A Sopron megverte az Albacompot otthon

Vágólapra másolva!
2010.10.16. 20:12
null
Kelleyék megverték az Albacompot (Fotó: Tumbász Hédi)
A Sopron küzdelmes mérkőzésen 60–51-re megverte az Albacompot hazai pályán a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának 2. fordulójában. A Kecskemét a második találkozóján is győzött: a Falcót verte meg Szombathelyen.

A forduló legérdekesebbnek ígérkező mérkőzését Sopronban rendezték, ahol az Albacomp volt a helyiek vendége. A várakozásoknak megfelelően szorosan alakult a találkozó első félideje.

Az első pontot Hanga Ádám szerezte büntetőből, és sokáig egyik együttes sem tudott betalálni a jó védekezés és a pontatlan dobások miatt. Az első negyed végére azért felpörgött a játék, és a vendégek vezettek.

A második játékrészben az elmúlt hónapban igazolt Damian Hollis pontjaival hétpontos előnyre tett szert a fehérvári csapat, míg a sok hibával játszó soproniak sokáig nem tudtak betalálni. Molnár András azonban a félidő vége előtt többször is betalált, így 27–24 volt az állás az Albacomp javára.

A harmadik negyedben aztán fordított a Sopron: a játékrész közepére egyenlítettek a hazaiak, 34–34 volt az állás, és a gólszegény, küzdelmes csatában hárompontos előnnyel (41–38) várták az utolsó negyedet.

A negyedik játékrészben aztán már nem engedte ki a kezéből a győzelmet a Sopron, sőt, kilenc ponttal, 60–51-re megnyerte a mérkőzést.

Az első fordulóban a Sopront legyőző Kecskemét ismét sikert aratott: ezúttal idegenben győzött a Falco ellen 78–67-re. A vendégek vezére a 22 pontig jutó Wittmann Krisztián és a 16 pontot szerző Ivan Siriscevic volt.

A PVSK rendkívül szoros meccsen 91–87-re győzött az Atomerőmű ellen. A pécsieknél a nyáron igazolt amerikai Muhammad El-Amin remekelt: 26 ponttal vezette győzelemre csapatát. A vendégek legjobbja Ján Pavlik volt, aki 24 pontig jutott.

A Körmend Nyíregyházán győzött 98–91-re, míg a Szolnoki Olaj – a papírformának megfelelően – 73–58-ra nyert a Kaposvár otthonában.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
KIS-RÁBA MENTI TAKARÉK-SOPRONI KC–ALBACOMP 60–51 (13–16, 11–11, 17–11, 19–13)
Sopron, 1500 néző. Vezette: Ádám, Király, Török
SOPRON: Kelley 4, Brooks 10, Molnár A. 19/15, Szabó Zs. 12/6, Townes 8. Csere: Gombás 3, Halmai 2, Keresztes 2, Pojbics. Edző: Meszlényi Róbert
ALBACOMP: Simon B. 11, Hanga 6, Crocker 10/6, Keller Á., Jones 10. Csere: Hollis 12, Bódi 2. Edző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 4. p.:  4–2. 6. p.: 4–7. 10. p.: 13–14. 13. p.: 13–21. 15. p.: 15–23. 17. p.: 21–23. 23. p.: 31–30. 25. p.: 36–36. 28. p.: 39–36. 33. p.: 46–42. 37. p.: 51–45. 39. p.: 53–48. 40. p.: 58–48.
Kipontozódott: Jones (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Meszlényi Róbert: – Óriásit küzdöttünk, erre még én sem számítottam. Úgy érzem, a második félidőben jobbak voltunk, s mindenki hozzátette a magáét, még a cserék is. Nagyszerű dolog legyőzni az Albacompot még hazai pályán is.
Dzunics Braniszlav: – Gratulálok a Sopronnak, megérdemelten nyert, a mi játékunk nagyon kapkodó volt, főleg támadásban, s ez meglátszott az eredményen is. Ráadásul a védekezésünk is meggyengült a mérkőzés hajrájában.  
 
KAPOSVÁRI KK–SZOLNOKI OLAJ KK 58–73 (13–27, 19–22, 11–18, 15–6)
Kaposvár, 450 néző. Vezette: Bodnár P., Kapitány, Szabó G.
KAPOSVÁR: Wilson 9, Medve 4, Soós G. 8/6, Kováts R. 2, Cunningham 17/3. Csere: Kutasi 12/9, Fülöp G., Bíró B. 2, Márkus 4. Edző: Fekete Ádám
SZOLNOK: TROTTER 16/3, HORVÁTH Á. 17/9, Budimir 4, CLARK 16/3, Trepák 8. Csere: Fodor M. 5/3, Grebenár 4, Szabó P. 3/3. Edző: Pór Péter
Az eredmény alakulása. 4. p.: 2–10. 8. p.: 9–18. 13. p.: 16–33. 17. p.: 25–44. 23. p.: 32–51. 28. p.: 41–60. 33. p.: 47–69. 38. p.: 53–71
MESTERMÉRLEG
Fekete Ádám: – Készültünk ugyan a szolnokiak várható első erős negyedére, de ponterősségüket nem tudtuk megakadályozni, így aztán a folytatásban futottunk az eredmény után.
Pór Péter: – Jó kezdésre készültünk, ez be is jött, utána már nem volt gondunk, hosszabb padunknak köszönhetően biztosan vezetve nyertünk a szívós Kaposvár ellen.
 
PÉCSI VSK-PANNONPOWER–ATOMERŐMŰ SE 91–87 (25–31, 25–22, 25–25, 16–9)
Pécs, 1500 néző. Vezette: Hartyányi, Farkas G., Gorka
PÉCS: GLAVINICS 17/9, EL-AMIN 26/9, Deák, EILINGSFELD 19/6, EGEMONYE 15. Csere: Gémes 7, Kovács P. 2, Kiss K. 2, Tóth N. 3, Hosszú. Edző: Ivica Mavrenszki
PAKS: Mészáros Z. 8/3, PAVLIK 24/15, Hodges 15/9, JOHNSON 13, SALES 15. Csere: Körtélyesi 4, Kovács Á. 4, Morgen 4/3, Tóth P. Edző: Horváth Imre
Az eredmény alakulása. 3. p.: 11–3. 6. p.: 14–14. 13. p.: 30–40. 17. p.: 42–48. 23. p.: 54–59. 26. p.: 62–64. 33. p.: 79–83. 37. p.: 82–83
Kipontozódott: Mészáros Z. (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Ivica Mavrenszki: – A negyvenedik percig jól küzdöttünk, a jó blokkok miatt az első három negyedben mi kaptuk a pontokat, de a negyedik negyedben éppen ezt játszottuk mi is.
Horváth Imre: – Három negyeden keresztül jól játszottunk, győzelmi esélyünk is volt, de a negyedikben kevésszer találtunk a gyűrűbe.
 
FALCO-SZOVA KC SZOMBATHELY–KECSKEMÉTI KSE 67–78 (16–16, 11–25, 16–20, 24–17)
Szombathely, 2000 néző. Vezette: Vígh, Frányó, Jakab
SZOMBATHELY: Kálmán 5, Gilbert 8, Pankár 5/3, GOSA 15/9, Aliakszejev 8. Csere: Harazin 2, Simon L. 3, Szanati 4, Will 8/3, HAJMÁSY 9/9. Edző: Nikola Lazics
KECSKEMÉT: WITTMANN 22/9, LAGRANGE 11/3, DÉNES 8/3, ORSULIC 10/6, Bencze 6. Csere: Csorvási 5, Csabay, SIRISCEVIC 16/12. Edző: Sztojan Ivkovics
Az eredmény alakulása. 4. p.: 4–4. 7. p.: 11–6. 14. p.: 16–22. 18. p.: 25–35. 23. p.: 29–43. 26. p.: 42–53. 32. p.: 45–65. 37. p.: 58–74
MESTERMÉRLEG
Nikola Lazics: – Nagyon rosszul játszottunk, nem volt ritmusa a játékunknak. Ez a csapnivaló teljesítmény főként annak köszönhető, hogy a héten szinte egyetlen olyan edzésünk sem volt, amelyen teljes csapattal tudtunk volna gyakorolni.
Sztojan Ivkovics: – Jó hozzáállású, szerethető csapatunk van, ma fizikálisan és akaratban is felülmúltuk a Falcót.
 
MARSO-VAGÉP NYÍREGYHÁZA KK–MJUS-FORTRESS KÖRMEND 91–98 (24–22, 22–23, 25–26, 20–27)
Nyíregyháza, 800 néző. Vezette: Cziffra, Győrffy, Gál J.
NYÍREGYHÁZA: SAVIC 20/6, SZTOJAKOVICS 25/15, MARSHALL 27/12, Sitku 13, Lekli 4. Csere: Nagy K. 2, Siska, Szarvas, Mohácsi. Edző: Ferenczi Tamás
KÖRMEND: Ruják 11/3, FERENCZ 13/6, Moore 4/3, BELL 24/3, Dávid G. 3. Csere: DAVIS 19, Fodor G. 7, TRUMMER 12/9, Hegedűs, Boldizsár 5/3. Edző: Sabáli Balázs
Az eredmény alakulása. 5. p.: 12–8. 9. p.: 24–18. 16. p.: 34–35. 19. p.: 42–40. 21. p.: 52–45. 25. p.: 52–54. 26. p.: 59–54. 29. p.: 67–65. 32. p.: 71–75. 37. p.: 79–86
Kipontozódott: Savic (32. p.), Moore (33. p.), Fodor G. (34. p.), Boldizsár (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Ferenczi Tamás: – Elsősorban a negyedik negyed gyenge védekezése miatt veszítettük el a mérkőzést.
Sabáli Balázs: – Még attól is nehezebb dolgunk volt, mint amire számítottunk. Nagyon jól küzdő Nyíregyházát győztünk le, megkönnyíthettük volna a dolgunkat, ha nem hagyunk ki tizenhárom büntetőt.
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
  1. Zalakerámia ZTE KK 2 2 194–144 1.000  4
  2. MJUS-Fortress Körmend 2 2 207–163 1.000  4
  3. Szolnoki Olaj 2 2 165–135 1.000  4
  4. Kecskeméti KSE 2 2 160–142 1.000  4
  5. Falco-Szova KC Szombathely 2 1 1 166–142 0.750  3
  6. Albacomp 2 1 1 137–131 0.750  3
  7. Atomerőmű SE 2 1 1 173–168 0.750  3
  8. Takarék Soproni KC 2 1 1 135–133 0.750  3
  9. Pécsi VSK-PannonPower 2 1 1 168–179 0.750  3
10. Factum Sport Debrecen 2 1 1 145–171 0.750  3
11. Marso-Vagép Nyíregyháza KK 2 2 162–184 0.500  2
12. Dél Konstrukt-SZTE-Szedeák 2 2 154–183 0.500  2
13. Salgótarjáni KSE 2 2 146–187 0.500  2
14. Kaposvári KK 2 2 122–172 0.500  2

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik