A Sopron nyerő állásból kapott ki a Fener vendégeként

Vágólapra másolva!
2012.11.14. 21:02
Címkék
A női kosárlabda Euroliga csoportkörének negyedik fordulójában az Uniqa-Euroleasing Sopron sokáig vezetett, sőt győztesnek tűnt, végül azonban hatpontos vereséget szenvedett a török Fenerbahce otthonában. A Sopron harmadszor hagyta el vesztesen a parkettet, a Fener harmadik mérkőzésén a második győzelmét aratta.

A nyitány a házigazdáé volt (4–0, majd 7–2), ám a Zavecz, Milovanovics páros vezérletével meglepte a Fenert a Sopron. A vendégek 16–4-es periódussal megléptek a tanácstalanná váló riválissal szemben, a negyed végjátékában Cappie Pondexter triplája csökkentette valamelyest a törökök fájdalmát és hátrányát (14–18).(14–18).

Hiába a jó kezdés, harmadszor kapott ki a Sopron (Fotó: NS-archív)
Hiába a jó kezdés, harmadszor kapott ki a Sopron (Fotó: NS-archív)

A második negyedben nemhogy tartotta volna előnyét a Sopron, hanem rutinos, remek csapatjátékot mutatva újabb pontokat tett hozzá a teljesen széteső együttes benyomását keltő házigazdával szemben. Kapkodtak a törökök, a vendégek pedig jól – és eredményesen – használták ki, hogy a házigazda védekezését a legnagyobb elfogultsággal sem lehetett rendezettnek látni (29–42).

A Fener összekapta magát a nagyszünetben, hiszen 11–4-es rohammal máris ott lihegett a biztos előnyük tudatába a mérkőzésbe picit belealvó soproniak nyakában. Ettől azonban felébredtek a vendégek, még idejében. Ikszes volt a mérkőzés, kiegyenlített a játék, egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni, a Sopron megélt a korábban szerzett előnyből (49–56).

A törökök azonban vérszemet kaptak. Nagyon fegyelmezettek lettek, és kimondottan pattogósak – akadt, hogy a soproni centerre négyen zártak rá, védője kapott három segítőt –, a Sopron meg elveszítette a fonalat, és közel sem tudta már olyan nyugodtan végigjátszani az akciót, mint korábban. És mintha a fáradtság is hátráltatta volna őket. Korábbi légiósukat, Angel McCoughtryt azonban úgy, ahogy féken tudták tartani, márpedig ő pontjaival nemcsak náluk volt kulcsember, hanem a Fenerben is az. Öt perccel a vége előtt már csak három volt a soproni előny, hogy két perccel később, 5–0-s hazai etap után már a törökök vezessenek kettővel. Új meccs kezdődött, de a lélektani előny akkor már a lendületben lévő Fenernél volt. A vendégeknek nem jöttek a kosarak és a lepattanók sem. Soproni részről büntetőzésbe csapott a hajrá, de az sem segített. Hiába faultoltak, az utolsó perc mínusz hét pontjával szemben már nem tudtak mit kezdeni, a vége aztán közte hat lett (77–71).

NŐI KOSÁRLABDA, EUROLIGA, B-CSOPORT, 4. FORDULÓ
FENERBAHCE (török)–UNIQA-EUROLEASING SOPRON 77–71 (14–18, 15–24, 20–14, 28–15)
Isztambul, 1000 néző. V: Schmidt (német), Peters (holland), Liszka (lengyel)
FENERBAHCE: PONDEXTER 12/3, Vardarli 8/3, McCoughtry 11/3, MATOVICS 17, Veramejenka 9. Cs: BIBRZYCKA 13/9, Tuncluer 7/3, Nevlin
SOPRON: Fegyverneky 8, JOHNSON 20, Zavecz 8, MILOVANOVICS 18/6, KRNJICS 11. Cs: Pál 4, Licskai 2
Az eredmény alakulása. 5. perc: 9–10. 9. p.: 11–18. 12. p.: 14–24. 17. p.: 20–36. 20. p.: 29–42. 25. p.: 40–46. 27. p.: 40–51. 30. p.: 49–56. 35. p.: 58–61. 37. p.: 67–65. 38. p.: 72–67
Kipontozódott: Johnson (40. p.)
TOVÁBBI EREDMÉNYEK
A-CSOPORT
Szpartak Moszkva (orosz)–Brno (cseh) 95–63
Tarsus (török)–Bourges (francia) 61–65
Rivas Ecópolis (spanyol)–Uni Győr 0.30 órától játsszák
B-CSOPORT
Targoviste (román)–Nagyezsda (orosz) 79–76
Famila Schio (olasz)–Arras (francia) csütörtökön játsszák
C-CSOPORT
Novi Zagreb (horvát)–USK Praha (cseh) 71–79
Galatasaray (török)–USO Mondeville (francia) 58–47
UMMC Jekatyerinburg (orosz)–CCC Polkowice (lengyel) 66–57
A CSOPORTÁLLÁSOK
A-CSOPORT
1. Szpartak Moszkva (orosz) 4 4 341–262 8
2. Bourges (francia) 4 3 1 248–249 7
3. UNI GYŐR 3 2 1 195–206 5
4. Brno (cseh) 3 1 2 210–241 4
5. Rivas Ecópolis (spanyol) 2 1 1 128–108 3
6. Kraków (lengyel) 3 3 191–205 3
7. Tarsus (török) 3 3 190–232 3
B-CSOPORT
1. Famila Schio (olasz) 3 3 214–199 6
2. Nagyezsda (orosz) 4 2 2 275–280 6
3. Fenerbahce (török) 3 2 1 214–184 5
4. Kosice (szlovák) 3 2 1 224–215 5
5. UNIQA Euroleasing Sopron 4 1 3 265–284 5
6. Targoviste (román) 3 1 2 202–225 4
7. Arras (francia) 2 2 119–126 2
C-CSOPORT
1. Galatasaray (török) 4 4 245–199 8
2. UMMC Jekatyerinburg (orosz) 3 3 227–205 6
3. USO Mondeville (francia) 3 2 1 206–204 5
4. CCC Polkowice (lengyel) 4 1 3 255–261 5
5. USK Praha (cseh) 4 1 3 262–269 5
6. Perfumerias Avenida (spanyol) 3 1 2 185–197 4
7. Novi Zagreb (horvát) 3 3 196–241 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik