrészben. A horvát csapat fokozatosan közelebb araszolt (25–23, 28–26), de a félidő végjátéka – elsősorban a betörésből és a büntetővonalról is eredményes Horváth Ákosnak köszönhetően – a hazaiaknak sikerült jobban. A második negyedet tíz ponttal nyerte meg az Olaj! (34–27).

A harmadik negyedben a vendégek szerezték az első pontot, csakhogy az Olaj ezen az estén keveset alkalmazott fegyveréhez nyúlt, és légiósai, Sead Sehovic (2), Ernests Kalve és Brandon Gay révén villámgyorsan bevert négy (!) triplát (52–38).

A horvátok mestere időkérés keretében próbálta rendezni a sorokat, ami jó húzásnak bizonyult, hiszen felgyorsuló és szintén triplákra váltó csapata – kihasználva a kissé felszínessé váló szolnoki támadásbefejezéseket és a szabad dobóhelyzeteket – 14–3-as végjátékkal szorossá tette az állást a befejező negyed előtt (55–52).

A befejező tíz percet Ivan Mimica pazar hármassal kezdte, és a nem is oly sokkal korábban tetemesnek tűnő előny semmivé vált (55–55). Eredménytelenül lepergő támadóidővel „válaszolt” a Szolnok, de a splitiek is hibáztak, így Németh egyéni játékkal elmozdította az Olajt a holtpontról.

Nikola Vujcic közeli dobásával hosszú idő után mégis fordított a Split (57–59), majd – néhány könnyű kézzel elszórt szolnoki triplakísérlet után – Kalve saját dobásából pattanót szedve egyenlített. Báder is begyötört egy duplát támadólepattanóból, majd Fodor Márton hintett hármast – erre is, arra is érkezett válasz, de minimális előny maradt az utolsó három percre (64–63).

Dijan és Sobin után Vujcic is kipontozódott a vendégeknél, és legalább ennyire örömteli volt hazai szempontból, hogy a végére igencsak belelendülő Kalve a vonalról, majd betörésből is eredményes volt, sőt az utolsó percben beágyúzott egy triplát is (71–63). Simon két duplája már csak hab volt a tortán – a Szolnoki Olaj nagy skalppal gyarapodott, és megszerezte második győzelmét az Adria-ligában (75–67).

„MA TETTÜNK EGY NAGY LÉPÉST” (NYILATKOZATOK)
FÉRFI KOSÁRLABDA ADRIA-LIGA
6. FORDULÓ
SZOLNOKI OLAJ KK–KK SPLIT (horvát) 75–67 (12–15, 22–12, 21–25, 20–15)
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, 2000 néző. Vezette: Jovcsics, Maricsics (szerbek), Jovanic (bosnyák)
SZOLNOK: SIMON B. 13, Horváth Á. 7, SEHOVIC 15/6, KALVE 15/6, BÁDER 9. Csere: Szabó M. 5, Fodor M. 3/3, Gay 3/3, Németh I. 5/3, Markovics. Edző: Pór Péter
SPLIT: Marinelli, MIMICA 13/6, Kruslin 4/3, Sobin, Kraljevic 10. Csere: Vukovic 4, VUJCIC 9, Subotic 9, DIJAN 16/3, Markulin 2. Edző: Mladen Erjavec
Az eredmény alakulása. 6. perc: 6–6. 8. p.: 6–10. 12. p.: 20–15. 16. p.: 22–21. 20. p.: 34–27. 24. p.: 43–32. 26. p.: 52–38. 31. p.: 55–55. 34. p.: 57–59. 38. p.: 64–61. 39. p.: 68–63.
Kipontozódott: Sobin (21. p.), Dijan (36. p.), Vujcic (38. p.), Fodor M. (39. p.)
STATISZTIKA
Mezőnybeli dobószázalék: 37 (22/60), ill. 38 (21/55). A büntetők dobószázaléka: 77 (24/31), ill. 66 (21/32)
Lepattanók: 38, ill. 38. Legtöbb lepattanó: Báder 12, ill. Vujcic 10
Legtöbb gólpassz: Simon B. 5, ill. Subotic 5
MESTERMÉRLEG
PÓR PÉTER: – A megbeszélteknek megfelelően, keményen és jól kezdtünk, s elsőrangúan védekeztünk, hiszen az első félidőben huszonhét ponton tartottuk a Splitet. A harmadik negyed végén egy kicsit felpuhult a védekezésünk, akkor volt a holtpont, szerencsére átlendültünk rajta, és a fontos pillanatokban mindenki hozzátett a sikerhez.
MLADEN ERJAVEC: – Jól kezdtük a mérkőzést, ám az első negyed után felbomlott a hadrendünk, sok tiszta dobóhelyzetet rontottunk. A második félidőben tizennégy pontos hátrányból is visszakapaszkodtunk, de megtorpantunk, és a döntő pillanatokban a kelleténél ismét többet hibáztunk.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik