A Szolnok az Eurochallenge-kupa csoportkörébe jutott

Vágólapra másolva!
2010.10.06. 20:34
null
Báder 25 ponttal a mezőny legeredményesebb játékosa volt (Fotó: Németh Ferenc)
Kettős győzelemmel jutott az Eurochallenge-kupa csoportkörébe a Szolnoki Olaj. A magyar csapat az első meccsen aratott 75–52-es sikerét követően ezúttal Cipruson nyert 67–56-ra a Keravnosz Nicosia ellen.

„Nem bíztuk el magunkat a tetemes előny ellenére sem. Komolyan vesszük a visszavágót, mert nagyon szeretnénk eljutni a csoportkörbe" – mondta Pór Péter, a Szolnok edzője a Keravnosz Nicosia elleni visszavágó előtt.

A szakvezetőnek pedig igaza lett: a magyar csapat végig koncentráltan játszott a ciprusi mérkőzésen is, és végül kettős győzelemmel jutott az Eurochallenge csoportkörébe.

Kiválóan kezdett a Szolnok, így hiába mondta a szerda délutáni sajtótájékoztatón a Keravnosz edzője, Memosz Joannu, hogy nyílt a továbbjutás kérdése, a remek vendégrajt alapján ez egyáltalán nem tűnt megalapozottnak.

A 12. percre aztán már lőtávolon belülre kerültek a hazaiak. Mi több, Anthony Johnson palánkrengető zsákolásával a meccsen először átvették a vezetést. Sőt, nem sokkal később kilenccel meglépett a Keravnosz. Szerencsére a találkozó egyetlen szolnoki hullámvölgye nem tartott sokáig, Horváth Ákos tripláival és Báder tanítani való horgával felzárkózott az Olaj.

A nagyszünetet követően azonban egyértelműen a magyar csapat irányította a játékot, ebben a szakaszban végérvényesen el is dőlt a továbbjutás kérdése. A negyedik negyed kezdetekor az összesítésben már 29 ponttal állt jobban a Szolnok. Az utolsó tíz percben gyakorlatilag edzőmérkőzés jellege volt a találkozónak. Mindkét csapat már megnyugodva, mosolyogva kosárlabdázott.

Báder Márton az első meccshez hasonlóan ezúttal is csapata egyik legjobbja volt: 25 ponttal segítette 67–56-os győzelemhez a Szolnokot.

A magyar csapat a mostani sikernek köszönhetően kettős győzelemmel jutott a legjobb 32 közé, ahol a csapatok nyolc négyes csoportban folytatják a küzdelmeket.

EUROCHALLENGE-KUPA 
SELEJTEZŐ, VISSZAVÁGÓ
KERAVNOSZ NICOSIA (ciprusi)–SZOLNOKI OLAJ KK 56–67 (18–23, 19–15, 10–15, 9–14)
Nicosia, 300 néző. V: Mrdak (szerb), Maklin (orosz), Pastusiak (lengyel)
Az eredmény alakulása. 3. p.: 1–7. 6. p.: 5–15. 8. p.: 12–19. 13. p.: 24–23. 17. p.: 37–28. 19. p.: 37–38. 24. p.: 39–47. 29. p.: 43–51. 33. p.: 50–55. 36. p.: 53–59. 38. p.: 54–65.
KERAVNOSZ: CUMMINGS 10/3, Pilavas 2, Fells 10, Triszokkasz, Roundy 7, Csere: Razis, Pekovics 2, Milosevic 7, JOHNSON 12, Karidasz 6, Papadopulosz
SZOLNOK: TROTTER 13/3, HORVÁTH Á. 10/6, Budimir 6, CLARK 7/3, BÁDER 25, Csere: Fodor M., Csorvási 2, Grebenár, Szabó P. 4
MESTERMÉRLEG
Memosz Joannou, a Keravnosz edzője: – Az első felvonás során buktuk el a párharcot. Noha másodszor is kikaptunk, nincs szégyenkeznivalónk, mert összességében jobb csapat ellen maradtunk alul. Sok sikert kívánok a magyaroknak a csoportkörre.
Pór Péter, a Szolnok edzője: – Remek buzdítást kaptunk a nagy számú szurkolótáborunktól, ami sokat segített abban, hogy az elején megvalósítottuk, amit terveztünk, vagyis hogy nem engedjük a ciprusiakat belelkesedni és elhúzni. Fontos volt, hogy alacsony pontszámon tartsuk a meccset, s ez is sikerült.
Továbbjutott: a Szolnok kettős győzelemmel, 142–108-as összesítéssel.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik